Néhány nappal Orbán Viktor poloskázós „ünnepi beszéde” és a bocskaiba öltözött Magyar Péter szónoklata után Megosztó emlékezet: nemzeti jelképeink és történelmünk a politikában címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Republikon Intézet. Az eseményt persze már március 15. előtt meghirdették, a szervezők tehát előzőleg nem sejthették, hogy a Múzeumkertben és az Andrássy úton elhangzott erős állítások mennyire átalakítják majd a csütörtöki beszélgetés menetét. Az eredeti koncepció szerint a meghívott vendégek arra keresték volna a választ, hogy miként használjuk nemzeti jelképeinket, a történelem identitásképző elemeit a nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan, illetve hogy mit kezd mindezzel a politika, el lehet-e várni egyáltalán a politikai szereplőktől, hogy ne a saját pártérdekeik érvényesítésére használják fel az ünnepek adta lehetőségeket?
A nacionalizmus mint importtermék
Arra a kérdésre, hogy miről is beszélünk valójában, amikor nemezti identitással és nemzeti jelképekről van szó, először Csunderlik Péter történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa válaszolt, aki mindenekelőtt leszögezte: a nemzeti ünnepek elképzelhetetlenek a nacionalizmus nélkül. „A nacionalizmus maga egy világi vallás, egy szekuláris vallás, a modernitás terméket. A felivilágosodástól kezdve, onnantól kezdve, hogy az emberke egyre kevésé vallásosak – vagy a hagyományos vallások elveszítik az erejüket –, világi vallások jönnek helyettük. Ezeket legegyszerűbben ideológiáknak nevezzük. A legklasszikusabb ilyen ideológia a nacionalizmus, ami a francia forradalom terméke” – mondta Csunderlik Péter, hozzátéve, hogy
bár paradoxon, a nacionalizmusok mégis mindenhol importtermékek.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a trikolór, mint modern nemzeti zászló is a francia forradalom terméke, ahogy az első mai értelemben vett himnusz, a Marseillaise is ebből az időszakból származik. Ennek ellenére mégis 1848 a magyar nemzet eredetmítosza. Hiszen míg augusztus 20-án a hagyomány szerint azt ünneplejük, hogy Szent István államot alapított, addig március 15-én arra a pillanatra emlékezünk, amikor a népből nemzet lett.
Kövesdi Veronika, a Társadalomtudományi Kutatóközpont, Demokrácia- és Politikaelméleti Osztályának tudományos segédmunkatársa azt mondta, a megemlékezések és az ünnepek alapvetően a vallásos közösségek rituáléi, amelyek a szekularizációval, az állam és az egyház szétválasztásával kezdtek egyre inkább politikai jelleget ölteni. Úgy fogalmazott: „Ezeknek a feladata, hogy meghatározzák, kik vagyunk mi, mi a nemzeti identitás. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az identitás maga egy diszkurzív konstrukció, olyan értelemben, hogy azt folyamatosan meg- és újraalkotjuk.”
Csunderlik Péter egy későbbi kérdésre válaszolva világított rá a legjobban, hogy hogyan érhető tetten ez az alakulástörténet például 1848–49 vonatkozásában. Ugyanis az sem magától értetődő dolog, hogy napjainkban éppen március 15. a forradalom és szabadságharc legfontosabb dátuma. A történész szerint a forradalom kisajátításáért folytatott harc már 1848-ban elkezdődött, és ha győzött volna forradalom, akkor minden valószínűség szerint inkább április 14-én, a Habsburg-ház trónfosztásának évfordulóján ünnepelnénk.
„Kossuthék nem igazán örültek annak, hogy Pesten a radikális ifjak egy olyan performance-ot hajtottak végre, ami egyszer és mindenkorra kijelölte, hogy hogyan kell Magyarországon forradalmat csinálni.”
– fogalmazott Csunderlik Péter, hozzátéve, hogy Kossuthék az áprilisi törvényekben látták a „törvényes” forradalom betetőzését. A dualizmus éveiben persze szó sem lehetett arról, hogy április 14. ünnepnap legyen, és mivel március 15. is illegális ünnep volt, 1898-ban Ferenc József engedélyével kompromisszumos megoldásként április 11-ét – az áprilisi törvények szentesítésének évfordulóját – fogadták el a megemlékezések dátumaként. Március 15. emlékezete természetesen ezt követően is sokkal nagyobb hatással volt az emberekre.
Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész a nacionalizmus kialakulásával kapcsolatban hozzátette, Magyarországon nem vallási, nem nyelvi és nem is osztályalapon jött létre, éppen ezért kiemelt jelentőséggel bírnak a mítoszok a kulturális konstrukciók, egy egész szabályrendszert kellett kitalálni azzal kapcsolatban, hogy mit jelent és hogyan működik a magyar nemzet. „1823-ban, amikor Kölcsey megírja a Himnuszt, kis túlzással nem kell senkinek, nem veszik észre, hogy ez egy ajánlat. 1823-ban ez még túl korai, van, akinek túl nemesi, van, akinek túl protestáns ez az ajánlat. De 1848-ban a Nemzeti Dal már megteremti az egységet, és akkor már a Himnusz ajánlata is működik” – fogalmazott, megjegyezve azt is, hogy a magyar nemzeteszmény nagyon különbözik a külföldi példáktól abban a tekintetben, hogy
a magyar nacionalizmusnak minden elemét ki kellett találni, az egész egy szellemi, kulturális konstrukció.
Nyáry Krisztián arra is emlékeztetett, hogy a legegyszerűbb iskolai ünnepségek dramaturgiája szerint általában olyan, a nemzeti emlékezet által megőrzött fontos szereplőket látunk egy térben és időben megjelenítve, akik egyébként nagyon mást gondoltak a világról. „Egyszerre látjuk Kossuthot, Széchenyit, Petőfit, Deákot, olyan politikai mozgalmak képviselőit, akik nem utálták egymást sokkal kevésbé, mint a mai politikusok. Más kérdés, hogy legalább stílusuk volt.”
Visszaveszi vagy átveszi?
Az idei március 15-én elhangzott politikai beszédek elemzésére áttérve Csunderlik Péter a forradalom értelmezéseinek történeti átalakulásai felől próbálta megfogni az Orbán Viktor és Magyar Péter által elmondottak közötti legfontosabb különbségeket. A történész úgy látja, a miniszterelnök alapvetően a függetlenségi harcos Petőfi-képre épít, ami leginkább a Rákosi-korszak emlékezetpolitikáját idézi, míg a Tisza Párt elnöke által felhasznált szociális témák a Kádár-kor forradalomeszményéhez állnak közelebb.
Patakfalvi-Czirják Ágnes szociológus-antropológus, a BME GTK Kommunikáció és Szociológia Tanszékének adjunktusa az ünnepek és az identitás konstruáltságával kapcsolatban arról beszélt, kutatási területeiből fakadóan elsősorban a közösségépítő és identitásképző szimbólumokra fókuszál. A két március 15-i beszédekkel kapcsolatban ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor és Magyar Péter mennyire más nemzetkoncepcióval dolgozik. Hiszen míg utóbbiban megjelenik, hogy mindenki magyar, aki magyar, és akkor is együtt, egy nemzetként ünneplünk, ha fizikailag nem is vagyunk egy térben, addig a kormányfő által elmondott beszédben nagyon sok szempontból inkább az jelent meg, hogy kit, hogyan kell kikönyökölni.
A nemzeti jelképek kisajátítása és esetleges visszaszerzése felé terelve a beszélgetést Virág Andrea, a Republikon stratégiai igazgatója, a beszélgetés moderátora felvetette, ebből a szempontból 2002 tekinthető fordulópontnak, amikor Orbán Viktor arra szólította fel a híveit, hogy a választásig viseljék a kokárdát. Ez akkoriban és a későbbi években is sokakat eltántorított a nemzeti jelkép használatától, idén viszont annyi magyar zászlót lehetett látni Magyar Péter gyűlésén, mint korábban talán soha. Felmerül tehát a kérdés, hogy ilyen értelemben vissza tudja-e venni a Tisza Párt a magyar zászlót, mint szimbólumot.
Bár a beszélgetés során a meghívott vendégek között egyik kérdésben sem alakult ki éles véleménykülönbség, mégis talán ez volt az egyetlen olyan szakasz, amikor kicsit felélénkült a diskurzus. Nyáry Krisztián 2002-vel kapcsolatban például leszögezte, a kokárdás ügyhöz a baloldal asszisztálása is kellett, ami elfogadta a Fidesz játékszabályait, és amelynek szimpatizánsai nem tűzték ki a kokárdát.
„Ez az egyik önkéntes fegyverletétel volt a sok közül. Körülbelül ugyanaz, mint hogy kirakják a Facebookra, hogy »Je suis poloska«.”
Kövesdi Veronika a nemzeti jelképek visszavételével kapcsolatban megjegyzete, Magyar Péter nagyon erős érzelmi kampányt folytat, a nemzeti jelképek használatán keresztül pedig saját magát is pozícionálja. Ettől függetlenül ő úgy látja, egyelőre még nem lehet azt mondani, hogy Magyar Péter visszaveszi a jelképeket, egyelőre inkább csak átveszi őket.
Az esemény keretein belül sajnos csak kevés idő marad arra, hogy más nemzeti ünnepek is szóba kerüljenek. Október 23. kapcsán az volt az elsődleges konszenzus, hogy mindig nehezebb bánni az olyan történelmi eseményekkel, amelyeknek még van élő az emlékezete, vannak élő szemtanúi. Csunderlik Péter azt is felvetette, egy nemzeti ünnep szervezése során az is szempont, hogy milyen gyerekprogramokat lehet kínálni a családoknak. Nyáry Krisztián pedig megjegyezte, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs munkatársaként ő azért egyszer kitett egy tankot a városháza park elé. 2006-ban...
