Kulturális hírek

publikálva
1998/12. (03. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Matáv Kaláka FolkA Petőfi Csarnokban rendezték meg a hatodik Budapesti Matáv Kaláka Folkfesztivált, melynek szervezői első ízben tudtak igazi nemzetközi sztárt megfizetni: az angol Levellers mellett ízelítőt adott készülő Bartók-lemezéből a betegeskedő Sebestyén Mártát nélkülöző Muzsikás (képünkön), fellépett még a Berkó, a Falkafolk, a Merlin Kommandó, a Mezőszoporai zenekar, a Kaláka és a Ternipe, volt lemez- és kirakodóvásár, tánctanítás - mindössze ezer forintért.Arany Zsiráf ´98 Hatodik alkalommal osztotta ki az Arany Zsiráf-díjakat a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége. A zsűri döntése alapján életműdíjat kapott Zorán, az év magyar albuma a Quimby Diligrammja, külföldi albuma a Chumbawamba Tubthumpere lett, az év felfedezettje Orsi (Ha lemegy a nap), az év hangfelvételét Závodi Gábor jegyzi (LGT: 424), az év koncertje pedig az a júniusi nagy banzáj volt a Városligetnél.

Az eladások alapján a Csinibaba filmzenéje az év legsikeresebb albuma, s jutott egy-egy Zsiráf a következőknek is: Ákos, Animal Cannibals, Bestiák, Brooklyn Bounce, Ganxsta Zolee, Hupikék Törpikék, Jamiroquay, U2, Best of Communism (mint legsikeresebb válogatás).

Szigeti változások A megszokottól eltérően, augusztus közepe-vége helyett valamivel előbbre, az augusztus 5-12. közötti hétre csúszik az idei Sziget Fesztivál az Óbudai-szigeten. A III. kerületi, valamint a fővárosi önkormányzattal létrejött megállapodás értelmében a zaj csökkentése végett a kisszínpadokat nézőtérrel együtt sátorban helyezik el. Cirkusszal és vidámparkkal bővül a szórakozási, nemzetközi étkezdékkel a táplálkozási kínálat. Belépőjegyet április közepétől lehet vásárolni, a hetijegy június 15-ig 6000, augusztus 4-ig 7500, a helyszínen 9000 Ft, a napijegy, csak a helyszínen, 1500 Ft. A külföldi fellépők névsora még nem áll rendelkezésre, amit biztosat tudunk, közöljük - addig is, visszatekintésként hamarosan mozikba kerül a tavalyi eseményt dokumentáló, Kell egy hét együttlét című film.

Magyar Pulitzer Életművéért Faludy György költő vehette át az idei magyarországi Joseph Pulitzer Emlékdíjat. A további kitüntetettek: Kovács Zoltán és Tarnói Gizella (Élet és Irodalom), Javorniczky István (Magyar Nemzet), Rácz Albert operatőr (Magyar Televízió), a kollektív díjat a Magyar Rádió tudományos szerkesztősége kapta.

Nemzetközi Installáció Fesztivál Robert Filliou (1926-1987), a nemzetközi fluxusmozgalom egyik kulcsfigurája és Joachim Pfeufer 1976-ban a budapesti Fiatal Művészek Klubjában készítette el 1. sz. Reális téridejű Poipoidrom című installációját, ezt rekonstruálták most az Artpool P60 kiállítótérben (Bp. VI., Paulay Ede u. 60.) március 31-ig zajló Nemzetközi Istalláció Fesztiválon. A Poipoidrom az afrikai dogon nép köszönési formulája, Filliou és Pfeufer értelmezésében pedig a kreativitás, a gondolkodás, a cselekvés, a kommunikáció terepe. A kiállítás többi részét főleg különböző installációk dokumentumai alkotják - első lépésben lehet próbálkozni a dologgal a www.artpool.hu/P60/installation címen is.

Schönberg Bécsben és Budapesten Arnold Schönberg 1901-ben, a múlt századi romantikus dán költő, Jens Peter Jacobsen verseire írta Gurre-dalok című, igen nagy előadói apparátust igénylő kantátáját, melyet Magyarországon először március 27-én, a Budapest Kongresszusi Központban, Kocsis Zoltán zeneigazgató vezényletével adnak elő a Nemzeti Filharmonikusok.

Bécsben, a Fanto-palotában (Zaunergasse 1.) egy többnapos fesztivállal megnyílt az Arnold Schönberg Centrum, ahol egy kottákkal és kéziratokkal teljes multimédia-kiállítást is rendeztek. A nácizmus elől 1933-ban Amerikába emigrált komponista hagyatékát tavaly adományozták Bécs városának Schönberg örökösei. A kutatóhelyként is funkcionáló intézmény az Interneten keresztül is felkereshető: www.schoenberg.at.

Rippl-Rónai A lélek s lakói címmel a Magyar Nemzeti Galériában nyílt meg Rippl-Rónai József (1861-1927) gyűjteményes kiállítása.A festő életművének minden korszakát képviselő, mintegy 250 kép szeptember 6-ig látható. A várbéli kiállítás éppúgy a Tavaszi Fesztivál része, mint az április 12-ig a soproni Festőteremben (Petőfi tér 8.) megtekinthető tárlat, egy negyven képből álló válogatás a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, azon belül is Rippl-Rónai Ödön - a festőművész vasúti alkalmazott öccse - gyűjteményéből, többek közt Czigány, Czóbel, Csók, Egry, Ferenczy, Gulácsy, Iványi Grünwald, Kádár Béla, Kernstock, Martyn, Márffy és Pór Bertalan alkotásaiból.

Iván, a rettentő Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című darabját Mohácsi János rendezésében mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház. A darabot legközelebb március 27-én és 31-én adják elő.

Gyász Meghalt dr. Benjamin Spock amerikai gyermekpszichiáter. Dr. Michael B. Rotherberggel közösen írt könyve, A csecsemő és a gyermek gondozása a világháború utáni generációk sorának első éveire gyakorolt hatást: 1946-os első kiadása óta 30 nyelven, 50 millió példányban jelent meg - ennél csak a Biblia kelendőbb. A holland származású Spock a Yale és a Columbia egyetemeken tanult, az 1924-es párizsi olimpián evezős aranyérmet nyert. 1933-1947 között gyermekgyógyászként, majd oktatóként és kutatóként dolgozott, tíz könyvet publikált, köztük egyet a vietnami háború ellen (a behívást megtagadó fiatalok támogatásáért két évre ítélték,de nem kellett letöltenie), s 1972-ben háborúellenes programjával 800 ezer szavazatot kapotta People´s Party elnökjelöltjeként. Évi 500 ezer dolláros jogdíjbevétele ellenére otthoni orvosi kezelésének költségei miatt élete végére barátai és kiadója anyagi segítségére szorult. Későbbi műveiben és leghíresebb könyve javított kiadásaiban Spock a gyengéd és szeretetteljes családi légkör hangsúlyozása mellett kifejezte, hogy a szülőknek joguk van tiszteletet és engedelmességet követelniük gyermekeiktől. Májusban lett volna 95 éves.

Nyolc nappal 74. születésnapja előtt elhunyt Jozef Króner szlovák színész. Főszerepet alakított Jan Kadár és Elmar Klos Üzlet a korzón című, 1966-ban Oscar-díjjal jutalmazott filmjében, s több magyar filmben - például Makk Károly Egymásra nézve című művében - is játszott.

Országos Fotóhét Március 30. és április 5. között az ország 38 városának 104 helyszínén 108 kiállítást és 29 rendezvényt kínál a Spectrum 21 és a Magyar Fotóművészek Szövetsége által első ízben megszervezett Országos Fotóhét. Az exponált világ című esemény két legátfogóbb kiállításának - Öt világrész fotóművészete; Kortárs magyar fotográfia - az Iparművészeti Múzeum ad otthont, ahol április 5-én fotóaukciót is tartanak.

Művészeti Ösztöndíjasok Fesztiválja Fiatal művészek mutatják be a főváros három helyén, mi mindent sikerült létrehozniuk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium jóvoltából kapott pénzecske segítségével. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása a Dorottya Galériában látható április 19-ig, a Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíjasoké a Magdolna Toronyban (a Hadtörténeti Múzeum mellett) április 5-ig, a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasoké pedig március 29-ig az Ernst Múzeumban, ahol a megnyitón zenei és irodalmi öszöndíjasok mellett divattervezők is bemutatták új munkáikat. A fesztivál a március 29-én 16 órára hirdetett Bolondzenével zárul.

Indie 10 A független kiadású albumok brit listájának élcsoportja, a New Musical Express nyomán:

1. Space: Gut

2. Charlatans: Melting Pot

3. Cornershop: When I Was Born For The 7th Time

4. Stereophonics: Word Gets Around

5. Propellerheads: Decksandrumsandrockandroll

6. Backstreet Boys: Backstreet´s Back

7. TNT: Tortoise

8. Stone Roses: The Stone Roses

9. Oasis: (What´s The Story) Morning Glory?

10. TAFKAP (= a művész, akit egykor Prince-nek hívtak): Crystal Ball

Oscar Hétfői lapzártánk hajnalán osztották ki Los Angelesben a 70. Oscar-díjakat, úgyhogy a nagy kérdésre, mennyit sikerült begyűjtenie James Cameron tizennégy kategóriában jelölt Titanicjának, csak a napisajtó és a jövő heti Narancs adhat választ.

Dokufilmhelyzet Március 26. és április 11. között minden a dokumentumfilm helyzetéről szól a budapesti Blue Box moziban. Az idei filmszemlén díjazott, illetve a programból kimaradt alkotásokat vetítenek, április 1-3. között pedig tanácskozást rendeznek a dokumentumfilmek tartalmi, gyártási és bemutatási kérdéseiről, illetve a jövőbeli filmszemléken való részvételéről.

Elvis a színpadon Közel 21 évvel halála után kisebb amerikai turnét tett Elvis Presley, hogy az interaktív videótechnika segítségével, élő zenekar - az őt egykor, a 70-es években kísérő muzsikusok - társaságában adja elő dalait. Az első posztumusz Elvis - The Concertet egyébként tavaly augusztusban, a Király halálának 20. évfordulóján tartották.

Cyberia

E-mail-lista vakoknak Az iNteRNeTTo értesülése szerint e-mail levelezési lista indult vakoknak a KFKI szerverén. A Hollandiában tanuló vak jazz-zongorista, Márkus Norbert kezdeményezéséről bővebb információ az owner-vaklista@lists.kfki.hu címen található.

Win98: jön Bill Gates bejelentette: a Microsoft az év közepe táján dobja piacra a Windows operációs rendszer legújabb változatát. A Windows98 és a Windows NT premierjének pontos dátumát még nem hozták nyilvánosságra, de Gates szerint ezt nem befolyásolja az amerikai igazságügyi minisztériummal folytatott pereskedés.

MEK: 2000 tétel Az iNteRNeTTo tudósítása szerint hamarosan bekerül a kétezredik tétel a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Az Országos Széchenyi Könyvtárban rendezett MEK-napon bejelentették: már működik a webfelületről elérhető katalógusadatbázis, a könyvtár VRML-formátumú, háromdimenziós bejárata, és teszt-verzióban kész a teljes könyvtárra a szabadszavas keresés lehetősége is. Bár a hangsúlyt a webes felület fejlesztésére helyezik, a külföldi, illetve vak olvasók érdekében a MEK továbbra is elérhető lesz gopheren keresztül. Egyre több kiadóval és tudományos műhellyel alakítanak ki együttműködést az állomány folyamatos gyarapítása végett, s remélhetően a készülő, új kötelespéldány-rendelet az elektronikus kiadványokról is rendelkezik majd - a cím: www.mek.iif.hu.

Internet a konnektorból Elektromos vezetéken keresztüli Internet-szolgáltatást indított Hannoverben a Nortel. A DPL 1000 a tavaly októberben Angliában bemutatott Digital Power Line technológia továbbfejlesztett változata: leegyszerűsítették a beszerelését, képes együttműködni laptopokkal, PC-kkel és Macintoshokkal. A telefonköltséggel nem járó technológia alapja egy egyszerű koax kábellel falba csatlakozó egység, ami egy Ethernet kártyán keresztül kommunikál a számítógéppel, kb. 1 megabit/másodperc sebességgel. A DPL 1000 az Ethernet és az USB segítségével lehetővé teszi helyi hálózat kialakítását, egyszerre több gép is ráköthető. Lásd még: www.nortel.com.

CeBIT Több mint 7000 cég mutatta be termékeit Hannoverben, a világ legnagyobb számítástechnikai és távközlési vásárán, a CeBIT-en, melynek megnyitásakor Lou Gerstner, az IBM vezérigazgatója elmondta, az évtized végére körülbelül 200 milliárd dolláros üzletággá nőheti ki magát az elektronikus kereskedelem, már ha "nem sújtják újabb adókkal a kormányok". Aki a valóságban lemaradt, a www.cebit.de címen próbálkozhat.

3 év adómentesség Háromévi adómentességet szavazott meg az amerikai törvényhozás az Internetnek, Clinton elnök Net Tax Freedom rendeletét pedig kiegészítették egy passzussal, melynek alapján érvényben maradhatnak a március 1. előtt kivetett adók.

publikálva
1998/12. (03. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra