Leisztinger megvette a Népszavát

  • narancs.hu
  • 2019. április 12.

Belpol

Puch László cége megvált a laptól.

"Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben – jelentette be Puch László, hogy megválik az újságtól, melynek kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt." – áll a Népszava honlapján.

Puch döntése nem volt ötletszerű, idézik: "Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!”

Puch László

Puch László

 

 

Az új tulajdonos azt hangsúlyozta, hogy "az, hogy megvásároltuk a Népszavát, egyben értékválasztás is."

„Azt szeretnénk” – deklarálta Leisztinger – „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást."

Egy molinó a Népszava szerkesztőségében

Egy molinó a Népszava szerkesztőségében

Fotó: MTI/Soós Lajos

 

Emellett azt írják, hogy "nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk.

Üzletel a NER-rel

Lapunk három évvel ezelőtt készített interjút a milliárdossal, akkor részletesen beszélt arról, hogy miért szállt be a diósgyőri klub megvételével a fociba, miért adta el fideszes köröknek a szállódáit, és milyen a viszonya a regnáló hatalommal.

„Olyan nincs, hogy valaki a hatalom ellen legyen" - interjú Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval

A korábban MSZP-közeliként számon tartott milliárdos agrárvállalkozásainak egy része, ahogy szállodaláncának egy jelentős darabja is Mészáros Lőrinc közelében landolt 2010 után. A nyilvánosságot többnyire kerülő Leisztinger Tamás mégis talpon tudott maradni, és még optimista is, noha „nem ennek a rendszernek a gyermeke".

Mint arról korábban beszámoltunk, a baloldaliként elkönyvelt Leisztinger egyik cége a fideszes vezetésű V. kerületben nemrég részt vett egy önkormányzati ingatlan piaci áron aluli megszerzésében jelentős kedvezménnyel.

Az 1410 négyzetméterért a 30 százalékos kedvezmény levonása után közel 350 millió forintot kértek: ez csaknem 250 ezer forint négyzetméterenként, ami bagó, ha figyelembe vesszük, hogy piaci körülmények között ebben a zónában 1-1,5 millió forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát az igatlanok. Ráadásul a fent említett volt önkormányzati építményhez pince is tartozik.

Az ügyletben részt vett a Duó Consulting nevű cég is, amelynél a szálak Rogán Antal bizalmasa, Kertész Balázs felé vezetnek.

Ezek fényében pikáns, hogy az MSZP az V. kerületben az a Tüttő Katát indítja polgármesterjelöltként, aki Leisztinger élettársa.

Megtalálta a baloldal a tökéletes jelöltet a Belvárosban: az MSZP-s, aki családilag érintett a sötét ingatlanügyekben

Tüttő Kata ott lenne polgármester, ahol Leisztinger Tamás ingatlanozik a fideszes kerülettel. A zuglói Fidesz-MSZP-s nagykoalíciós parkolási mutyihoz hasonló történet van kibontakozóban a 2014-ig Rogán Antal vezette V. kerületben, miután szombaton bejelentették: az MSZP-s Tüttő Katát indítanák a körzetben a baloldal jelöltjeként. Leisztinger-Fidesz-tengely? Tüttőnek ugyan nincs túl sok köze Belváros-Lipótváros Önkormányzatához, lévén jelenleg a XII.

Régi nóta

Puch és a Fidesz állítólagos alkujáról korábban már cikkezett a sajtó, a 444.hu pédául arról írt, hogy Orbán Viktor személyesen konzultált az MSZP egykori pénztárnokával a Népszava megvételéről.

Mint emlékezetes Puch 2016 végén vásárolta fel a több kiadvánnyal rendelkező médiacéget, azóta a Vasárnapi Hírek hetilapot megszüntette (pontosabban beolvasztotta a Népszavába), a Szabad Földet pedig eladta a kormánypárti médiaalapítványnak. Az utóbbinak azóta a már a főszerkesztőjét is leváltották. Az új vezető a Magyar Idők nevű - időközben megszünt - kormánylap főszerkesztője, Gajdics Ottó lett.

A Népszava - szinte egyedüliként a még életben lévő kormánykritikus sajtó - számos kormányzati és állami hirdetéshez jutott. Minderről Puch László azt mondta a Spinoza Házban rendezett beszélgetésen nemrég: egyféleképp látja működtethetőnek aktuális lapját hosszútávon: ha tele van állami hirdetéssel. Viszont – mondja Puch – ő tudni vélte, hogyha nem adja el a Szabad Földet, akkor abból hamarosan kivonják az állami hirdetéseket, és egy 60 ezres példányszámú lapot úgy nem lehet hosszútávon működtetni, ugyebár. „Nem tud úgy talpon maradni.”

Figyelmébe ajánljuk

Mire jó a biblioterápia?

Vannak olyan emlékeink, hogy egy könyv épp jókor, jó helyen talált meg minket, segített valamit megválaszolni, megoldani, átélni, továbblépni, felnőni vagy épp gyereknek maradni? Pont ez az élmény a lényege a biblioterápia elméletének és módszertanának.