Belpol

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.

Ég és föld

Hol veszik leginkább semmibe a közigazgatásban dolgozók munkáját? Minden szektorban a budapesti bérek a legmagasabbak? Miért nem keresnek átlag egymilliót a Békés megyei informatikusok?

Túl sok gyerek marad ott

Akik érvényesíteni tudják a képességeiket hátrányos helyzetből is, utóbb mindig említenek egy-két embert, akiken a boldogulásuk múlt. Ez jó esetben az anya vagy az apa. Ma Magyarországon nagyobb kérdés, mint hetven évvel ezelőtt, hogy a támogató családi háttér hiányát lehet-e valahogy ellensúlyozni.

„Egy év négy hónapra beárazták az életemet”

Alkotmánybírósághoz fordul, s ha kell, nemzetközi bíróságig viszi ügyét Orosz Bernadett, akit 2019 júniusában egy honvédségi üdülőben a felismerhetetlenségig összevert az akkor még alezredes párja. A másodfokú ítéletig eltelt majdnem hat év tanulságairól – hatósági hozzáállásról, áldozathibáztatásról, társadalmi szolidaritásról – beszélgettünk.