Magyar-magyar tanácskozás Pápán: Eső után sár

szerző
B. I.
publikálva
1996/37. (09. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az aláírásra váró magyar-román alapszerződés, mint az várható volt, alaposan megbolygatta a honi politikai életet. Múlt kedden az Országgyűlés megtartotta ez ügyben rendkívüli ülésnapját, egy nap múlva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére magyar-magyar találkozó volt Pápán, végül az úgynevezett nemzeti erők csütörtökön a Parlament előtt jajkiáltottak "az elszakított nemzetrészekért".

Az aláírásra váró magyar-román alapszerződés, mint az várható volt, alaposan megbolygatta a honi politikai életet. Múlt kedden az Országgyűlés megtartotta ez ügyben rendkívüli ülésnapját, egy nap múlva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére magyar-magyar találkozó volt Pápán, végül az úgynevezett nemzeti erők csütörtökön a Parlament előtt jajkiáltottak "az elszakított nemzetrészekért".

A pápai tanácskozást zárt ajtók mögött tartották, noha információink szerint semmi olyan nem hangzott el rajta, ami ezt indokolta volna. A hazai ellenzék és egyes határon túli képviselők (mindenekelőtt Tőkés László és Duray Miklós) közös politikai nyilatkozat elfogadását szerették volna tető alá hozni, ám erre végül - a kormánypártok ellenkezése miatt - nem került sor. Ez egyrészt leszögezte volna azt, hogy a kormány feladta a júliusi magyar-magyar csúcson megfogalmazott elveket, másrészt azt kívánta deklarálni, hogy a Horn-kormány megbontotta a sokszor emlegetett külpolitikai hármasság egyensúlyát. A politikai folklór szerint az MSZP jelenlévő képviselői hajlottak is a szövegtervezet aláírására, aztán eszükbe jutott, hogy csak nem kéne elítélniük magukat.

Kormánypártiak és ellenzékiek

A történet ugyan nem igaz, mégis jelzi azt, hogy a szocialisták mennyire (nem) tartották lényegesnek a találkozót, s azt is, hogy a többi párt viszont nehezményezte mindezt. Az MSZP először részt sem akart venni a megbeszélésen, majd álláspontját ugyan megváltoztatta, ám csak "szakértői" szinten képviseltette magát. A Pápán megjelenő szocialisták nem sok vizet zavartak: késtek vagy másfél órát, aztán jobbára csak néztek a szemükkel, a változatosság kedvéért olykor a szájukkal is.

A hangulat azonban tőlük függetlenül is feszült volt, és ez nem csupán az előző napi, éjjel kettőig tartó ülésnapon elhangzottak következménye volt (lásd Szüret rovatunkat). Inkább annak, hogy a hazai ellenzékiek továbbra is képtelenek megemészteni (teljes joggal, tegyük hozzá): Horn egy olyan ügyben nézte levegőnek őket, amit - már csak önmeghatározásuk okán is - alapvető fontosságúnak tartanak. Éppen ezért lenne hiba, ha az ellenzék gyanakvó, a kormánypárti megnyilatkozásokban eleve átverést sejtő magatartását mindössze a megszokott oppozíciós attitűdként magyaráznánk. Néhányan persze menthetetlenek - például Giczy György kereszténydemokrata elnök, aki értesüléseink szerint Pápán megismételte a parlamenti ülésnapon bemutatott mélyrepülését -, ám például Csapody Miklós (MDF) vagy Jeszenszky Géza (Néppárt) még kormányzati források szerint is érdemi kritikát fogalmaztak meg.

A határon túliak

Az ülést az RMDSZ-es Takács Csaba vezette. Tőkés László - a találkozó elsősorban az ő ötlete volt - "igen aktív", illetve a működését kétellyel figyelők szerint is "meglepően rugalmas" volt. Ily módon még inkább feltűnt Markó Béla visszafogottsága. Érthető: Horn Gyula - ne szépítsük - kétszer is megalázta: először azzal, hogy nem fogadta, majd másodszor azzal, hogy akkor fogadta, amikor már mindenki tudta, e találkozónak nincs semmi jelentősége. A miniszterelnök nem tette meg azt a gesztust, ami pedig a választások előtt álló RMDSZ-elnöknek kijárt volna: legalább a látszatát fenntartani annak, hogy Markó Béla politikai tényező; nem azt, hogy Markót nem lehet megkerülni, hanem azt, hogy Horn nem akarja megkerülni.

A vesztes

Markó Bélát ráadásul a magyar ellenzék sem kímélte. Azzal, hogy a múlt keddi parlamenti vitanap fénypontjának Markó felszólalását szánták, kilátástalan helyzetbe hozták az elnököt. Hogy az ellenzék ezt belpolitikai számításból tette-e (a Markó-beszéd koalíciós elutasítását - ami után a kormánypártok nemzeti elkötelezettsége látványosan kétségbevonható - ugyanis borítékolni lehetett), vagy tényleg komolyan gondolták-e, az eredmény szempontjából mindegy. A magyarországi hírverés egyfelől lehetetlenné tette azt, hogy ne jöjjön el, másfelől lehetetlenné tette azt, hogy ha eljön, fel is szólaljon. Az első esetben gesztust tett volna ugyan a mérsékelt román politikai erőknek (mégsem utáljuk az alapszerződést), ám a romániai magyarok jó része nem bocsátotta volna meg a távolmaradást. A második esetben viszont olyan román kampány indult volna mind a személye, mind a pártja (és a romániai magyarság) ellen, amely teljesen elszigetelte volna az RMDSZ-t a román politikai életben. (Ezt az RMDSZ román hecckampány nélkül is majdnem abszolválta: az alapszerződéssel kapcsolatos álláspontja hovatovább Funarral terelte egybe. Azt az RMDSZ-t, amely a jelenlegi - és alapszerződéspárti - romániai ellenzék sikeres szereplése esetén a kormányzati pozíciótól sem riadna vissza.) Ezt nem lehetett vállalni, s ezt Markó pontosan felmérte. Magyarországi kényszeredett nyilatkozatait ("nem szólalhattam föl") sem a csalódottság motiválja, hanem az, hogy nem akarja bírálni az itteni ellenzéket. Nyilvánosan, legalábbis; "nem hivatalosan" ugyanis, értesüléseink szerint, nehezményezte az ő parlamenti felszólalását célzó Fidesz-akciót, mondván, hogy ilyen horderejű ügyekben szorosabb egyeztetés kéne.

Temesvár, Horn Gyula

A tanácskozás eredményeként néhány bizottság felállításának a tervét lehet felhozni: egyikük a román-magyar alapszerződés utáni helyzetet fogja elemezni, másikuk a határon túli magyar közösségek autonómiakoncepcióit veti egybe az európai gyakorlattal, s egy harmadik a júliusi magyar-magyar csúcs "negatív nemzetközi visszhangjának" az okát próbálja majd feltárni.

Az igazi meglepetést azonban nem a pápaiak, hanem megint csak Horn Gyula szolgáltatta. A találkozó idején derült ki: az alapszerződést Temesváron fogják aláírni. A miniszterelnök ismét egyedül döntött. Az MSZP egyik frakcióülésén, amikor Kovács László éppen amellett érvelt, hogy miért nem lenne jó sem Bukarest, sem Budapest, hanem egy harmadik országbeli város, Horn a külügyminiszterét félbeszakítva jegyezte meg: neki akár Bukarest is megfelel.

Miért Temesvár? A hivatalos magyarázatot ismerjük: a magyar-román megbékélés szimbóluma a város. A legtöbben azonban nem tudtak válaszolni arra, Horn miért fogadta el Iliescu ajánlatát. Egyes felvetések szerint egyszerű - és pitiáner - bosszúvágy vezérelte a kormányfőt, ugyanúgy, mint amikor tízegynéhány napja elhajtotta Markót: megbüntetni az ellenkező RMDSZ-t és annak elnökét. Ha így van, ez bejött. Horn nem buta: tudta jól, mi fájhat a szimbolikus politizálás iránt különösen fogékony romániai magyar közvéleménynek.

B. I.

szerző
B. I.
publikálva
1996/37. (09. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra