Czeglédy: A jogállamiság megszűnt

  • narancs.hu
  • 2018. március 5.

Belpol

Marad a börtönben a szocialista politikus.

Véget ért Czeglédy Csaba tárgyalása, újra előzetes letartóztatásba helyezték a Szegedi Járásbíróság nyomozó bírójának döntése alapján.

Czeglédyt 8,5 hónap után engedték ki a börtönből alig egy napra, majd annyira felgyorsultak az események, hogy még pénteken este őrizetbe vették.

Polt Péter legfőbb ügyész kérésére a Nemzeti Választási Bizottság felfüggesztette Czeglédy mentelmi jogát, amit azáltal szerzett, hogy Szombathelyen független országgyűlési képviselőjelöltként regisztrálták.

Czeglédy tárgyalása előtt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a DK elnöke tartott sajtótájékoztatót a Szegedi Járásbíróság épülete előtt. (A szombathelyi politikus ügyvédként többször képviselte a volt kormányfőt, továbbá Gyurcsány feleségének a cége, az Altus Portfólió Kft. korábban mintegy 200 millió forint kölcsönt nyújtott Czeglédy kérésére a büntetőügyben érintett Humán Operátor Zrt.-nek.) Gyurcsány hétfőn kijelentette: szerinte egy köztörvényes bűncselekményből csinál a kormány és a médiája politikai ügyet, mert azt akarják bizonyítani, hogy a demokratikus ellenzéki pártok tiltott pártfinanszírozása van a Czeglédy-ügy mögött.

„Hazudnak reggel, délben és este” – idézte fel (más kontextusban elhíresült) 2006-os mondatát a DK elnöke. Szerinte a miniszterelnök és pártja gyáva, mert politikán kívüli eszközökkel próbálja támadni őket, „de személyében emberére talált”. Gyurcsány úgy vélte, Czeglédyt hamis tanúzásra akarták rábírni, amellyel a hatalom célja, hogy a rendszer ellen küzdőket az igazságszolgáltatás révén befeketítsék. Újságírói kérdésre elmondta, csütörtök este és pénteken is beszélt telefonon Czeglédyvel, többször váltottak SMS-t. Czeglédy „hogyléte” mellett szót váltottak „a miniszterelnök és szárnysegédje elmeállapotáról is”.

Az ügyről korábban részletes írást közöltünk nyomtatott kiadásunkban:

We love money! – A Czeglédy-ügy háttere

Minden eddiginél részletesebben tárjuk fel nyilvános információk alapján az ún. Czeglédy-ügyben érintett cégek működését. Az I Love Diákmunka nevű ernyőszervezet árnyékában különös alakok tűnnek fel, milliárdok tűnnek el. És van egy letartóztatott szocialista politikus.

(via mno.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.