Kormánykritika miatt kirúgták a Századvég teljes szerkesztőségét

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 24.

Belpol

Mostantól teljes mértékben kormányhű folyóirat lesz.

Az online és nyomtatott formában is megjelenő, konzervatív Századvég folyóirat főszerkesztőjével a múlt héten közölte a lapot kiadó, kormányközeli Századvég Alapítvány, hogy az eddigi szerkesztőségtől megválnak, és új stílusú lapot alapítanak – írja az Index. Ráadásul az utolsó lapszámot is eltávolították az internetről.

false

 

Fotó: Facebook/Századvég

„2018.09.17-én a Századvég folyóirat szerkesztősége megbeszélést folytatott Barthel-Rúzsa Zsolttal, a Századvég Alapítvány elnökével, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy az Alapítvány a továbbiakban nem kíván velünk együtt dolgozni, és a folyóiratnak új profilt szán. Elnök úr a jövőre vonatkozó elképzeléseket nem fejtette ki, csak arra utalt, hogy a lap feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz” – írta a szerzőknek a folyóirat eddigi főszerkesztője.

Az Index úgy tudja, hogy a Századvég Alapítványnál Bod Péter Ákos írása verte ki a biztosítékot. A volt, kormánykritikus pénzügyminiszter arról írt, hogy 2010 óta egy versenyt helyettesítő, torzító és a járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modell nyert teret a gazdaságban. Bod a hvg.hu-nak azt mondta, hogy kapott egy levelet, amelyben a szerkesztőség azt magyarázza, koncepcióváltás történt, az írást nem hozzák le. „Ilyen az elmúlt 25-30 évben nem nagyon történt” – mondta Bod.

Augusztusban a szintén konzervatív, de kormánykritikát olykor tartalmazó Kommentár szerkesztőségét cserélték le, hogy NER-kompatibilissé tegyék a lapot:

Washingtonig mentek Orbánék, hogy eltüntessék a Heti Választ

„A választás után természetesen elégtételt fogunk venni” – fenyegetőzött a kormányfő a kampányban, amikor a média több fideszes politikus szennyesét kiteregette. Április 8. után először azokra csaptak le, akik jobbról merészelték bírálni Orbán Viktor politikáját. Ízelítő a Magyar Narancs friss számából.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.