Lázár szerint a rabszolgatörvény elleni ellenzéki akció Soros-féle bosszú lehetett a CEU-ügyre válaszul

  • narancs.hu
  • 2018. december 29.

Belpol

Lázár megint beszólt Márki-Zaynak: "Vásárhelyt jelenleg buta és tehetségtelen vezető irányítja", a város elvesztegette 2018-at.

Lázár János a Rádió 7 vendége volt szombaton, akivel személyesen a kormánypárti rádió társtulajdonosa, nem más, mint Rákay Philip beszélgetett – írja a vasarhely24.com szemléje.

A Miniszterelnökség egykori vezető minisztere évértékelőjében 2018-at igen érdekes, izgalmas évnek nevezte. Mint mondta, elvesztegetett időként fog bevonulni az elmúlt időszak Hódmezővásárhely történelmébe, mivel szerinte a város fejlődése látványosan megtorpant.

A volt miniszter persze arról elfelejtett szót ejteni, hogy a fejlődés útjában leginkább párttársai állnak, hisz' ha valamiért, elsősorban azért torpant meg a város, mert a fideszes képviselők ott gáncsolják Márki-Zay Péter független polgármestert, ahol tudják.

A vásárhelyi időközi választást, amelyen vesztett a Fidesz sokan egy nagy, országos példának szeretnék beállítani, hogyan lehet megverni a Fideszt – mondta Lázár. Szerinte Rapcsák András személyében választottak már független polgármestert a város élére, de a mostani városvezetőről hamar kiderült, hogy nem független.

Lázár János szerint Márki-Zay Péterről kiderült, sok embert csapott be azzal, hogy egy országos mozgalom élére állt és a Fidesz legyőzését, az ország vezetését tűzte ki célul.

"Vásárhelyt jelenleg buta és tehetségtelen vezető irányítja" – fogalmazott Lázár.

Saját munkáját, sorsát Lázár sikeresnek értékelte.

Kritikával illette azokat, akik nem értik politikai karrierje irányváltását. "Sok buta és tehetségtelen ember Vásárhelyen is úgy tartja, megbukott azzal, hogy nem kormánytag már az idén."

Lázár arról is beszélt, hogy szerinte a rombolás és a destabilizálás jegyében fog zajlani a 2019-es esztendő az ellenzék részéről. A decemberben a parlamentben történtek Soros-féle bosszú lehetett a CEU-ügyre válaszul.

"Provokációra, új típusú politikai harcmodorra kell készülni az ellenzék felől tavasszal országosan és Vásárhelyen is."

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.