Legyőzték a Fidesz jelöltjét Hajdúszoboszlón az időközi önkormányzati választáson

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 14.

Belpol

Öt településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap.

Hajdúszoboszló 8-as számú egyéni választókerületében Jónás Kálmán (független) az érvényes szavazatok 47 százalékát (350 szavazatot) megszerezve jelentős különbséggel nyerte meg a választást, míg a második helyre befutó Nagy Balázs (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért) 36,5 százalékot (272 szavazatot) kapott, a harmadik helyen végzett az MSZP és a Párbeszéd támogatását is élvező Kovács Tibor (Momentum) pedig 16,5 százalékot (123 szavazatot) szerzett – derült ki a helyi választási iroda adatai alapján.

Az időközi választásra azért került sor, mert a körzet tavaly októberben megválasztott képviselője januárban lemondott.

Jónás Kálmán 2014 és 2019 között a Jobbik kompenzációs listáról szerzett mandátumot, ekképp lett önkormányzati képviselő. A tavalyi önkormányzati választást megelőzően azonban több korábbi párttársával együtt kilépett a pártból. 2019-ben függetlenként már elindult ugyanebben az egyéni választókerültben, akkor azonban 53 szavazattal (4 százalékkal) maradt alul.

Összesen öt településen rendeztek vasárnap időközi önkormányzati választást.

A Vas megyei Egyházasrádócon Derks Wilhelmus Josephus független jelöltet választották meg polgármesternek. A településen azért kellett időközi választást tartani, mert az előző faluvezető egészségi okokra hivatkozva májusban lemondott tisztségéről. Derks Wilhelmus Josephus 310 szavazatot kapott, Sőre Zoltánra 216-an voksoltak, Szvoboda Tamásra 197-en szavaztak, Dobronics Gábor Sándorra pedig 11-en.

A Somogy megyei Istvándiban Bereczkiné Pavelka Jolán független jelölt nyerte a polgármester-választást. A Szigetvár és Barcs között található községben azért volt szükség, mert Istvándi korábbi polgármesterét márciusban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy, a megválasztása előtt elkövetett bűncselekmény miatt. A településvezető ezzel elvesztette választójogát, tisztsége megszűnt.

Balogh Miklós (független) lett a polgármester a Baranya megyei Alsószentmártonban. A négy független jelölt közül Balogh Miklós 315, Petrovics Tibor 279, Gligulics Olivér 68, míg Acél Péter 21 szavazatot kapott. A településen azért volt szükség az időközi választásra, mert a község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről. A Pécsi Törvényszék januárban azt közölte róla az MTI-vel, hogy felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A független Sándor József lett a Nógrád megyei Vizslás polgármestere, mellette a hat önkormányzati képviselőt is megválasztottak, 18 jelölt közül. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete június 25-én feloszlatta magát.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.