Egotrip
Hammer Ferenc: Paszták népe (Előre a múltba)
"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."
MaNcs, IX. évf. 22. szám, (1997.05.29.) (1997-05-29)
"Tudja, mi izgat engem itt a dolgok kezdete óta? Az idő."
Ahogyan a William Gibson újabb és újabb, sajnos önismétlésekkel terhes cyberpunk regényeiben ecsetelt pszichedelikus vízió reálisabbnak bizonyult, mint Arthur C. Clarke az Ûrodüsszeiákban felvázolt, a hatvanas évek realitásától elszakadni képtelen és tudományos alapon agyoncizellált, determinisztikus jövőképe, úgy küldi nyugdíjba Gibsont a Neuromancernél (1984) csupán hét évvel később íródott kulcsregényével (Snow Crash, 1991) Neal Stephenson, az azóta a Wired által is felfedezett és felfedezőútra küldött író - Mother Earth, Motherboard címmel közölte szövegszerkesztőjéből a karácsonyi szám az óceánok üvegszáloptikával történő bedrótozásának terjedelmes és lebilincselő eposzát. Stephenson huszonegyedik százada nem kevésbé pszichedelikus, ugyanakkor jóval reálisabban az, mint Gibsoné, és ez nem véletlen: míg Gibson írógépen írja mikrochipektől hemzsegő történeteit, Stephenson már az egyetemen szívesebben lógott az Interneten, mint előadásokon.
Igen elterjedt az a vélekedés, amely a művészetek és a pénz közé nemhogy válaszfalat állít, de egyenesen különböző dimenziókba sorolná a szép keresését és a pénz fétisét. Hogy ez a felfogás mennyire közhelyszerű, és milyen korlátolt gondolkodásra vall, arról minimum ez a sorozat kell mindenkit meggyőzzön. Ám el kell ismernem, hogy a művészet és a pénz közötti kapcsolat messze nem kézenfekvő. Erre jó példa, hogy amikor egy grafikus barátomat megkértem első regényem fedőborítója illusztrációjának elkészítésére, elképedve vette tudomásul, hogy az általa ismert "sikeres bróker", mintegy Dr. Jekyll és Mr. Hyde kettősségében élve, amúgy szépirodalmat ír. (A valóság persze ezúttal is árnyaltabb volt, mert a könyv még egyetemistakoromban készült.) A kérdés mindenesetre megkerülhetetlen: mennyire hiteles az a művészet, amit egy pénzember csinál, még ha az időszakok az életében el is különülnek? Annak érdekében, hogy a választ ne nekem kelljen megadnom, visszakérdezek: mennyire hiteles az a művészet, amit pénzért meg lehet venni? A művészeteket érintő kétely eloszlatása végett pedig fogadjuk el a Lugossy-féle definíciót: a művészet nem ez és nem az, hanem amit én csinálok. Ezzel útjára indítom a pénz, a spekuláció és a művészetek kapcsolatát firtató gondolatsort.
(Kell-e nekünk filozófus?) Nem kell. "Hát mi az ördögnek?", kérdezte a miniszterelnök is - aki a Horn Gyula - a közönségét a vasárnapi lakossági fórumán.
Azért ilyen ország is kevés van: a köztársaság elnöke kiír egy népszavazást, az adott napon elmegy kézhez venni a szavazócédulát, és megállapítja, hogy csalás történt. A választási bizottság feljelenti a belügyminisztert, a belügyminiszter önkormányzatokat jelent fel, az ellenzék lemondásra szólítja a belügyminisztert, és fel is jelenti, valamint mindenki kivonul mindenhonnan.
Az elkövetkező hónapokban várhatóan pártelnöki és belügyminiszteri mivoltában is előtérbe kerül majd Kuncze Gábor, hiszen mindkét fronton erős a nyomás. Alábbi interjúnkban mégis inkább a belügyminisztert kérdeztük, mint a pártelnököt, az SZDSZ-ről pedig külön cikk szól, lásd hátrébb.
Fotó: Szilágyi, Vancsó Sehol címmel mutatja be fotóit a budapesti Francia Intézetben Szilágyi Lenke és Vancsó Zoltán, megtekinthető június 20-ig.Inspiráció ´97 Tizenöt pályamű közül nyolcat mutattak be május 18-19-én a Szkénében, illetve május 21-22-én a MU Színházban a Műhely Alapítvány immár negyedik alkalommal meghirdetett koreográfiai versenyén. A legjobb koreográfusnak járó díjat (200 ezer Soros-Ft a következő darabra) Szabó Réka nyerte a Szonáta című előadással.
A múlt héten Budapest közepén, egy játszótéren virított az Ûrgammák tízméteres léghajója az IQ Energiaital reklámjával. Ekkor nyitották meg ismét az Ûrgamma sorozatra épülő boltot az Október 6. utcában.
A reklám évi hatvanmilliárd forint forgalmú iparág. Ebből kevés jut ugyan iskolai terítésre, de az elmúlt két évben megjelentek a vállalkozások is a tudás templomának falai között. Közben finisel az 1991 óta készülő reklámtörvény, június közepére várható a végszavazása. Úgy tűnik, továbbra is az iskolaigazgatóktól függ majd, kit engednek be iskolájukba: az iskolai reklámok kérdése nem szerepel a törvényjavaslatban.
"Külső jegyek alapján nem állapítható meg senki etnikai hovatartozása" - nyilatkozta a napokban a Roma Sajtóközpontnak Forgács László rendőrfőkapitány annak kapcsán, hogy egy kísérleti jelleggel bevezetett kihallgatási eljárás tapasztalatait összegezték a rendőrség, a cigányság és különböző emberi jogvédő szervezetek képviselői. Az igen csekély sajtónyilvánosságot kapott hírből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a rendőrségen belül, ahol csak az elmúlt évtized végén törölték el a "cigánybűnözés" fogalmát, valami változás kezdődött. Legalábbis a legfelső szinten.
Ha egy posztra egyetlen jelölt van, nagy az esély rá, hogy bejön. Kuncze Gábort az SZDSZ küldöttei a hét végén egyhangúlag és egyhangúan elnökké választották, a delegáltakat jól önmegerősítették liberális mivoltukban, megfogalmazódott az Új Elszántság - nagyjából ennyi történt a szabad demokraták küldöttgyűlésén. Persze történni nem küldöttgyűlésen szoktak dolgok.
Az elmúlt hetek közvélemény-kutatási adatai már világosan jelezték, hogy az előző parlament hatalmas jobboldali többsége a mostani választásokon szerényebb méretűvé olvad, de az eredmények a legszebb baloldali várakozásokat is felülmúlták. Ha a vasárnapi második forduló szavazati arányai is hasonlóak lesznek, Chirac elnöknek mégis fel kell készülnie arra, amit a választások korai kiírásával leginkább el akart kerülni: ötévi nehéz együttélésre egy baloldali kormánnyal, amelynek még kommunista tagjai is lesznek.
A baráti segítségnyújtást Maszud Barzani, a Kurd Demokrata Párt (KDP) vezetője kérte Törökországtól. A hivatalos verzió szerint Barzaninak elege lett abból, hogy birtokain jönnek-mennek a Kurd Munkáspárt (PKK) gerillái, pihennek egy kicsit, majd mennek vissza Törökországba harcolni. A nem hivatalos verzió - több ilyen létezik - szerint Barzani az üzleti érdekeit védelmezi, a törökök meg mondták neki, ugyan hívja már be őket egy kicsit.
Miközben a pekingi Mennyei Béke terén már az 50-es szám is lepergett a Hongkong visszakerülésének napjait számon tartó nagyórán, az utolsó jelentős ázsiai brit koronagyarmat lakosságának egy része végső erejét megfeszítve igyekszik borsot törni a népi Kína hivatalosságának orra alá.
Akárcsak a tavalyit, az idei cannes-i filmfesztivált sem úszta meg perpatvar nélkül a Filmunió: akkor Iványi Marcell Arany Pálmát nyert rövidfilmje, a Szél programba segítése/nem segítése miatt keveredett verbális csetepatéba a magyar filmművészet nemzetközi jelenlétének előmozdítására hivatott szervezet igazgatója, Kézdi-Kovács Zsolt, idén amiatt, hogy a magyar filmek külföldi forgalmazásával foglalkozó egyik céget, az S-Media 2000-t - annak vezetője, Sugár Judit állítása szerint - kitiltotta a cannes-i magyar standról.
Ha élnek a földön angyalok, miért ne készülhetnének angyalos filmek? Wim Wenderstől Jeles Andráson át Roger Moore-ig sok minden beugrik, ám angyalos vígjátékok eddig nem nagyon készültek. Nem lesz ez így jó, gondolták Hollywoodban, és előálltak az új recepttel, ami a családi mozi, a road movie és John Travolta Pulp Fiction-ös manírjainak elegye, plusz szárnyak. A produkciót elnevezték Michaelnak, leforgatták, és a kasszához fáradtak, ami leginkább annak köszönhető, hogy a filmhez előszedték majdnem az összes ócska klisét a mézeskalácsraktárból. Nora Ephron rendező biztosra ment, a hátrányos helyzetű fekete kisfiút leszámítva mindent belerakott, hogy világgá kürtölje: all you need is love. Van benne kiskutya, lecsúszott újságíró, szerelem és csoda, mosoly és könnyek, a szokásos hazugságok. Az ilyesmi megtekintése legfeljebb karácsony tájékán indokolt, kizárólag videón, amikor a tékás is meghatódik, és nem a Láncfűrészes gyilkosságok négyet vagy a Minden lében két anált ajánlja.
Volt egyszer egy Mozgó Világ, annak is egy versszerkesztője, a legkisebb fiú, bizonyos Mányoki Endre. Aztán a Világ megszűnt Mozogni, a mozgófiak szétszéledtek: ez képviselőnek ment, a másik vezérigazgatónak (majd főszerkesztőnek). Mányoki is ment, mendegélt, míg elérkezett Veszprémbe, a Vár ucca tizenhétbe, ahol kiadták a könyvét. Pedig dehogyis akart ő auktorként díszelegni, ő, a mozgó redaktor, mindenkori szerzők páty- és páholgatója. Az maradt, aki: filosz, részengő ritter, értelmiségi s tovább.
Jó párszor fejet hajtott az utóbbi évek során a Narancs a londoni Nation Records előtt, nekik köszönhetjük a Trans-Global Undergroundot, a Fun-Da-Mentalt, az Asian Dub Foundationt és persze Natacha Atlast is, úgyhogy a főhajtás ezennel folytatódik. A mi Natachánk nem két éve bújt ki a tojásból - brit és belga klubok szerencsés látogatói már azelőtt élvezhették arab énekét és hastáncát, hogy Jah Wobble 1991-ben közös lemezt készített vele (Rising Above Badlam), aztán beépült a TGU-ba -, de igazán akkor libbent a fénybe, amikor 1995-ben, hathatós TGU-részvétellel megjelent első önálló albuma, a Diaspora. Lenyűgöző darab, ha a 90-es éveket reprezentáló zenéket kéne megneveznem, ez nem hiányozhatna közülük, maga az ezredvég, ahogy a Közel-Kelet hangja és a Jamaica felől dobbanó dub randevúzik a földalatti brit táncparketten. Mindenütt otthon, mindenütt idegenben.
Azért ez nyilvánvalóan az apokalipszis jele, jegyeztem meg, mintegy felütésképpen, mert valahogy el kell egy beszélgetést kezdeni. Arra céloztam, hogy nem nyitott ki a pizzeria, ahol találkoznunk kellett, az előző napi kánikula pedig jeges, esős metamorfózison esett át. Grencsó a lényeget illetően osztotta nézetem, bár ő a járókelőkből indult ki, a többit mintegy csak kísérőjelenségnek tekintve. Végül a Villa Negra sörözőben kötöttünk ki, mely mint kiderült később, eleve elrendelt hely. De előbb még azt szerettem volna megtudni, hogy van az, hogy egy jobbára avantgárd muzsikus a századelő ragtime-jaihoz fordul.
Finnország vezető folk-pop zenekara már alig várja, hogy végre Magyarországra látogasson, és újra egy fesztiválon lépjen fel a Muzsikással - biztatott Sirpa Reiman, az együttes egyik énekesnője, aztán csatlakozott a basszusgitáros Pekka Lehti is.
A gurálokat tüdőgondozásban és relaxációban érdekelt enervált lengyel értelmiségiek fedezték fel százhuszonöt évvel ezelőtt. Szívták a jó levegőt, nézték a gurálokat, akiken akkor még nem úgy állt a jégergatya, mint tehénen a póz. A helybeliek lassan megszokták, hogy nézik őket, be is álltak erre: a gurálok régóta abból élnek, hogy gurál módra öltözködnek, beszélnek, viselkednek, muzsikálnak. Százhuszonöt éve tart a nagy jelmezbál a nagy tátrai Disneylandben, a gurálok jelmezben hajtják lovas szánjaikat, kormányozzák tutajaikat a Dunajecen, vagy medvének öltözve fényképezkednek a turistákkal.
Tekerem a gombot... már egy fél órája tekerem... most éppen lentről felfelé, nagyon lassan. Az előbb készültem el a vevőkészülék módosításával, de már a villamoson kirajzolódott előttem egy új, sokkal érzékenyebb antennaerősítő kapcsolási rajza.
Az F-16-os szép. Az F-18-as Hornet is az, sőt, annak két farka van, egyik jobbra, másik balra, ám ezt a MiG-29-es is elmondhatja magáról, a magyar nép szívébe beférkőzött gyanú tehát, amellyel a Hornet látványát fogadja, indokolt. Ráadásul a Hornet pont akkora, mint az F-16-os, a MiG viszont jó nagy, effektíve kidomborodik a mezőnyből, még felrepülnie se kell, elég, ha elindul belőle vagy tíz a konfliktus-zóna felé, és menekülhet, ki merre lát, vélné az ember. Az F-16-os viszont kicsi, ám korántsem micurka, inkább kecses, a pilótafülkéje, úgy, ahogy van, beleférne egy ridikülbe, vélné az ember, ha nem tudná, hogy ennek a gépnek olyan a meritlistája, hogy a hallatába is beleborzonghatunk.