Ma délutánig kell dolgozniuk a kamupártoknak
valasztas.jpg

Ma délutánig kell dolgozniuk a kamupártoknak

  • MTI
  • 2018. március 6.

Belpol

Kedden 16 órakor lejár az országos listák bejelentésének határideje az áprilisi országgyűlési választásra, eddig három pártlistát vettek már nyilvántartásba és további 11-et jelentettek be a Nemzeti Választási Bizottságnál.

Az egyéni országgyűlési jelöltek bejelentési határideje hétfő délután volt. A Nemzeti Választási Iroda oldala, szerint már közel 2700 egyéni választókerületi jelöltet jelentettek be, ami körzetenként több mint 25 jelöltet jelent. A bejelentett jelöltekből több mint 800-at már nyilvántartásba is vettek a választási bizottságok. A többiek ajánlásainak ellenőrzésére és a jelöltek nyilvántartásba vételére péntekig van lehetőségük a bizottságoknak.
Az országos pártlisták és a nemzetiségi listák bejelentésének határideje viszont kedd 16 óra.
A választáson azok a pártok állíthatnak országos pártlistát, amelyek a fővárosban és kilenc megyében összesen legalább 27 egyéni választókerületben jelöltet tudtak állítani. Kedd reggelig három pártlistát vett nyilvántartásba: sorrendben az MSZP-Párbeszéd közös listáját, a Demokratikus Koalíció listáját, valamint a Fidesz-KDNP közös listáját. De ennél minden bizonnyal több lista lesz a szavazólapon. Már bejelentette országos listáját a Tenni Akarás Mozgalom, az Együtt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kell az Összefogás Párt, a Magyarországi Cigánypárt, a Minden Szegényért Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Momentum Mozgalom, a Magyarországi Munkáspárt, a Szegény Emberek Magyarországért Párt, valamint a Szegényekért Párt.
Az áprilisi választáson az országos nemzetiségi önkormányzatok is állíthatnak országos listát. Ezekre a listákra azok a választók szavazhatnak, akik az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal kérték felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe. Az országos önkormányzatoknak meghatározott számú - általában tíznél kevesebb - aláírást kell összegyűjteniük országos lista állításához.
Az NVB már nyilvántartásba vette az Országos Roma Önkormányzat, a Szerb Országos Önkormányzat, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzat, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzat, az Országos Horvát Önkormányzat, az Országos Lengyel Önkormányzat, az Országos Ruszin Önkormányzat, az Országos Szlovák Önkormányzat, az Ukrán Országos Önkormányzat listáját. Az NVB-nél már bejelentette országos listáját a Bolgár Országos Önkormányzat, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és az Országos Szlovén Önkormányzat is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.