Magyar Narancs: Ön szerint Horn Gyula miért állt ki látványosan a jelenlegi koalíció fenntartása mellett az MSZP-kongresszuson? Előzőleg ugyanis hetekig kritizálta az SZDSZ-t és annak minisztereit.
Kósáné Kovács Magda: A kormányzati konfliktusok során néha élesen fogalmazó miniszterelnök fölött diadalmaskodott a stratégiai módon gondolkodó pártpolitikus. Az együtt kormányzás a hétköznapokban nagyon sok ütközést is jelent; rengeteg példát lehet idézni pro és kontra, hogy ki mikor ütött vissza, mert ezek a dolgok mindig úgy kezdődnek, hogy valaki visszaüt. Ugyanakkor a kormányzati súrlódások miatti megjegyzések kevésbé lényegesek, mint az ország sorsát valóban befolyásoló pártpolitikai jelzések. Ezért mondom azt, hogy Horn Gyulában a stratégiai módon gondolkodó pártpolitikus kerekedett felül: kimondta azt, amit a szocialista párt a maga belső értékeléseiben már kimondott, hogy tudniillik a jelenlegi politikai palettán stratégiai szövetséges az SZDSZ-en kívül nincs. A mostani bejelentés - hogy az MSZP, függetlenül a választási eredményektől, a szabad demokratákkal tud és hajlandó koalícióban együttműködni - az 1994-es helyzettől egészen különböző szituációban hangzott el. 1990-1994 között mi nem egyszerűen ellenzékben voltunk. Minket olyan erkölcsi karanténba akartak szorítani, amely független volt a politikai értékválasztástól, de még az 1990-94 közötti politikai teljesítményünktől is: mi voltunk a továbbélő posztkommunizmus. Akkor, abban a helyzetben, bár az 54 százalék birtokában megtehettük volna, az egyedül kormányzás sajátos, önként vállalt politikai elkülönülést jelentett volna. Úgy vélem, akkor joggal tarthattunk egy olyan erkölcsi-politikai általánosítástól, ami valamilyen módon felidézhette volna a korábbi egypárti kormány emlékét. Ez a kérdés ma már nem kérdés.
MN: Az SZDSZ szerint egy abszolút többségű szocialista győzelem esetén értelmetlen lenne bemenniük az új koalícióba. Az MSZP-ben gondolkodnak-e arról, hogy hány százalék fölött vállalnák az egyedüli kormányzást?
KKM: Ilyen elképzelés nincs, és ha lenne, én lennék az első, aki megpróbálná az agyakból ezt kitörölni, mert erről kizárólag elvi alapon lehet csak gondolkodni. Ha azt kérdezik, hol az a határ, ami fölött épelméjű politikus nem gondolkodik koalícióban, akkor az, a mi alkotmányos berendezkedésünk okán, a kétharmad körül van. De reálisan és illő szerénységgel gondolkodva a lehetőségről, egyetlen pillanatig sem gondolhatjuk komolyan, hogy Magyarországon ma bármelyik párt kétharmados győzelmet érhet el.
MN: A közvélemény-kutatási adatok egy ideje 50-54 százalék közötti parlamenti arányt jeleznek: ebben a helyzetben miért fontos az MSZP-nek az SZDSZ? Az előbb azt mondta, most nincs olyan kényszerhelyzet, mint 1994-ben.
KKM: Nem az MSZP-nek fontos a koalíció, hanem az országnak; ez a törekvés a törvényhozás minőségével, a konszenzusos megállapodásokra való hajlandóság hiányával függ össze. Az érvényben lévő házszabály értelmében az 50 százalék fölötti többség nem elég azokhoz a döntésekhez, amelyek az elkövetkező időszakban legalább olyan fontosak lesznek, mint korábban a gazdasági stabilizációt érintő döntések. Egy gazdasági döntést, a költségvetést egyszerű többséggel el lehet fogadtatni, de például az önkormányzatokkal, a választójoggal, a médiával kapcsolatos törvényekhez vagy az alkotmányozáshoz az 54 százalék nem elegendő.
MN: Az alkotmányozásra ebben a ciklusban megvolt az esély, ám ebből épp a szocialista miniszterek ellenkezése és tartózkodása miatt végül semmi sem lett.
KKM: A sikeres alkotmányozáshoz illúziók fűződtek, valódi politikai esélye nem volt. A kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy abban a pillanatban, amikor elindultunk a hatpárti alkotmányozás útján, akkor a koalíciós többség komolyan gondolhatta-e, hogy az az ellenzék, amelyik soha semmiben nem volt partner, partner lesz az új alaptörvény megalkotásában. Akarja-e, hogy a "liberális-bolsevik" koalíció az 1949-es alkotmány helyett egy új alkotmányt adjon az országnak? Én azt gondolom, erre semmilyen esély nem volt.
MN: Igen, de az alkotmányozás során kiderült, hogy elvi különbségek vannak a szocialisták és az ellenzék, valamint az SZDSZ között, például a szociális jogok alkotmányba emelése tekintetében. Ez az elkövetkező négy évben miért lenne másként?
KKM: Talán mert megváltozott a helyzet; a szociális jogok alkotmányos rögzítése nem hordoz olyan sajátos jelentéstartalmat, mint 1994 és 1998 között. Akkor az SZDSZ vezető politikusai joggal félhettek attól, hogy valamilyen "baloldali, szindikalista" kisebbség az alkotmányozás segítségével akarja megfordítani a gazdaságpolitika irányát. Ne feledjék, a Bokros-csomag még túl közeli volt! Miután kiderült, hogy a gazdaságpolitika közös ügy, nem hiszem, hogy az alkotmányba bevitt szavak és mondatok politikai gyanúra adnának okot a továbbiakban.
MN: Horn Gyula az utóbbi napokban kétszer is odanyilatkozott, hogy megteremtődtek a feltételei a reálbérek növekedésének, illetve a szociális háló erősítésének. Vagyis indokolt az attól való félelem, hogy az MSZP szétosztogatja a stabilizáció árán felhalmozott javakat.
KKM: Attól függ, mihez képest. Ha megnézi a szabad demokraták programját, ők is ezt mondják. Ha megnézi a Fidesz programját, akkor ők még inkább ezt mondják. Politikai riválisaink azt mondják, hogy aki nem akar, vagy nem ígér 7 százalékos gazdasági növekedést, az vissza akarja fogni a gazdaságot, a kis- és középvállalkozókat. Vagyis már régen nem a túlosztogató állam problémájáról van szó, hanem arról, hogy a gazdasági növekedésnek mi a reális mértéke.
MN: Gazdaságkutatók szerint a kedvező folyamat csak akkor tartható, ha nem lesz osztogatás. Korábban is mondták már szakértők, hogy ez korai lenne, még nem tartunk ott.
KKM: Ne nekem mondják ezt, hanem Orbán Viktornak. Fideszes politikusok akarnak teljes fizetést adni a terhes anyáknak a terhesség megállapítása pillanatától, és ők mondják azt, hogy visszaállítják az alanyi jogon járó családi juttatásokat. Ezzel én elvben természetesen egyetértek, és abban az első pillanatban, amikor az alanyi jogon járó családi juttatások újraépítésének meglesznek a gazdasági feltételei, akkor én is ezt fogom képviselni. Ám úgy ítélem meg, ezek a feltételek nincsenek még meg.
MN: Az MSZP választási együttműködést írt alá az MSZOSZ szocialista, szociáldemokrata platformjával. Az MSZOSZ egy másik csoportja ugyanakkor a Munkáspárttal állt össze...
KKM: ...a harmadik pedig a KDNP felé nyitott. A szakszervezetek pártorientációja általánossá vált az utóbbi időkben. Az MSZOSZ mint ágazati és szakmai szövetségek tömörülése a legtagoltabb szakszervezeti tömörülés. Természetes, hogy ez a politikai tagoltság különböző pártkapcsolatok vállalásában is megnyilvánul.
MN: Szerintünk az MSZOSZ manapság csak annak köszönheti befolyását, hogy meghatározó szerepe van a társadalombiztosítási önkormányzatokban. Hogyan tudja a párt kezelni azt a helyzetet, hogy ebben az alrendszerben - kivált az egészségügyben - nem lehet tovább fönntartani a jelenlegi, pazarló struktúrát?
KKM: Az önkormányzati igazgatás, amely szerte a világon képes hatékonyan működni, Magyarországon - egy átalakításra szoruló intézményrendszerben - különböző szándékok és akaratok ütköző terepévé vált. Ebben a szituációban maga az önkormányzati igazgatás is több problémát vet fel, mint ha normális állapotok lennének. Az önkormányzati igazgatás jövőjét a tébé átalakításának, az egészségügyi finanszírozás és ellátás átalakításának szakmai kérdéseitől függetlenül kellene kezelni.
MN: És az nem lehet, hogy épp az önkormányzat működése miatt nincsenek normális állapotok?
KKM: Egyértelműen az a válaszom, hogy nem. Egyelőre a szakmában sincs egyetértés abban, hogy milyen egészségügyi rendszerre, milyen ellátási szerkezetre, milyen finanszírozási formára van szükség és lehetőség. Hogyha lett volna egy kidolgozott koncepció, amelyik, mondjuk, az érdekegyeztető tanácsban a szakszervezetek ellenállásán megbukik, akkor azt mondom, van egy megkövesedett szervezeti érdek, és ez nem engedte érvényesülni azt a szakmailag megalapozott koncepciót, amelyik megoldotta volna az egészségügy problémáit. De nem erről van szó. Ami jelenleg szakmai koncepció címén fut, az ezer sebből vérzik, és maga a szakma sem engedte még át.
MN: Amikor ´96-ban ügyvezető alelnök lett, igen ambiciózus dolgokat mondott, például hogy pártot kell szervezni a kormány köré, mögé. Nem látjuk viszont, hogy a szocialista pártban erőtér alakult volna ki Kósáné Kovács Magda körül. Sikeresnek tartja-e működését?
KKM: Nem. Amikor ügyvezető alelnök lettem, akkor valóban azzal a hittel fogtam a munkához, hogy működő pártot kell és lehet szervezni. A kell-ben ma is biztos vagyok, de a lehetőségeket ma sokkal inkább korlátozottnak látom, mint akkor. Nemigen szoktam visszafelé végiggondolni, hogy érdemes volt-e. Azt is végig kellene ugyanis gondolnom, hogyan állt volna a szocialista párt mint szervezet mondjuk tavaly szeptemberben, milyen mértékben lett volna szervezetileg alkalmas egy választási folyamat előkészítésére, ha ´96 áprilisa és ´97 szeptembere között nem én vagyok az ügyvezető alelnök. Az én elképzeléseimhez képest az eredmény borzasztó sovány, ám talán annyi elfogultság lehet bennem, hogy azt mondjam, mégiscsak több, mint amennyi az én és a velem együtt dolgozó csapat erőfeszítése nélkül létrejött volna.
MN: Ezek után nem tartja kudarcnak azt, hogy nem ön lett a kampányfőnök?
KKM: Nem is akartam az lenni. A feladat soha nem érdekelt, és nem is vagyok a "politikai reklám" szervezésére alkalmas.
MN: De a neve fölmerült.
KKM: Persze. Úgy látszik, ahhoz, hogy a nyilvánosság működjön, időnként híreket kell kreálni, és ha a szocialista párt körül más hír nincs, csak az, hogy a Kósáné meg a Szekeres versengenek, akkor ezt a simára rágott csontot kell időnként bedobni. Erre azt mondom, hogy ha a szocialista párt tájékán ez a legnegatívabb hír, akkor nem állunk rosszul.
MN: A szocialista pártban vannak olyan személyek, érdekcsoportok, mondjuk az úgynevezett szocialista nagytőkések, akik, amelyek időnként gyanúba keverednek bizonyos ügyek kapcsán.
KKM: 1996 őszétől hosszú ideig - nem egyedül, hanem a pártközvélemény egy jelentős részével együtt - azt mondtam, hogy meg kellene próbálni nagyon nagy huzatot csinálni a kormányzó politika környékén; nyomatékkal hangsúlyozom, a hatalomban lévő politika környékén. Akkor is és most is visszautasítom azt, hogy a korrupcióra való hajlamot bárki azonosítsa a szocialista párt, úgymond, genetikus torzulásaival. Ráadásul helyi szinten a hatalom kísértései még nagyobbak, mint az országos szinten, mégpedig azért, mert a közvetlenebb kapcsolatokban sokkal könnyebb bizonyos gesztusokat tenni, mint az országos politika reflektorfényében. 1996 őszén volt egy pillanat, amikor azt lehetett volna mondani, hogy - megtartva az ártatlanság vélelmét - lépjenek néhány sorral hátrébb a politika élvonalából azok, akikkel kapcsolatban gyanú merült fel. Eltelt azóta másfél év, és azt mondom, nem biztos, hogy ez az út járható lett volna. Azóta ugyanis sokszor megéltem, hogy kifejezetten kipécéznek személyiségeket, politikusokat, akik ellen aztán megindul a gyanúbakeverési akció. És utána már természetesen működnek a bejáratott közhelyek, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ha az alaptalanul gyanúba kevert politikusok mind és azonnal félreálltak volna, akkor lehet, hogy ma a szocialista pártban nem lennének vezető politikusok sem országos, sem helyi szinten.
MN: Nem arról van szó, amikor valakik elhíresztelik valakiről, hogy az illető lop, csal, hazudik, hanem amikor dokumentumokkal alátámaszthatóan merül fel helytelen cselekedetek alapos gyanúja. Ezek az esetek meddig tolerálhatók?
KKM: Valószínűleg a közeljövőben el fogunk érkezni egy új szakasz határához. Mert a vádaskodásnak és a gyanúba keverésnek a kétségtelenül meglévő jelensége mögött valószínűleg meghúzódnak olyan események is, amelyek a jog terepén nem tekinthetők ugyan bűncselekménynek, ám a politikában nem eltűrhetők. Az említett új szakaszhatár azt jelentené, hogy új lelkiismeret-vizsgálatot kellene tartani, amit a kormányzás, a hatalomgyakorlat felelőssége diktál. Továbbá úgy vélem, előfordulhatnak olyan esetek, amikor a jogi bizonyítékok nélkül is kívánatos lenne a megfelelő következtetések levonása.
MN: Ha úgy alakul, az elkövetkező négy évben vállalna kormányzati pozíciót?
KKM: Én a politikusok azon csoportjába tartozom, akik mindig megvárják, hogy megszólítsák őket. Ugyanakkor elég autonóm személyiség vagyok ahhoz, hogy magam döntsem el, elvállalom-e a felkérést. Egyelőre azonban fel sem merül bennem ilyen kérdés.
MN: Mivel magyarázza azt, hogy ez a heterogén MSZP-frakció mindvégig egyben maradt?
KKM: A nagy pártokat és a nagy frakciókat csak a kudarc árnyéka vetheti szét. Amíg minimális esély van az érdekegyesítésre, amíg a hatalomban maradáshoz a résztvevők konszenzusa szükséges, addig ezek a nagy frakciók és jelentős pártok együtt maradnak. Az MDF példája is azt mutatta, hogy a szétesés akkor indul meg, amikor egy nagy pártra rávetül a választási vereség árnyéka. A hatalomban maradás esélye rendkívüli kohéziós erő, amely összetartja a különböző módon gondolkodó csoportokat.
Bundula István
Seres László
