M agyar Narancs: Mire terjed ki a megbízatása?
Karl Imre: A feladatom az, hogy előkészítsem az energiaárakkal kapcsolatos kormánydöntést.
MN: Amikor meghozták a döntést az energiaár-emelés elhalasztásáról (augusztus 22.), úgy lehetett tudni, hogy a számítások "szuper-felülvizsgálatára" jelöl ki kormánybiztost a miniszterelnök. A kormánydöntés előkészítése, amit ön mond, ennél szélesebb hatáskört sugall.
KI: A felülvizsgálat a döntéselőkészítés alapja. Először a probléma megközelítését kell tisztázni, s utána azt, hogy a javaslatok mely területekre terjednek ki. A lényeg, hogy szülessen a felülvizsgálat után egy javaslat, amely vagy megerősíti, vagy módosítja az áremelés korábban előterjesztett mértékét. A feladat bonyolult. Először is az 1997. január 1-jével induló árak és az utána életbe lépő árszabályozás meghatározzák az energiaszektor sorsát. Másrészt a múlt év végi nagymérvű energiaprivatizációt folytatni kell, s ennek menetét is befolyásolja, milyen az iparág jövedelmezősége. A harmadik kérdés: hogyan érinti az áremelés a lakosságot - a kormánynak, a politikának ezt mindenképpen figyelembe kell vennie. A piacgazdaságban az árakat egyensúlyba kell hozni a költségekkel, s ez "ráenged" a lakosságra egy sor, a múltban fölhalmozott problémát. Ugyanakkor az energiaáraknak biztosítaniuk kell az energiaszektor fejlődését is, és ez is létkérdés minden ember számára. Az inflációval kapcsolatban is kérünk szakértői véleményt, a kormánymegbízotti státus módot ad a különféle szakterületek koordinálására. Ebből is adódik - az árfelülvizsgálatból adódó igény mellett - a feladat komplexitása.
MN: Hogyan látja: lejjebb szoríthatja-e az ön által irányított felülvizsgálat az inflációt?
KI: Igen, és ez a dolog lényege. Az IMF-fel és a Világbankkal folytatott tárgyalásokon, amelyeken magam is részt vettem, komolyan felmerült, milyen hátrányos a központi árintézkedések hatása az inflációra. A kormány megítélésem szerint emiatt is nagyon helyesen döntött az áremelés elhalasztása mellett. A döntés akkor is hasznos, ha nem sikerül vele óriási végeredményt elérni. Jelzés az ország számára, mert megmutatja, hogy a kormány hatáskörével élve mindent elkövet az inflációs folyamat kézben tartása érdekében.
MN: "Végeredményen" azt érti, hogy végül kisebb mértékű áremelés mellett döntenek, mint amit az ipari tárca eredetileg javasolt?
KI: Természetesen ez volna a kedvező. Ezért nagyon meg kell nézni, mik az indokolt, árakban elismerhető költségek, s ebből a szempontból akár tizedszázalékoknak is óriási jelentőségük lehet.
MN: Keresnie kell tehát annak lehetőségeit, hol lehet leszorítani az áremelés mértékét?
KI: Hogy mihez képest lejjebb, az viszonyítás kérdése. Sok javaslat volt az áremelésre, és bizonyos határok között a mértékek szakmailag indokoltak. De szélesebb értelemben a szakmailag indokolt költségek nem feltétlenül érvényesítendők mindjárt 1997-ben.
MN: A jogszabályok előírják, milyen költségeket kell figyelembe venni az energiaár-képzésben. Miben van akkor önnek mozgástere?
KI: A kormányhatározatok azt mondják, hogy az indokolt költségeket kell figyelembe venni; hogy mi az indokolt költség, azt széles körű vizsgálattal döntötte el az energiahivatal. De az, hogy mely költségeket kell érvényesíteni relatív s melyeket abszolút értelemben, az nemcsak szűkebb szakmai, hanem gazdaságpolitikai kérdés is.
MN: Ez azt jelenti, hogy az ármeghatározás során el tudna tekinteni az indokoltnak tekintett költségek egy részétől, vagy pedig azt, hogy túl vastagon fogott az energiahivatal és a minisztérium ceruzája a költségek kiszámításakor?
KI: Jelentheti ezt is, azt is.
MN: Az árakban figyelembe vehető költségek között olyan új tényezők is szerepelnek, mint az erőművek környezetterhelésének, a bánya- és erőműbezárásoknak vagy az erőmű-biztosításnak a fedezete. Ezeket indokolt költségnek tartja?
KI: Igen, de kérdéses, hogy az összes ilyen költséget egyszerre zúdítsuk-e rá a lakosságra, a felhasználókra, vagy fokozatosan vegyük-e figyelembe, vagyis esetleg egyes költségelemek később jelenhetnek meg az árakban.
MN: Az utóbbi az energiaárakat szabályozó kormányhatározatok és az ipari miniszteri rendelet módosítását jelenti?
KI: Nem feltétlenül. Fontosnak most azt tartom, hogy beinduljon jövőre az energiaár-automatizmus. Ennek működtetése során az energiahivatalnak is módja lesz árváltoztatásokat kezdeményezni.
MN: Medgyessy Péter egy tévéműsorban állította - az ön egyik nyilatkozatával szemben -: kormánydöntés van arról, hogy szó sem lehet az energiára kivetett 12 százalékos áfa eltörléséről. Mérlegelik azért ezt a lehetőséget is?
KI: Úgy tudom, csakugyan szóba került ez a kérdés a kormányülésen. Véleményem szerint az áfa-mentesség nem megoldás, mert azoknak is kedvezne, akik nem szorulnak rá az áremelés ellentételezésére.
MN: Feladata végeztével, decemberig előterjesztést kell készítenie?
KI: Az előterjesztés az erre jogosult tárca dolga. Addig nyilván ki kell alakítanunk egy közös álláspontot. Ha ez nem sikerül, akkor alternatívákat kell felállítanunk.
MN: A jogosult minisztérium az ipari tárca, amelyet mostantól Suchman Tamás vezet. Együtt kell működnie vele munkája során?
KI: Természetesen vele is és az infláció ügyében érdekelt Pénzügyminisztériummal, valamint az ÁPV Rt.-vel is.
MN: Hány szakértő dolgozik a keze alatt?
KI: Ez azért nehéz kérdés, mert tartom a kapcsolatot azokkal az államigazgatásban dolgozó szakemberekkel, akik előkészítették az áremelésre tett javaslatot. Mögöttük is vannak szakértők, az ÁPV Rt.-nél ugyanez a helyzet. A szakértők megadott szempont szerint minősítik a dolgokat, ez áll össze egy szintetizált végeredménnyé, és a végén valaki vagy valakik mérlegelik, nincsenek-e más - például gazdaságpolitikai - megközelítések is. Közvetlenül mellettem négyen-öten dolgoznak, akik közgazdasági szakértők egyes kérdésekben, s akiket korábbról ismerek, így meggyőződhettem szakmai felkészültségükről.
MN: Az energetikai kérdések felülvizsgálatát azok közreműködésével végzi, akik az eredeti - felülvizsgálandó - előterjesztést készítették?
KI: Az ő munkáikat csak felhasználjuk, és más szempontból, komplexebb megközelítéssel vizsgáljuk felül.
MN: A "kormánymegbízott" cím, amit önre ruháztak, nem közjogi státus, és ha jól tudom, nem is kap érte külön javadalmazást.
KI: A kormányfő bízott meg, természetesen írásban. Országgyűlési képviselőség mellett végzem ezt a munkát. Volt már ilyen típusú, bár nem ennyire bonyolult feladatom, például 1994-95-ben a privatizációs törvény előkészítése, ami széles körű társadalmi egyeztetést igényelt.
MN: Igaz-e, hogy ön nem tagja egyetlen társaság igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának sem?
KI: Igaz. Korábban közgazdászként több cégnél vállaltam megbízatást, s volt jó néhány felügyelőbizottsági tagságom is, de ezeket képviselővé válva mind felszámoltam. Vagy politikus az ember, vagy cégeket vezet. Képviselőtársaim, akik nem vetettek számot ezzel, nehezen küzdenek meg ezzel a problémával. Véleményem szerint nem szabad kizárni a képviselőségből az üzletben sikeres embereket, de mindenképpen biztosítani kellene, hogy nyilvános legyen, ki milyen üzlettel foglalkozik intenzíven.
MN: A gazdasági érdeklődésű szocialista képviselők között van egy "Bokros-árváknak" nevezett csoport. Ön nem tartozik közéjük. Ezt onnan tudható, hogy tavaly év végén nemmel szavazott arra a Gaál-Keller-féle (SZDSZ-MSZP) indítványra, amely szerint a privatizációs bevételeket adósságtörlesztésre kell fordítani.
KI: Hallottam én is ezt a kifejezést, de nem tudnám megmondani, kikre vonatkozik. Kikre gondol?
MN: Arra a hatvan MSZP-sre, aki akkor, engedve az akkori pénzügyminiszter kérésének, igennel szavazott, ellentétben azokkal, akik a kormányfő óhajára nemmel voksoltak. Aztán az SZDSZ és az ellenzék segítségével végül átment az indítvány.
KI: Minden képviselő a maga meggyőződése szerint szavaz. Én úgy láttam, nem volt megfelelő az indítvány előkészítése. A kormányfő előzőleg azzal a kéréssel fordult a frakció felé, hogy egyelőre ne szavazzuk meg. Úgy gondoltam, a miniszterelnök e kérését akceptálni kell, az ő megközelítése - az, hogy később, megalapozottabban kellene hozni döntést a privatizációs bevételek felhasználásáról - számomra elfogadható volt. Egyébként szerintem a privatizációs bevételek egy részét (nagyobbat, mint amiről azóta döntöttek) infrastrukturális beruházásokra kellett volna fordítani. Most is gond, hogy csökkent a beruházások reálértéke. Természetesen mindenki számára óriási könnyítés az adósságteher csökkentése, de azt a "vagy-vagy" gondolkodást, amely szembeállította egymással a kétféle felhasználást, nem fogadtam el.
MN: Osztja-e az SZDSZ-nek azt az aggályát, hogy fellazulás fenyegeti a stabilizációs politikát?
KI: A gazdaság egyensúlyi mutatói kiemelkedően jók, de a stabilizáció mellett - és részben amiatt - vannak megoldandó problémák. Csökkenteni kell az inflációt, s el kellene érni egy 3-4 százalékos gazdasági növekedést. Az elért makrogazdasági eredményeket a kormány nyilván nem fogja rontani, mutatja ezt a jövő évi költségvetés tervezete is. A stabilizáció fellazulásától én nem félek, de érthető, hogy az SZDSZ gazdasági felfogásából adódóan gyakran felhívja a figyelmet erre a veszélyre.
Eörsi János
A kormány 1995 nyarán döntött a villamosenergia- és földgázáraknak az az év szeptemberi 8, a márciusi 18, illetve 25 százalékos, valamint a most, október 1-jei, "később meghatározandó" mértékű emeléséről. E határozatokat, valamint a nyomukban novemberben megalkotott ipari miniszteri rendeletet meg is lobogtatták az energetikai szolgáltatók és a három erőmű megvételére jelentkező külföldi cégek orra előtt. Suchman Tamás privatizációért (illetve e héttől az iparért, kereskedelemért és turisztikáért is) felelős miniszter állítása szerint nem csatoltak a privatizációs szerződésekhez olyan "titkos záradékot", amely kötelezte volna a kormányt az energiaár-emelésre. Ennek ellenére úgy tudni, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt.-t és a Mátrai Erőmű Rt.-t megvásárló RWE-EVS német-osztrák konzorcium szerződése tartalmazza az említett kormányrendeletet, azaz az áremelés október 1-jei időpontját is. Az amerikai AES Summit Generation, a Tiszai Erőmű új tulajdonosa pedig a kiperkált vételáron felül további 33 millió dollárt ígért arra az esetre, ha az októberi áramdíjemelés eléri a 40 százalékot (Heti Világgazdaság, augusztus 10.). Az októberi áremelés célja az lett volna, hogy az energetikai cégek eszközarányos nyeresége elérje a 8 százalékot. E jövedelmezőséget tartalmaznák az 1997-es induló árak, s aztán következne a boldog korszak, amikor az energiaárakat már mintegy automatikusan (árképletek és az energiahivatal segédletével) emelik, lehetőleg évenként csak egyszer. Mivel sokuk jelenleg veszteséggel működik, a 8 százalékos nyereség minden más tényezőt figyelmen kívül hagyva is 16-18 százalékos villany- és távhő-, valamint 9-11 százalékos gázáremelést követelne (Világgazdaság, augusztus 30.). De ezenkívül ott vannak az úgynevezett "indokolt költségek", köztük a környezetterhelés, az erőmű-biztosítás, az atomerőmű-bezárás, a bányarekultiváció, az erőműbezárások, az erőműbiztosítás eddig nem fedezett költségei; ráadásul ez év végéig az energetikai szektort sújtó inflációt is bele kell görgetni az induló árakba. Mármint avégből, hogy az energiaszektor hozzájuthasson az említett nyereséghez.
Az augusztus 22-i kormányülésre az ipari tárca 31 százalékos villanyáram- és a távhő fogyasztói ("végfelhasználói") áremelésre tett javaslatot. Ezzel már lefaragtak a korábban kiszámolt 39 százalékból, de a miniszterelnök nyilván további lefaragást vár, ezért a kabinet januárra halasztotta az áremelést.
