Kedd este, nem sokkal fél kilenc előtt Puch László láthatóan megkönnyebbülten állt fel a színpadi székből, amelyben 80 percen át ült, olykor egészen feszengett. A Spinoza Házban Rangos Katalin vendége volt a MSZP legendás, vagy hírhedt korábbi pénztárnoka – kinek mi tetszik –, aki nem mellesleg a Népszava jelenlegi tulajdonosa.
Nem kertelek, meglehetősen nehéz a beszélgetést egységesen, visszafogottan jellemezni. Volt itt minden: elég zavaros mondatok nagyon zavaros ügyekről, indulatos adok-kapok Gulyás Mártonnal, olykor egészen érdekes meglátások. És egy ember, aki rengeteg mindent látott, rengeteg mindent tud erről az országról – és aki erről soha nem akart mélyebben beszélni, és most se tette, alighanem jó okkal. Viszont a felszíni forgácsok emiatt nem voltak érdektelenek, sőt.
Puch László? Ki?
Amúgy az egész Puch-jelenség már a kezdetektől bizarrá és érthetetlenné is tette az estét.
Miként definiáljuk őt? – kezdjük például ezzel.
| ||
Politikus? Hivatalosan lehet, hogy az volt, de mondjon már valaki egyetlen mozzanatot Puch László politika pályafutásából! Üzletember? Médiavállalkozó? Aha… Oligarcha? Annak kicsit kicsi. Vagy mindezek valamilyen fura keveréke? Egy Kubatov Gáborba oltott balos Simicska? Ez se stimmel, mondjuk utóbbi példa csak azért került ide, mert ugye volt, van az a legenda, hogy Simicska és Puch között folyton égett a forródrót (állítólag), és folyton egyeztettek az állítólagos 70-30 paktumnak megfelelően (állítólag)... Egyébként el tudja azt képzelni valaki, hogy Simicska Lajos leül egy pohár víz mögé egy színházteremben, és elkezd sztorizgatni? Csak mert teljesen érthetetlen volt az első perctől, hogy mit keres Puch László az elegáns Spinoza színpadán, ti. semmi érdeke nem fűződött ehhez a beszélgetéshez, nem is jött ki belőle jól, hiszen nem is jöhetett, sőt néha egészen az volt az érzésem, hogy ő sem érti, mi a francot keres itt. (Az csak mellékes, hogy Rangos Katalin nem, vagy alig reflektált Puch személyének ellentmondásaira, legfeljebb csak olykor megpendítette azokat – miközben tegeződtek, hiszen, mint mondták, olyan régen ismerik egymást. „Laci” / „Kati”.)
Szabad Föld, szevasz!
Puch László legutóbb azzal került a hírekbe, hogy eladta a Szabad Földet, a magyar vidék legolvasottabb hetilapját, amely így a baloldalról szépen átkerült az új kormányzati médiaalapítványba. A kínos biznisz amúgy jól illeszkedett Puch László legendásan ellenszenves imázsába, a NER-rel kollaboráló szoci alakjába.
A beszélgetés elején Puch kissé nehézkesen, de azért igyekezett elmagyarázni, hogy miért is dobta oda a Szabad Földet ősszel a kormánynak. A volt pártpénztárnok/politikus/ vállalkozó/laptulajdonos stb. lassan ért el a lényeghez, ami végül valahogy így hangzott: „Megtehettem volna, hogy nem adom el, de akkor kockáztattam volna.”
Igen, kockáztatnia kellett volna!
És ezzel el is értünk a Puch-féle médiavállalkozás alfájához és omegájához: az állami hirdetések kérdéséhez.
Puch ugyanis, ahogy ez többször is visszatért a beszélgetés során, egyféleképp látja működtethetőnek aktuális lapját hosszútávon: ha tele van állami hirdetéssel. (A Népszavában vannak is rendesen, ami elég sok kérdést felvet természetesen, de ez egy másik történet). Viszont – mondja Puch – ő tudni vélte, hogyha nem adja el a Szabad Földet, akkor abból hamarosan kivonják az állami hirdetéseket, és egy 60 ezres példányszámú lapot úgy nem lehet hosszútávon működtetni, ugyebár. „Nem tud úgy talpon maradni.”
Igen, tényleg ezt mondta. Hogy egy 60 ezres lapot nem lehet állami hirdetések tömege nélkül eltartani...
Meg még ilyen gyöngyszemeket:
„Komoly érdemen van abban, hogy a Népszava a mai napig működik. Ha nem vállalom fel, ma nincs Népszava.”
„Ha a kormány ellenezte volna, akkor azt mondjuk, köszönöm, nem.” (Mármint a Népszava megvételére.)
”Sokáig az volt a probléma, hogy nem ad állami hirdetést az állam. Most pedig az, hogy ad.” (Vö. lejjebb: a liberális újságíróknak semmi se jó!)
„Azért volt olyan állami hirdetés, amit nem hoztunk le.” (Mármint a Népszavában.)
Még egy elég jellemző adalék a Puch-karakterhez: korábban a 444-en jelent meg az a cikk, mely szerint „Puchot Hatvanpusztára rendelte Orbán, hogy vegye meg neki a Népszavát.” A beszélgetésben ez is felmerült, de Puch városi legendának minősítette a sztorit, „nem kellett odamennem”. De egy valamilyen találkozót azért elismert, valakivel, valahol – azt persze nem mondta, hogy kivel és hogyan egyezkedett. „Nem emlékszem én már semmire” – mondta, és nyilván mindenki el is hitte ezt neki. (Vagy nem, de ez mindegy is.)
Simicska már nem számít
A rengeteg ködösítés, terelés, és az olykor csak nehezen kihámozható mondanivaló mellett volt az este folyamán néhány egészen érdekes kijelentés is Puch Lászlótól.
- Az „élni és élni hagyni jegyében” figyeltek arra, hogy a Magyar Hírlapban is legyen kormányhirdetés. Ennek ellenére Puch tagadta, hogy valaha is működött volna a 70-30 százalék rendszere.
- Azt eddig is lehetett tudni, hogy Gyurcsány Ferencet Puch az MSZP sírásójának tartja (lehet, ez fordítva is igaz), és ezt most is elmondta. „Ő (mármint Gyurcsány – N.G.M.) át akarta, és át is sikerült alakítani a szocialista pártot. Lementünk 30-ról közel 10 százalékra.”
- Végül a politikai elemző is elő jött Puchból, íme: „Őszöd után megroppant valami, amit nem tudtunk helyreállítani. (…) 2008 körül még lehetett volna valamit csinálni, aztán lejtmenet jött.”
- Válasz a kérdésre, hogy ő maga gazdagabb lett-e jó tíz év pénztárnokoskodás után: „Nullszaldón vagyok, azt gondolom, igen.”
- Válasz a kérdésre, miszerint tényleg Puch László buktatta-e meg másfél éve Botka Lászlót: „Nem. Nincs nekem már hatalmam.”
- Válasz a kérdésre, segíti-e jelenleg pénzzel a baloldalt: „Ahol tudok, segítek. Szeretném, ha a baloldali vállalkozók is ezt tennék. Ha sokan segítenének.”
- Puchnak amúgy volt egy egész figyelemre méltó eszmefuttatása arról, hogy mi a különbség abban, ahogy a Fidesz minden tagadásához képest az MSZP hogyan kezelte a korrupciós vádakat. „A barátainkat mi egyből odadobtuk. Még akkor is, ha nem volt igaz a vád, akkor is eldobtuk az illetőt. Ez a magatartás vezetett oda, hogy mindenkinek az az érzése alakult ki rólunk, hogy korruptak vagyunk.”
- A baloldal – Puch értelmezésében – a hozzá köthető médiájával együtt sokkal kevésbé szolidáris saját közösségével, mint a jobboldal. A volt pénztárnok többször visszatért arra, hogy a „liberális” újságírók milyen könnyen ütik és szedik darabokra a baloldali politikusokat. És ezekre a véleményekre a balos politikusok túlságosan is figyelnek. Ami baj, mondani se kell.
- „Az MSZP-ben minden forrásról együtt döntöttünk” – mondta arról, hogy milyen transzparens demokráciában működött az MSZP, miután 1998-tól ő volt a pénztárnok.
- „Simicska Lajosnak nincs már jelentősége. És annak sincs, hogy én őt ismerem.”
Egy kis törvénysértés
A nem kicsit fura beszélgetés végén lehetett kérdezni, és Gulyás Márton élt is a lehetőséggel. Illetve nem kérdezett, inkább Puch fejéhez vágta, hogy nem tudott szembenézni a baloldal bűnével, és NER rendszerének tagja ő is, ésatöbbi. Záporoztak a vádak, a jelenet percekig folytatódott, és Puch is indulatosan reagált az amúgy indulatos Gulyásra, azt mondván röviden: te még nem csináltál eddig semmit, nem tudod, hogy működik a politika!
(Ott helyben kellett belátnom, milyen mulatságos, hogy ez a Puch-Gulyás kioktatós jelenet egyáltalán megtörténhetett Magyarországon 2019-ben.)
De volt érdemi része Gulyás betámadásnak, nem is kicsi: az aktivista kihívta Puchot, hogy interjút csinálna vele az MSZP pénzügyeiről, a 2006-os kampány túlkötéseiről például. Mire Puch azt mondta: „nem tudsz te az MSZP pénzügyeiről semmit!”, amúgy meg „ha nem költünk többet, nem nyerjük meg a választást.”
Azaz Puch László a végére elismert egy törvénysértést, és ennél többről nem is álmodhatott ennek az egészen képtelen beszélgetésnek akármelyik nézője.
