Kulturális hírek

  • 1997. május 29.

Belpol

Fotó: Szilágyi, Vancsó Sehol címmel mutatja be fotóit a budapesti Francia Intézetben Szilágyi Lenke és Vancsó Zoltán, megtekinthető június 20-ig.Inspiráció ´97 Tizenöt pályamű közül nyolcat mutattak be május 18-19-én a Szkénében, illetve május 21-22-én a MU Színházban a Műhely Alapítvány immár negyedik alkalommal meghirdetett koreográfiai versenyén. A legjobb koreográfusnak járó díjat (200 ezer Soros-Ft a következő darabra) Szabó Réka nyerte a Szonáta című előadással.
A két legjobb táncos díját (részvétel a berlini Tanzwerkstatt nyári kurzusán, illetve egy hónap New Yorkban, a Dance Theater Workshopban) Sándor Zoltán és Csabai Attila kapta. A közönségdíj nyertesei: Csabai Attila (Miféle másik lénynek?) és Szabó Réka (Szonáta).

Gyász 80 éves korában elhunyt Giuseppe de Santis filmrendező, az olasz neorealizmus egyik legjelentősebb képviselője. Filmes munkásságát a Cinema című lapba írott kritikákkal kezdte 1941-1943 között, forgatókönyvíróként közreműködött Luchino Visconti Megszállottságában 1942-ben. Első nagyjátékfilmjét 1947-ben készítette, s a következő évben forgatott Keserű rizs hozta meg számára - és főszereplője, Silvana Magnano számára - a világhírt. Oscar-díjra is jelölték, akárcsak jugoszláv koprodukcióban készült 1958-as filmjét, a Golden Globe-nyertes La strada lunga un annót. Nevéhez fűződik az első szovjet-olasz koprodukció is.

Sztárok a Szigeten Bár végleges műsor még nincs, az már bizonyosnak látszik, hogy a Pepsi Sziget ´97 fő-fő sztárjai között ott lesz a Foo Fighters, Iggy Pop, a Faith No More, a Helmet, a Motörhead, a Rollins Band és az Apollo 440.

László-gyűjtemény: Kiscelli Múzeum A Fővárosi Önkormányzat és László Károly tavaly tavasszal kötött megállapodása értelmében tartós letét formájában a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtárába, azaz a Kiscelli Múzeumba került a Svájcban élő műgyűjtő kollekciójának mintegy kétszáz értékes darabja. A László-gyűjtemény tavaly őszi kiállításán, a Műcsarnokban, külön megjelölt művek ezek, többek között Kassák, Moholy-Nagy, Man Ray, Magritte, Mapplethorpe alkotásai. (Adtunk volna képet is, ha engedik dolgozni a fotósunkat; MaNcs-interjú László Károllyal: 1996. szeptember 19.)

Svájci kultúratámogatás Sajtótájékoztatón számolt be a Pro Helvetica irodalmi, képzőművészeti, táncművészeti és komolyzenei támogatásainak új, hároméves programjáról a svájci kultúralapítvány budapesti irodájának vezetője, Susi Koltai. Csaknem 19 millió forinttal (151,8 ezer svájci frankkal) támogatják a József Attila Kör alapította Magyar Fordítóházat (Balatonfüreden egyszerre öten dolgozhatnak benne), körülbelül 18 millió forint (148 ezer frank) jut a Műhely Alapítvány által bonyolított Közeledések című táncművészeti programra, a hat nonprofit képzőművészeti intézményt (a Bartók 32, a Liget, az Óbudai Társaskör és az Óbudai Pince Galériát, az Első Magyar Látványtárt, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Stúdió Galériáját és a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetet) tömörítő Független Képzőművészeti Műhelyek Ligája 61 ezer frankot kap, a Régi Zeneakadémián megnyíló komolyzenei gyűjtemény pedig (kezelője a Szonáta Alapítvány) körülbelül 2500 CD-t és 200 videót vásárolhat két év alatt a támogatás révén.

Koncerthalasztás Három hónappal elhalasztották a Status Quo brit és európai turnéját, mert sürgős bypass-operációt kellett végrehajtani Rick Parfitt, a zenekar 48 éves gitárosa szívén.

Hat hónapi pihenésre ítélték az orvosok Mikisz Theodorakiszt, akit berlini hangversenye után akut légzési zavarokkal kezeltek. A 71 éves görög zeneszerző Zulfu Livanelli török énekessel közös európai turnéja félbeszakadt, így természetesen elmarad a június 13-ra, a Ciprust félbevágó demarkációs vonalra tervezett, turnézáró előadás is.

Köddé vált a nagy terv, hogy egy afféle Techno Lolappalooza-őrület keretében a brit underground táncszíntér vezetői, a Prodigy, a Chemical Brothers, az Orb és az Orbital együtt rázzon fel vagy húsz amerikai várost. A Prodigy szóvivője szerint "unalmas logisztikai szarozás" miatt, vagyis mert nem sikerült mindenkinek alkalmas időpontokat találni, elmarad a Chaotica címmel tervezett turné. Viszont Amerika mégsem ússza meg: a július 20-án induló, igazi Lolappaloozán ott lesz a Prodigy és az Orbital is.

Könyves ünnep, könyves ítélet Június 5-9. között rendezik az idei Ünnepi Könyvhetet, melynek hivatalos listáján hazai és határon túli kiadók több mint 160 kötete szerepel, közöttük a MaNcs számos egykori és jelenlegi szerzőjének műve: Eörsi István: A szabadság titokzatos bája, Kornis Mihály: Sóhajok hídja, Krasztev Péter: Mítosz, semmi más, Sajó László: Vendégkönyv, Tandori Dezső: Kész és félkész katasztrófák, Tillmann J. A.: Távkert. A lista legolcsóbb kiadványát, Badrey Pál Szolyvai lágernapló 1944-1945 című kötetét az Intermix kínálja 150 forintért (az ungvári kiadó emellett még három 200 forintossal is észrevéteti magát), a legdrágább az Akadémiai Könyvkiadó Magyar Néprajz sorozatának IV. kötete. Három kötettel gyarapszik a Pilinszky-irodalom, megjelennek Füst Milán összes versei, Nizsinszkij svájci füzetei, Raymond Carver novellái, Karinthy Frigyes kötetben eddig nem publikált kismonológjai, Szerb Antal kiadatlan kisebb írásai, Arthur Koestler önéletrajzának második része, Bojtár Endre tanulmánya a balti népek kulturájáról, Kertész Imre, Márton László, Osztojkán Béla, Gion Nándor új művei többek között.

Kihirdették az 1996-os Szép Magyar Könyv-verseny eredményét. A nyertes kiadványok hosszú listája megtalálható a könyvheti katalógusba fűzve.

Egymillió forint bírságra ítélte a Gazdasági Versenyhivatal a Merényi Könyvkiadó Kft.-t, mert öt tavaly kiadott kötete (Magyar szólások és közmondások kézikönyve A-Z-ig; Német-magyar, Magyar-német kéziszótár; Angol-magyar, Magyar-angol kéziszótár; Idegen szavak és kifejezések kéziszótára; Magyar szinonima kéziszótár A-Z-ig) a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény alapján alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. Az eljárást a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése kezdeményezte, mert a Merényi sorozatosan jelentetett meg más kiadók által kiadott, a hazai könyvpiacon bevezetett kötetekhez "megtévesztésig hasonló, de azoknál silányabb kiadású könyveket", "ma már használhatatlan", fél évszázaddal ezelőtti kiadványok reprintjeit, ráadásul "legújabb" kiadásként, a megjelenés után azonnal féláron kínálva azokat.

A Zene Ünnepe Budapesten több mint húsz helyszínen és több mint harminc vidéki városban rendezik meg idén a Zene Ünnepét, amellyel immár harmadszor csatlakozunk az Európa nyugati és déli felén 1985 óta rendszeres, ingyenes koncertsorozathoz. Budapest partnervárosai Párizs, Róma, Nápoly, Torino, Berlin, Brüsszel és Barcelona - több magyar fellépő is lesz ezeken a helyeken. A hazai eseményeket koordináló Tilos az Á - Malacka Bt. különleges csemegéket ígér a világzene kedvelőinek a margitszigeti szabadtéri színpadra, június 21-22-re: ha minden jól megy, itt lesz a brit Trans-Global Underground, az olasz Mau Mau, a svéd Anitas Livs, a finn Varttina, a marokkói Master Musicians of Jajouka, a lengyel Trebunie-Tutki (lásd a 31. oldalt), a Muzsikás és még mások. Az Almássy tér két napját a Bahia szervezi (Másfél, Balaton, Kampec stb.), a Tabán az autentikus népzenéé - tessék majd figyelni a részletes programelőzetest és/vagy az Internetet: http://www.zene.irisz.hu/.

Nemzeti: eredmény május 30-án Lapunk megjelenése után, pénteken hozzák nyilvánosságra az új Nemzeti Színház építészeti tervpályázatának eredményét. Az elismerésben részesülő tizenhat pályamű anyagából június 2-án nyílik kiállítás a Várszínház galériájában.

Metareinkarnáció Május 21-én, Albrecht Dürer születése napján - mint 1971 óta mindig - performance-t rendezett a magát a németalföldi festő reinkarnációjának tartó lengyel Andrzej Dudek-Dürer: a megemlékezés helyszíne ezúttal első ízben Budapest volt, pontosabban a Black-Black Galéria (IX. ker., Balázs Béla u. 20.), ahol június 21-ig szombatonként 10-18 óra között tekinthető meg a világjáró lengyel művész kiállítása.

Fotó: Zátonyi, Varga Június 15-ig tekinthető meg a Hunnia Caféban Zátonyi Tibor és Varga Zoltán (nem a Fradi-edző) fotókiállítása. Képünkön: Varga Zoltán: Magyarország 1996.

Fotó: Izrael A kortárs izraeli fotóművészetet bemutató kiállítás látható a Néprajzi Múzeumban, június 29-ig.

Cyberia

Adómentes Internet Kaliforniában Kalifornia kormányzója is támogatja az Internet Tax Freedom Act elnevezésű - egy kaliforniai republikánus képviselő által készített - törvényjavaslatot, amely meg kívánja akadályozni, hogy a szövetségi állam és a helyi kormányzatok új adókat vessenek ki az Internettel kapcsolatos szolgáltatásokra. Az itt működő, csúcstechnológiával foglalkozó cégek nagy száma miatt Kalifornia különösen érdekelt a kérdésben. Jelenleg évi egymilliárd dollár alatti forgalom bonyolódik online, ez 2000-re meghétszereződhet.

Gyorsuló HBONE Az iNteRNeTTo értesülése szerint május 20-án átadták a magyar akadémiai hálózat, a HBONE új, 10 Mbps kapacitású, úgynevezett ATM kapcsolatát Budapest és Bécs között. Az Európai Unió TEN-34 programjának részeként a térség országai közül először hazánkban elkészült összeköttetés jelentős kapacitásnövekedést hoz az eddigi két, kisebb kapacitású vonal helyett a kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények és közgyűjtemények felhasználói köre számára.

Japán öncenzúra A 395 japán Internet-szolgáltatót tömörítő Telecom Service Association olyan szabályzatot dolgozott ki, amely tiltja, hogy felhasználóik obszcén, illegális, noch dazu, vitatott (!?) információkat terjesszenek az Interneten. A szabályzatot várhatóan júliusban hozzák nyilvánosságra.

EU-info Az Európai Unióval kapcsolatos információk özönét, jogszabály-referenciákat, sőt üzleti felhívásokat is tartalmaz az Euro Info Központ új internetes kiadványa, méghozzá itt: http://www.itd.hu/etdheuro.htm.

EMI-zene a hálózatról? A világ egyik legnagyobb lemeztársasága, a londoni központú EMI digitális úton is terjeszteni kívánja kiadványait egy francia cég, az Eurodat révén, amely eddig csak kis független lemeztársaságok termékeit árusította kábelhálózaton keresztül.

Festmények a képernyőn 1300 digitális reprodukciót, a festők életrajzát és műveik angol és magyar nyelvű rövid ismertetését tartalmazza a Festészet Magyarországon a kezdetektől a 20. századig című kiadvány, amely a Nemzeti Kulturális Alap és a Számítástechnikai Rt. támogatásának köszönhetően megtalálható a http://www.kfki.hu/keptar/ címen.

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.