Magyar Narancs: Elnök úr, Horn Gyula nemrég Szingapúrban tárgyalt. Nem érzi úgy, hogy az ön ötletét nyúlta le, hiszen ön szorgalmazta mindig a távol-keleti térséggel való szorosabb együttműködést?
Torgyán József: Én úgy gondolom, hogy bárki valósít meg az ország érdekében egy jó ötletet, az ország jól jár vele. Számos alkalommal hangsúlyoztam, hogy én mindenekelőtt magyar vagyok, és csak utána kisgazda. Azt, hogy mi, politikusok tanulunk egymástól, az élet rendjéhez hozzátartozónak tartom. Ha Horn Gyula valami jót tesz az ország érdekében, tegye azt.
MN: Hangsúlyos eleme még gazdasági elképzeléseinek akár a tajvani, akár a szingapúri modell?
TJ: Soha nem a tajvani vagy a szingapúri modellt tartottam kizárólag szem előtt, hanem 1989 óta az ázsiai-csendes-óceáni térség előretörésére hívtam fel a figyelmet. Politikai vakság nem észrevenni, hogy a harmadik évezred első évszázadai e térség előretörésének jegyében fognak lezajlani. Szingapúron és Tajvanon kívül elég arra utalnom, hogy Thailand olyan beruházási lehetőségeket kínál a magyar ipar számára, amelyeket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. A magyarok intenzíven bekapcsolódhatnának egy dinamikusan fejlődő gazdaság felépítésébe.
MN: Azért ha jól láttam, ön egy dologban modellértékűnek tartja Tajvant: erős államot hirdet, a gazdaságban pedig viszonylag szabad piacot. Nincs ez ellentmondásban? Hiszen az erős állam szeret a gazdaságba is beavatkozni.
TJ: Úgy gondolom, hogy tévesen értelmezik nálunk a piacgazdaságot. A piacgazdaság nem azt jelenti, hogy az állam kivonul a számára fontos területekről, hanem olyan szabad versenyhelyzetet teremt, ahol a tehetség, az árak, a többletmunka és az előrejutás szempontjából legfontosabb emberi értékek kerülnek előtérbe. A versenyképes gazdaság kialakításában az államnak - szervezőerejét felhasználva - segíteni kell, például a mezőgazdaság területén. Akkor erős egy állam, ha az állampolgárai elégedettek. Én nem tajvani államban gondolkodom, ez valami teljes félreértése az elképzeléseimnek. Én egy erős államot egy erős gazdaság megvalósításával és a demokrácia kiszélesítésével tudok elképzelni. Az alternatív gazdasági programunkból egyértelműen kitűnik, hogy mi a gazdaságot állítjuk a középpontba és a demokráciát szélesítjük. A kettő összefüggéséből adódik egy olyan megelégedett társadalom, amely az államot is erősíti.
MN: Azért is kérdeztem rá az erős államra, mert a tavalyi kormánybúcsúztató beszédében hangsúlyosan említette, hogy bevezetnék a halálbüntetést, ha hatalomra kerülnek.
TJ: Azt hiszem, nem egészen precízen adja vissza az én gondolataimat. Én arra az álláspontra helyezkedem, mint közel 35 éven át ügyvédi gyakorlatot folytató ember, hogy az emberi élet védelmét kiemelkedően kell kezelni akkor, amikor annyira elszaporodtak az életellenes bűncselekmények. Mint jogász nagyon jól tudom, hogy a halálbüntetés nem old meg semmit. Nagyon jól tudom azt is, hogy a bírói tévedés jóvátehetetlen, és miután a pártom jelmondata is "Isten-Haza-Család", egyedül a jóisten van feljogosítva az emberi élet elvételére. Én ízig-vérig halálbüntetés-ellenes vagyok. Ugyanakkor ha azt kell tapasztalnunk, hogy az emberi élet elleni bűncselekmények olyan óriási mértéket öltenek, mint Magyarországon, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha ilyen megoldással vissza lehet tartani a gyilkosokat szándékuk végrehajtásától, akkor botorság nem végiggondolni ezt a gondolatot. Tehát azt mondjuk, hogy a jogállami gondolkodásunkból nem rekesztjük ki a halálbüntetést.
MN: Ez akkor most elvi vagy gyakorlati kérdés?
TJ: Kérem, az emberi élet védelme elvi kérdés. De ha én úgy tudok emberi életeket megvédeni, hogy adott esetben átmenetileg vissza kell hoznom a halálbüntetést, akkor felmerül a kérdés, vajon csak a gyilkosnak van-e személyiségi joga, vagy lehet az áldozatnak is. Itt a liberális gondolkodással éles összeütközésbe kerülök, mert én azt mondom, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a gyilkos és az áldozat személyiségi joga közé.
MN: Azt hogy értsük, amikor tavaly azt mondta: "A győzelmünk napján amnesztiát hirdetünk, de ha azt megszegi bárki - az emberölés esetén -, halállal sújtjuk"?
TJ: Kérem, egy 150 ezres tömeg előtt, papír nélkül elmondott beszédem egyes szavait szövegkörnyezetükből kiemelve elkezdi értékelni, mérlegelni? Ez éppolyan dolog, mintha én elővennék egy egy évvel ezelőtti vagy még régebbi Magyar Narancsot, és elkezdenék az ön gondolataiból félmondatokat kiragadni és azokat minősíteni.
MN: Kérem, nyugtasson meg minket, hogy az a kabinetrendszer, amelyet önök az egyes minisztériumokban bevezetnének, nem jelent majd egyfajta diktatúrát, hiszen a teljes vezetőapparátust ki akarják cserélni. Nem fél attól, hogy ezzel elriasztják a tárcák szakértői gárdáját?
TJ: Nem tudom, hogy önnek miért nem megfelelő demokrácia a francia demokrácia, hiszen mi egy francia modellt akarunk adaptálni a magyar jogrendre. Szeretném rögzíteni, hogy távolról sincs olyan szándékunk, amit ön tulajdonít nekünk. Mi abból indulunk ki, hogy a jelenlegi, a német jogból átvett politikai államtitkári rendszer túl sokba kerül az államnak, és nem felel meg annak a célnak, amelyre létrehozták. A miniszter és az államtitkár jelenleg elkülönül a szakmától, a politikai munkát látják el, a szakmai munka irányítása pedig marad a közigazgatási államtitkárra és csapatára. A mi álláspontunk az, hogy az állami élet irányítását nem lehet különválasztani a szakmai kérdésektől, és végre minden területen a legmagasabb szakmai igényekkel kell megszervezni a magyar közigazgatást. Ennek egy lehetséges módja a minisztériumi kabinetrendszerek felállítása: kizárólag az irányító apparátusban, a minisztériumi főosztályvezetőkig bezárólag történne meg a lehetséges csere, míg a szakma maradna a helyén. A miniszterelnöki kabinetrendszerben két politikai államtitkár működne, meglenne a kapcsolattartás a minisztériumok kabinetrendszerével, a minisztériumok szakmai irányítását a miniszter és az alá tartozó kabinetrendszer egységesen végezné.
MN: Miért van az, hogy az FKgP gazdasági programja megjelent teljes egészében, de a kormányzati, illetve alkotmányozási elképzeléseiknek csak egy részét szeretnék most nyilvánosságra hozni?
TJ: Úgy gondolom, nem mindent kell nyilvánosságra hozni, mert több ezer oldalas anyagot nem nagyon szoktak az emberek elolvasni. Az alkotmányozási koncepciókat egyeztetni kell a többi párttal, ezt mi a KDNP-vel el is kezdtük, de a többi párt irányába is nyitottak vagyunk. Közismert, hogy mi a kétkamarás parlament hívei vagyunk, azért, mert a jelenlegi struktúrát állampártinak minősítjük. Akinek ma megvan az 50 százalék plusz egy mandátuma, az adja a parlamenti többséget, a házelnököt, a köztársasági elnököt, az határozza meg a bizottságok munkáját, a törvényhozást. Úgy gondoljuk, hogy a kétkamarás parlamentbe be lehetne vinni a választások kapcsán kirekesztődő civil szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat, a fiatalok, a nyugdíjasok, a háziasszonyok képviselőit...
MN: ...nem ezt nevezik korporatív struktúrának?
TJ: Hát kérem szépen, ez részben korporatív struktúra, de úgy gondoljuk, hogy még mindig szerencsésebb, mint a szabad választási versenyben kirekesztődő milliók. Így legalább ezekből a milliókból bekerülnek a törvényalkotási, hatalomgyakorlási struktúrába azok megbízottai. A második kamara megváltoztathatná, hatályon kívül helyezhetné, átdolgozásra visszaadhatná a meghozott törvényeket, tehát ez valóságos hatalmi kontrollt jelentene.
MN: A kisgazdapárt nemcsak a legnépszerűbb párt, hanem az egyik legelutasítottabb is. Hogyan akarnak változtatni ezen? A mérsékelt centrumpolitika meghirdetése azzal függ össze, hogy megpróbálják megnyerni a nemzeti középosztályt is?
TJ: A kisgazdapárt centrumtörekvéseinek vannak aktuálpolitikai vonzatai, de vannak történelmi gyökerei is. Az a párt, amelyik az általános, egyenlő és titkos választójogot adta ennek az országnak, az a párt, amelyet a nácizmus meg a bolsevizmus egyaránt meg akart semmisíteni, az a párt már csak történelmi helyzeténél fogva sem lehet nem centrumpárt. Kormányozni csak centrumból lehet, mi pedig kormányozni akarunk. Szélről csak ordítozni lehet, ordítozni meg nem akarunk. Ebből fakadóan a kisgazdapártnak a választásokig centrumba kell kerülnie, hogy a kormányzati elképzeléseit megvalósíthassa, a szélsőségeket pedig le kell faragnia.
MN: Tavalyi féregirtó beszédét azért sokan nem a centrum megnyilvánulásának tartották. Tudatosan készült arra a beszédre? Kipróbálni, hogy meddig mehet el?
TJ: Nekem különösnek tűnik, hogy ezt egy olyan kisgazda politikus esetében veti fel, aki előre mindig világosan meghatározza pártjának politikai irányvonalát. Meghatároztuk ezt 1996. március 14-e előtt is azzal, hogy a kisgazdapárt most még tart egy nagy tömegdemonstrációt, jelezve a hatalomnak, hogy óriási erő áll mögötte, amely elégedetlen a kormányzat munkájával, de miután kormányzati pozícióra készülünk, befejezzük a tömegdemonstrációk időszakát, és rátérünk a centrumpolitika kialakítására. Az, hogy egy politikai tömeggyűlés hangulata milyen kifejezéseket kíván meg, és milyen kifejezéseket kíván meg a kormányzati munka, ezzel kapcsolatban én azt tudom önnek mondani, hogy csak a tehetségtelen, dilettáns politikus sajátja az, hogy a készbe kapott sillabuszt felolvassa. Nyilván más a légköre és a mondandója egy, a Vigadóban elmondott társadalomtudományi értekezésnek, mint egy tömeggyűlés politikai követeléseit megfogalmazónak. Ha egy politikus a nemzeti vagyon kifosztóival szemben azt mondja, hogy a féregtelenítés fontos dolog, ebben sokkal kevesebb kivetnivalót lehet találni, mint magában a tényben, hogy mégiscsak eltűnt a nemzeti vagyon közel nyolcvan százaléka.
MN: Ön abban a beszédben nemcsak az "álliberális férgekről" beszélt, hanem a liberalizmust magát támadta...
TJ: Ne haragudjon, ha maga az 1996. március 14-i beszédemről akart volna beszélni, fel kellett volna keresnie tavaly március 15-én...
MN: Tehát már túllépett rajta.
TJ: Én nem léptem túl semmin. Ne haragudjon, nem vagyok hajlandó egy olyan tisztességtelen fideszes játékba belemenni, hogy elküldje az újságját, a Magyar Narancsot, amelyik másfél évvel ezelőtti kijelentéseimre akar olyan helyzetet teremteni, mintha én bármiféle magyarázkodásba fognék. Nem kívánok magyarázkodni. Én soha nem visszatekintek, hanem előre.
MN: Nincs tisztességtelen szándékunk.
TJ: Ez maximálisan tisztességtelen szándék. Elhoz egy szónoki remekművet, a ´96. március 14-i beszédemet, amelyet az ön által képviselt politikai irányzatból sok száz évig senki nem fog tudni elmondani...
MN: Elmondanám a kérdésemet. Mit gondol ön a liberalizmusról? Merthogy nekem többen azt mondták a pártjában, hogy a gazdasági programjuk alapvetően liberális.
TJ: Kérem, a liberalizmus egy rendkívül értékes gondolatsort tartalmazó ideológia, amelyre az emberiségnek mindig szüksége volt, van és lesz. A liberalizmus éppúgy a kisgazdapárt sajátja is, mint azoké a pártoké, amelyek magukat liberális eszmerendszerűnek állítják be. De mi liberális eszmerendszer alatt Kölcsey Ferenc liberalizmusát, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Jókai Mór, Karinthy, Bibó liberalizmusát, a kisgazdapárt nagy egyéniségeinek liberalizmusát értjük, amelyek rendkívül jól megférnek a konzervativizmussal, sőt egymást feltételezik is. Az én gondolkodásmódomnak éppúgy része a liberalizmus, mint a konzervativizmus. Én az 1996. március 14-i beszédemben az álliberalizmust ostoroztam, nem a liberális eszmerendszert, amely az emberiség kincse, történelmének része, jövőjének és az én gondolataimnak is része.
MN: Érdekelne pártjának viszonya a médiához, már azért is, mert önöknek van a legtöbb beadványa az ORTT panaszbizottságához. Ha hatalomra kerülnek, akarnak-e változtatni a médiatörvényen?
TJ: Az én álláspontom nagyon világos. Minden társadalmi rétegnek önmaga helyzetét kell rendeznie. Meggyőződésem, hogy a médiák helyzete kizárólag a valóságos versenyhelyzet megteremtésével rendezhető. A vidéki újságírás, televíziózás megjelenítői a legnagyobb élharcosai a valóságos sajtószabadságnak. A kommunista társadalmi rend elleni harcot sem a politikusok készítették elő, hanem a média munkatársai. A médiában van olyan erő, hogy megújuljon, önmagát megtisztítsa, abba nem szabad kívülről belenyúlni. Más kérdés az, hogy jelenleg hol tart a média világa. És engedje megjegyeznem: hol tudom én megjelentetni a saját gondolataimat? Önállóan, úgy, hogy azt én írom? Maximum egy-egy olyan interjúig tudok eljutni, mint önnel, és még ez a jóindulatúak közé tartozik, mert ön csak a ´96. március 14-i beszédemhez kötődik elválaszthatatlanul. A médiák döntő része azonban hermetikusan elzárja a Független Kisgazdapártot a társadalomtól. Mi azonban a sérelmeinket, a diszkriminálásunkat éppen arra fogjuk felhasználni, hogy soha többet meg ne eshessen senkivel az, amit a Független Kisgazdapárttal tettek.
Seres László
A kisgazda-jelenségről bővebben a 12-15. oldalon.
