Levelet írtak a pedagógusszervezetek Orbánnak, folytatnák a sztrájktárgyalásokat

  • narancs.hu
  • 2022. május 24.

Belpol

Amennyiben nem sikerül rövid időn belül megállapodásra jutniuk, folytatják a határozatlan időre meghirdetett sztrájkot.

Levelet írt Orbán Viktornak a PDSZ és a PSZ közös sztrájkbizottsága. Mint ismert, a szakszervezetek tavaly októberben kezdték a sztrájktárgyalásokat, melyek elsősorban a pedagógusbérek rendezéséről és a munkaterhek csökkentéséről szóltak. Bár a szakszervezetek a tárgyalássorozat alatt módosítottak az eredetileg benyújtott követeléseken, így sem sikerült megállapodni.

Először januárban kétórás figyelmeztető sztrájkkal hívták fel a figyelmet az elégedetlenségükre, mire válaszul a kormány kiadott egy rendeletet, amely gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy látható módon sztrájkoljanak a pedagógusok. A tanártársadalom erre országos polgári engedetlenségi mozgalomat indított reakcióként, a szakszervezetek és a kormány viszont továbbra sem tudott megállapodni. A PDSZ és a PSZ ezt követően újabb, határozatlan idejű sztrájkot hirdetett március 16-tól., amit április 1-én függesztettek fel az új kormány megalakulásáig.

A miniszterelnöknek címzett levelükben most azt írják, a sztrájk felfüggesztésekor a nyilvánosságnak is bejelentették, hogy az egyeztetést az új kormány megalakulása után folytatnák, és amennyiben nem sikerül rövid időn belül megállapodásra jutniuk, a márciusi, határozatlan időre meghirdetett sztrájkot is folytatnák.

A levélben közlik a miniszterelnökkel, megerősítik, hogy tovább kívánják folytatni a sztrájktárgyalásokat, és arra kérik, jelölje ki a tárgyalópartnert, aki a kormányt képviseli majd.

A követelések nem változtak:

  • A pedagógus-előmeneteli rendszer szerint besoroltak garantált illetménye 2022. január 1-jétől – a Kormány által ajánlott 10 százalékon felül – további 45 százalékkal emelkedjen!
  • Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – 2021. szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130%-ára!
  • A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021.szeptember 1-jétől heti 22 óra legyen!
  • A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek heti 40 órás munkaidején belül a kötött munkaidő legfeljebb heti 35 óra legyen. A kötött munkaidejükben lehessen őket beosztani tanulócsoportba, egyéni megsegítésre, valamint gyermekfelügyeletre. Heti 5 órát adminisztrációval, illetve felkészüléssel tölthessenek.

Mint ismert, a közoktatás az új kormányban Pintér Sándor Belügyminisztériumához tartozik. Múlt szerdai miniszteri meghallgatását követően a belügyminiszter azt mondta, a sztrájktárgyalásokon a kormány részéről delegált tárgyalópartner valószínűleg miniszterhelyettese, Rétvári Bence lesz, vagy az oktatási területekért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán. De ez attól is függ, mik a sztrájkkövetelések.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.