Kulturális hírek

  • 1999. december 9.

Belpol

Moszkvai előkarácsony DiótörővelA Kreml ajándéka a nagyvilágnak - így harangozzák be Moszkvában azt a balettelőadást, amelyet az interneten keresztül bárki megtekinthet, feltéve, hogy az amúgy nem valami fényes állapotú telefonvonalak megengedik. December 13-án, délelőtt 11-kor Csajkovszkij Diótörőjét táncolja majd a Kreml balett-társulata az orosz elnöki palota színháztermében, s az előadást a www.kremlin-gkd.ru címen közvetítik.
Akinek nem sikerül élőben elcsípnie, ezután egy hónapon át megtekintheti az előadás legragyogóbb jeleneteit.

ORTT-pénz magyar filmeknek 680 millió Ft-tal támogat 32 filmest az ORTT: a Műsorszolgáltatási Alap bevételeiből, vissza nem fizetendő támogatással segítik játék- és egész estés animációs filmek készítését és hazai televíziós bemutatását. A pályázaton támogatandónak ítélt alkotások közül a legnagyobb összeget, 60 millió forintot Makk Károly Mr. Fanatic című alkotásának, a legkisebbet, 1,4 milliót Szaladják István Énekelj, Aranymadarának ítélték, ennek alig dupláját, 3 milliót kap Szőke András a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetelére. A legtöbb produkció 10-25 millióra volt jó, köztük van Buzás Mihály Kis utazása, Tarr Bélától a Werckmeister harmóniák, Czabán Györgytől a Feri és az édes élet, Bereményi Gézától a Hídember, Jancsó Miklóstól az Anyád! és még egy Makk-munka, az Egy hét Pesten és Budán.

Alan McGee: pá, Creation Alan McGee és Dick Green, a Creation Records két megteremtője tizenhét évvel a cég alapítása és hét évvel azután, hogy annak 49 százalékát eladták a Sony Musicnak, úgy döntött, végleg magára hagyja az utóbbi idők egyik legsikeresebb (valaha független) brit lemezkiadóját. A Creation olyan együtteseket indított el, mint a Jesus And Mary Chain, Primal Scream, My Bloody Valentine, House of Love, Boo Radleys, Teenage Fanclub, az Oasis révén pedig a legnyereségesebb vállalkozások közé került. McGee 2000-ben, 40 évesen új fejezetet akar kezdeni, új multimédia-vállalkozás felépítését tervezi, melyhez lemezkiadó, zeneműkiadó, filmstúdió és internetes cég tartozna. Már részesedést is szerzett a Clickmusic nevű brit zenei site-ban (tőkéstársai többek között Bob Geldof és Richard Branson), és egyenként 100-100 ezer fonttal tíz brit filmprodukcióba készül beszállni.

Néhány decemberi bemelegítő amerikai fellépést követően, február 29-én Japánban kezd turnézni az Oasis Standing on the Shoulder of Giants című, negyedik albumával. Dél-Amerika, az USA és a kontinentális Európa érintésével júliusban érnek haza, Angliába. Noel és Liam Gallagher és Alan White új társai (Paul McGuigan és Paul Arthurs kiválása után) Andy Bell (basszus) és Gem (gitár). Azzal kapcsolatban, hogy vajon McGee-ék távozása mennyiben érinti az eddig világszerte 25 millió albumot eladott zenekar és a Sony kapcsolatát, különféle spekulációk láttak napvilágot, az azonban valószínű, hogy három albumra szóló szerződésének az Oasis eleget tesz.

Hortobágy: világörökség Az Unesco Világörökség Bizottsága marrákesi ülésén felvették a világörökség-emlékhelyek jegyzékébe a Hortobágyi Nemzeti Parkot - a Duna panorámája és a budai várnegyed (1987), Hollókő védett faluközpontja és táji környezete (1987), az aggteleki és szlovák karszt barlangjai (1995), valamint az ezeréves pannonhalmi főapátság és közvetlen természeti környezete (1996) után ez az ötödik magyarországi hely a listán. A testület előtt volt Pécs belvárosának, illetve a város római kori emlékhelyeinek a felvételi kérelme is, és előkészületek folynak a Fertő-tó és környezete osztrák-magyar közös jelöléséről. Egyébként Graz óvárosa is most került fel a listára, Ausztriából ötödikként, a bécsi schönbrunni kastély és annak parkja, Salzburg óvárosa, a Hallsstadt-Dachstein és Salzkammergut-térség, valamint a semmeringi vasút után.

Meghalt Charlie Byrd 74 éves korában elhunyt Charlie Byrd amerikai jazzgitáros, akit leginkább a brazil ritmusokat és improvizatív gitárjátékot vegyítő, kifinomult felvételei révén ismernek világszerte: Stan Getz szaxofonossal közös, Jazz Samba című albuma 1963-ban bossa nova-lázt indított el Amerikában. Több mint öt évtizedes pályája során száznál is több lemezt készített, a legutóbbit szeptemberben.

Charlie Byrd a második világháború idején katonaként járt Párizsban, ahol együtt játszott Django Reinharddal, majd New York-i tanulmányai után, 1954-ben a spanyol klasszikus gitáros, Andrés Segovia mellett képezte tovább magát. Az 50-es évek végén Woody Hermannel dolgozott, 1961-es dél-amerikai turnéja során szeretett bele a brazil zenébe - e szerelem legutóbbi dokumentuma hallható a New Yorkban élő, fiatal brazil muzsikusokkal készített, My Inspiration - Music Of Brazil című albumon. Charlie Byrd idén megkapta a brazil kormány Rio Branco Lovagja érdemrendjét. Munkássága persze nem korlátozódott a bossa novára, 1973-ban például két másik mesteri gitáros, Herb Ellis és Barney Kessel társaságában dolgozott (élő felvételük: Great Guitars), s együttműködött az Annapolis Brass Quintettel is (Byrd And Brass).Morze

Michael Hutchence hamvainak egy részét fivére, Rhett buddhista rituálé szerint szórta szét Tibet egy távoli vidékén. A két évvel ezelőtt elhunyt INXS-énekes hamvait öt részre osztották, apja a sydney kikötőben, Michael kedvenc helyén szórta szét a maga részét, élettársa, Paula Yates párnába varrva tartja a magáét, a másik két urna az énekes féltestvérénél és édesanyjánál van.

Tetőt kap a Sagrada Familia, Antoni Gaudí katalán építész befejezetlen mesterműve: a több mint száz évvel ezelőtt emelt barcelonai székesegyház főhajójának kupoláját az év végéig fedik be a Josep Gomez Serrano vezette építészcsoport tervei szerint.

Digitalizálták a Gutenberg-biblia egyik, Németországban őrzött példányát, így ez CD-ROM-on elérhetővé vált, először csak a kutatók számára. A mainzi Gutenberg Museum vezetője, Eva-Maria Hanebutt-Benz szerint a Gutenberg-biblia világszerte fellelhető 49 példánya közül eddig csak a tokióit, a cambridge-it és a mainzit digitalizálták.

Megkezdődött a Herzog-gyűjtemény pere a Fővárosi Bíróságon: Martha Nierenberg Amerikában élő amerikai-magyar kettős állampolgár tíz képet követel a magyar államtól (többek között Munkácsy, Corot, El Greco és Van Dyck alkotásait), közülük hatot a Szépművészeti Múzeumban, négyet a Nemzeti Galériában őriznek. A pertárgy értékét 1,43 milliárd forintban állapította meg a bíró. A képeket a több mint 2500 darabos Herzog-gyűjtemény többi részével együtt a megszálló német csapatok rabolták el, a most visszakövetelt darabok Oroszországból kerültek haza.

Londonban ismét megnyílt a két és fél évi munkával renovált Királyi Operaház, amelyet 214 millió fontos állami segítség mentett meg a csődtől. Ülőhelyeinek számát megnövelték, színpadtechnikáját korszerűsítették, s változik a Covent Gardenben lévő intézmény jegypolitikája is, olcsóbb belépőkkel próbálják becsábítani a kevésbé tehetős rétegeket.

A ferencvárosi, Páva utcai zsinagóga 300-350 millió Ft-ból felújítandó épületében rendezik be a magyarországi állandó holokauszt-emlékmúzeumot és -kiállítást, s ugyanitt kap helyet a Holokauszt Dokumentációs Központ is. Erről a napokban született megállapodás a kultuszminisztérium, a Magyar Auschwitz Alapítvány és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége között.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.