„Olyan nincs, hogy valaki a hatalom ellen legyen” - interjú Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval

A korábban MSZP-közeliként számon tartott milliárdos agrárvállalkozásainak egy része, ahogy szállodaláncának egy jelentős darabja is Mészáros Lőrinc közelében landolt 2010 után. A nyilvánosságot többnyire kerülő Leisztinger Tamás mégis talpon tudott maradni, és még optimista is, noha „nem ennek a rendszernek a gyermeke”.

Magyar Narancs: Független, inkább baloldali üzletemberként hogy élte meg a 2010-es választási eredményeket?

Leisztinger Tamás: Olyan, hogy valaki teljesen független legyen, pláne üzletemberként, nem létezik. Legalább a bürokráciával mindenki szembesül. Mondjuk inkább azt, hogy nem ennek a rendszernek vagyok a gyermeke. Hogy éltem meg? Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de vártam a 2010-es váltást. Gyurcsány Ferenc utolsó miniszterelnöki évében méltatlan dolgokat művelt, ezután jött Bajnai Gordon, aki szintén csalódást okozott. 2010-ben tehát irreálisan optimistán álltam ehhez az egészhez, mert azt gondoltam, hogy annál, ami volt, csak jobb jöhet.

MN: Politikai vagy gazdasági szempontból?

LT: Nem tudom szétválasztani. A kettő együtt azt okozta, hogy az utolsó két évben már nagyon rossz volt a hangulatom. Azt vártam, hogy az Orbán-kormány racionális döntéseket fog hozni.

MN: Teljesültek a várakozások?

LT: Az ember nehezen tudja pozicionálni magát. Sok minden attól is függ, hogy a hatalmi piramisban ki hova kerül, hogyan mozognak a támogatók, az ellenségek. Ezt nyilván csak átéljük, mert nincs hatásunk rá, de a végső berendezkedéstől nagyon függ, hogy például egy adott vállalattal mi történik. Ha túl nagy ellenséged kerül túl magasra, az nem egészséges. De 2010-ben még nem lehetett pontosan tudni, hogy mi fog történni.

MN: Ennek a logikának a következménye az, hogy bevásárolta magát a fociba?

LT: Nem. Azt, hogy beszállok a fociba, már korábban eldöntöttem. Ráadásul ezt nem is politikus tanácsolta, hanem Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. Azt mondta, hogy olyan klubot tudok majd felépíteni, ahová jó lesz tartozni. Csányi úr elkötelezett a futball iránt, és nagyon meggyőző tud lenni. Szombathelyen és Diósgyőrben tárgyaltunk, és ez utóbbi klubnál valamiért szívesebben fogadtak.

MN: Ezt a befektetést most miként értékeli?

LT: Mély depresszió, rengeteg fájdalom. Sokba kerül, de a pénzügyeket figyelmen kívül hagyva is nyolc borzalmas pillanatra jut két jó. Sok és sokféle céget vezettem már életemben, de olyat még sehol nem tapasztaltam, mint a Diósgyőrnél. Az emberi problémák, a tisztesség hiánya, a teljesítmény nélkül adott nagy pénzek; nagyon kiábrándító. Vannak különösen jó pillanatok is, de így, ebben az állapotában nem éri meg. Ugyanakkor pusztán az érkezésemmel olyan hitet adtam a klubnak, amivel komoly felelősség is jár. Ez lehet, hogy nagyon álságosan hangzik, de valóban így érzem, és ezért csinálom ma is. A híresztelések ellenére semmiféle érdeklődés nem volt a Diósgyőr iránt, Mészáros Lőrinc sem akarta megvenni a csapatot. Amikor valamit írnak rólunk, annak általában van valami valóságalapja, de ennek semmi valóságalapja nem volt.

MN: 2010 után több olyan ügyben is indult nyomozás, amelyben az ön cégei is érintettek voltak.

LT: Sem a Magyar Nemzeti Üdülési Alap, sem a Kopaszi-gát ügyével kapcsolatos vizsgálatban nem voltunk közvetlenül érintettek, ráadásul 2010-re az Öböllel kapcsolatos eljárás már tárgyalási szakaszban volt. Mindössze egyetlen olyan vizsgálat volt 2010 után, amiben közvetlenül érintettek voltunk, egy 2004-es Hunguest Hotels-tőkeemelés ügyében indult vizsgálat. Ez volt ellenünk az egyetlen olyan vizsgálat, amelyet talán politikai indíttatásúnak lehet minősíteni. Ám ez az ügy is lezárult nagyon hamar, nem találtak semmit, egy tőkeemelésnél nem is igazán lehet mibe belekötni.

MN: Mint az egyik legnagyobb agrárvállalkozó az országban…

LT: Az csak voltam, mondjuk úgy, hogy nagyobbacska.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Akkor mint nagyobbacska agrárvállalkozó, hogyan értékeli az agrártámogatási rendszert?

LT: 11-12 évvel ezelőtt többen is azt ajánlották, hogy vágjunk bele a bioetanol-üzletbe. Akkor úgy döntöttem, hogy az olcsóbb utat választjuk, és olyan cégeket vásároltunk, amelyek a bioetanol alapanyagául szolgáló kukoricát termelik. Így kezdtem el az agráriummal foglalkozni. Az ember, amikor ilyen üzleti döntéseket hoz, pláne milliárdos nagyságrendű befektetésekről, akkor valamilyen eseménytérbe ruház be. Sem akkor, sem a későbbi döntéseknél nem volt benne a fejemben, hogy a lejárat előtt gyakorlatilag megszűnik a támogatás. Mert ez történt, amikor egy kormánydöntés értelmében az 1200 hektár fölötti földekre járó támogatás lement úgy harminc százalékra. Ez rengeteg pénz. A fő gond itt az volt, hogy az üzleti terv szerint a beruházásra felvett hiteleket az utolsó években befolyó jövedelmek bőven fedezni tudták volna, így viszont nem tudták.

Ami az igazán nagy szívfájdalmam, hogy az ország legjobbjai közt lévő tehenészeteink alól kiment a föld, erre sem voltunk felkészülve. Két pályázati kör volt, először haszonbérleti pályázatot írtak ki az állami termőföldekre. Ezeknél a pályázatoknál pedig valamiért olyan szakmai szempontok voltak, hogy a 4400 állattal művelt terület pont nulla hektár földet nyert haszonbérletre. Hiába volt előhaszonbérleti jogunk. Majd ezek után jött az újabb ötlet, hogy még ez sem végleges megoldás, és elkezdték eladogatni az állami földeket. Ott pedig társas vállalkozások eleve nem is indulhattak. Csak olyan magánszemély pályázhat termőföldre, aki legalább három éve helyben lakik és szakirányú végzettsége van. Ma a tízmilliós Magyarországon – ha az egyenes ági öröklést nem számítjuk – legfeljebb 150 ezer ember juthat termőföldhöz. Mindezek következtében a cégek jövedelmezősége jelentősen lecsökkent, hiszen elvesztettük az egyik legfontosabb termelőeszközt, 12 ezer hektár ment ki három cég alól. Az, hogy a jövedelmezőség mennyire ment le, már szinte a spekulatív kategória megtippelni, mert a jóval kisebb profitnak sokkal nagyobb lett a kockázata is.

MN: Itt mekkora veszteségről beszélünk?

LT: Egy agrárvállalkozás normál körülmények között, hosszú távú bérletekkel úgy hatszoros EBITDA-t ér (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény: ez a pénzügyi mutató egy vállalkozás aktuális eredményességét tükrözi – a szerk.), így a veszteségünk a tízmilliárd forintot biztosan elérte. Ami megmaradt, az mind magánbérlemény, itt tehát nincs meg az a kockázat, hogy elveszik tőlünk a földet. A jövedelmezőség nyilván itt is csökkent a támogatások visszavágása miatt, de ezek a vállalatok erősen konszolidált állapotban vannak, alig van hitelünk.

MN: Csányi Sándorral szokott beszélgetni?

LT: Szoktam vele beszélni, jellemzően a foci a központi téma. Ő a szabályzó szervezet elnöke, és klubtulajdonosként nála próbálkozom a kis csapatok érdekeinek érvényesítésével. A kis és nagy csapatok érdeke többnyire eltérő, az MLSZ pedig inkább abban érdekelt, hogy erős legyen a válogatott, és hogy legyen néhány, a nemzetközi kupákban jól teljesítő csapat. Mi meg néhányan próbáljuk abba az irányba terelni az MLSZ-t, hogy a kis csapatok is éljék túl, ha másért nem, hogy legyen kivel játszani.

MN: De csak szóba kerül más is, agrárügyek, politika?

LT: Agrárügyekről, politikáról is szoktunk beszélni. Ő mindenben jó.

MN: Ezekben is szokott jó tanácsokat adni?

LT: Amennyiben akar, akkor ad. Az ő rálátása ezekre az ügyekre egészen más, mint az enyém.

MN: Mit érzett, amikor tavaly nyáron megindult a kormányzati hadjárat Spéder Zoltán ellen?

LT: Spéder úrral mindössze egyszer, egy kézfogás erejéig találkoztam, semmilyen személyes kapcsolat nincs köztünk. Nehéz megmondani, hogy mit éreztem. Talán csak azt mutatta meg az élet, ha az ember póznákon lépkedve nagyon gyorsan felemelkedik, akkor ugyanolyan gyorsan el is süllyedhet. Aki adta, elvette.

MN: És amikor Simicska Lajos lett kegyvesztett?

LT: Simicska Lajos esete kicsit más, az övé egy sokkal tovább tartó karrier volt, annak az ügynek jóval mélyebb gyökerei vannak. Spéder Zoltánnal ellentétben Simicska úr azt nem veszítette el, amije volt, csak a növekedése és a jövőképe lett oda. Nem ugyanaz a veszteség, és az egész helyzet más. Úgy tűnik, a közös tudás az egyik esetben inkább árt, a másik esetben pedig inkább valamilyen védelmet nyújt.

MN: Az európai uniós támogatások felhasználása Magyarországon ön szerint a koncepció hiánya vagy a korrupció miatt nem hatékony?

LT: Ezt nem tudom megmondani. Mi a normatív támogatásokat rendre megkapjuk, a beruházási pályázatoknál viszont meglehetősen vegyes a kép. Néha még én is furcsállom az eredményeket, mert sokszor előfordul, hogy az a pályázatunk, amit igazán jónak érzünk, nem nyer, amit pedig kicsit gyengébbnek tartunk, az elnyeri a támogatást.

MN: Hogy látja, melyik az a gazdasági ágazat, amely függetlenül tud működni a NER-től?

LT: Egyik ágazat sem tud független lenni. Így vagy úgy, de minden üzletet a bürokrácia szabályoz. Ha csak egy szobát szeretnék hozzá­építeni a házamhoz, már ahhoz engedélyt kell kérni: a bürokrácia nagyon erős, és azzal nem lehet szembemenni. Olyan nincs, hogy valaki a regnáló hatalom ellen legyen, ezt mindannyian megtanultuk az elmúlt 20 évben. Naivitás, hogy lehet itt vitézkedni. Dehogy lehet.

A függetlenség kérdése nehéz, mit jelent egyáltalán függetlennek lenni egy vállalkozó esetében? Nem együttműködni? A rendszer ellen tenni? Ezen már régen túllépett a demokráciánk.

MN: Akkor a turizmus sem tud független lenni.

LT: A turizmus nemzetstratégiai kérdés. 1996 óta vagyok jelen az ágazatban, akkor vettem meg a Hunguest Hotelst, és azt látom, hogy komoly és jó fejlődési időszak jön a turizmusban, főleg ha Magyarország biztonságos hely marad. Az emberek egyre mobilabbak. A magyarok zsebében egyre több pénz van, és ők inkább az országban maradnak, továbbá rengeteg külföldi jön Budapestre, abból pedig néhányan még vidékre is eljutnak. 2014 és 2016 között évről évre rekordot döntöttek a szállodáink bevételei.

MN: A biztató jövőkép ellenére mégis eladta 15 szállodáját a 19-ből.

LT: Kaptam egy jó ajánlatot.

MN: Mennyire volt jó az ajánlat?

LT: Korrekt árat kaptunk, még úgy is, hogy növekedés előtt áll az ágazat. Eladni valamit kétféleképpen lehet: az ember kiviszi a piacra az árut, vagy jön egy érdeklődő, amiből végül lesz egy ajánlat. Ezúttal Jászai Gellért keresett meg. Vele 2010-ben egyszer már megállapodtunk a Hunguest Hotels eladásáról, de akkor az ő élete úgy alakult, hogy az az üzlet meghiúsult. Most viszont végigcsináltuk.

MN: Ám úgy tűnik, hogy a szállodák végül Mészáros Lőrinc közelében kötnek ki, ahogy az eladott agrárcégek egy része is.

LT: Nem tudom, hogy kihez kerülnek a szállodák. A földeknél markánsan más a helyzet. Az, hogy az agárdi csoportot pont Garancsi Istvánnak adtam el, a véletlen műve. Az Alföldön lévő agrárcégeket pedig magánbefektető vette meg, ott nincs semmiféle politikai szál, de még ismertség sem.

MN: A vitatott belvárosi ingatlaneladásokban egy önhöz köthető cég is érintett. Rogán Antal polgármestersége idején, 2013-ban a Stúdió-V Kft. vásárolhatta meg a Kossuth tér 9–10. alatti ingatlanokat mintegy 190 millió forintért.

LT: Kicsit én is utánanéztem ennek a vásárlásnak. Annyit tudok erről az ügyletről, hogy a többi belvárosi ingatlaneladáshoz képest a Stúdió-V vásárolt a legdrágábban. Ha megnézzük a nyilvánosságra hozott eladások listáját, akkor azt látjuk, hogy a legtöbb ingatlan 272 ezer forintos négyzetméteráron ment el, ez pedig 500 ezer forint felett. Ha valami itt érdekes, akkor az, hogy lehetett ez az ingatlan ennyivel drágább, mint a többi hasonló.

MN: Egy múlt heti, a hvg.hu-n megjelent írás szerint az ön és Albrecht Ottó tulajdonában álló Kreditor Zrt. visszavásárolta az állami felszámolótól a Köki Terminál mintegy 27 milliárdos követelését. A cikk szerint az üzlet értéke meg sem közelítette a 27 milliárdot. Ez igaz? Mi a céljuk a Kökivel?

LT: Erről annyit tudok elmondani, hogy a Kreditor valóban visszavásárolta a Kökivel kapcsolatos követeléseket. A pontos összeg banktitok, de jelentős összeget fizettünk érte. A Kökit továbbra is eddigi funkciójában szeretnénk működtetni.

MN: Az, hogy az utóbbi években kicsit visszább lépett, mennyire tudatos döntés?

LT: Az Arago hagyományos tevékenysége a vállalatfelvásárlás, és ezen a területen súlyosan beszűkültek a lehetőségek. Az olyan típusú cégek, amelyek klasszikusan szóba jöhetnének, gyakorlatilag elfogytak. Végtulajdonosoknál vannak, vagy túl kicsik, amelyik pedig nagyobb, oda nem érünk fel. Az utóbbi években volt elég bajunk a saját portfóliónkkal is. Az agárcégek eladása nem egyik napról a másikra történt, a vesszőfutás három évet elvett az életünkből.

Egy befektetési cég élete mindig ciklikus, tavaly kiszálltunk üzletekből, most növekedési szakasznak kell jönnie. Azt a pénzt, amit kaptunk, elköltjük a következő egy-két év alatt, visszatérünk a kis- és közepes vállalkozások felvásárlásához.

MN: 2010-hez képest most hogy érzi magát?

LT: Összességében nyugodtabb vagyok. Az összemenést megélni, az elmúlt évek agrár­ügyeit lemenedzselni depresszív volt, ezt nem lehet letagadni. Évek hosszú munkájával és sok pénzzel felépítettünk valamit, amit aztán ki tudja, milyen okból, leromboltak. Az ő szempontjukból nyilván volt értelme, de ezt nem könnyű végigélni és végigvinni sem. Csupa negatív dolgot tudok ezzel kapcsolatban elmondani, de előrenézek. Optimista vagyok, ami jön, az jó lesz, ha nem rontjuk el mi magunk. Növekedés, vásárlás, új feladatok, új szektorok jönnek, ezek pedig jó és izgalmas dolgok.

MN: Úgy érzi, hogy a saját kezében van a jövője?

LT: Nagy százalékban igen.