Közös ellenzéki tüntetés Orbán évértékelője alatt

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Belpol

Az ellenzéki pártok együtt szerveznek demonstrációt a kormányfő évértékelőjére.

Az ellenzéki pártok közös demonstrációt tartanak február 10-én, vasárnap délután a várbeli Szent György téren, Orbán Viktor új irodája előtt. A szervezők közölték: közösen fogják felemelni a szavukat a munkavállalók életét megnehezítő rabszolgatörvény ellen, elmondják, mi maradt ki Orbán Viktor évértékelőjéből, majd a rendezvény után az Állami Számvevőszék székháza elé vonulnak, hogy tiltakozzanak az ellenzéki pártok pénzügyi ellehetetlenítése ellen, és hogy megvédjék a magyar demokráciát – írja az Index.

Az esemény valóban összellenzékinek tűnik, a közös meghívóban ugyanis szervezőként szerepel:

a Demokratikus Koalíció,

Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők,

a Jobbik,

a Lehet Más a Politika,

a Liberálisok,

a Magyar Szocialista Párt,

a Momentum, valamint

a Párbeszéd is.

Orbán Viktor ezúttal február 10-én tartja évértékelő beszédét a Várkert Bazárban. A kormányfő szokás szerint itt fogja bejelenteni, milyen intézkedéseket tervez az európai parlamenti kampányban. Az évértékelő után, február 13–14-én lesz a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülése, míg az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 18-án kezdődik.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”