Már 20 gyanúsított ellen nyomoznak a vesztegetési ügyben

  • narancs.hu
  • 2022. május 6.

Belpol

Pénzért vállalták, elintézik, hogy nyerjen a pályázat. Heten minisztériumi tisztviselők vagy azok voltak, tizenketten gazdálkodó szervezetnél dolgoznak. De ki az az egy?

Péntekig 20 embert hallgatott ki a főügyészség a Pénzügyminisztériumot és a Miniszterelnökséget is érintő vesztegetési ügyben.

Ez áll Polt Péter legfőbb ügyész levelében, amely Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kérdésére ad válaszokat – írja a HVG.

A kihallgatott gyanúsítottak közül tizenketten gazdálkodó szervezetek képviselői, heten pedig jelenlegi vagy korábbi minisztériumi tisztviselők – olvasható a levélben.

Az nem derül ki, hogy a fennmaradó egy személy mivel foglalkozik.

Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint ezt a nyomozást nem az OLAF kezdeményezte, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feljelentése alapján vizsgálódnak. Miután áprilisban őrizetve vettek, majd letartóztattak öt pénzügyminisztériumi pályázatkezelőt hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanújával, gépjárműveket, ingatlanokat foglaltak le, valamint több mint 200 millió forint készpénzt és értékpapírokat, 60 millió forint értékben.  A pénz nagy része, 190 millió forint egy pénzügyminisztériumi kormánytanácsosnál volt: széfjében 3,5 millió forintot, majdnem tízezer amerikai dollárt és több mint nyolcezer eurót találtak.

Az ügyről a kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a gyanúsítottak az ügyészség szerint azt ígérték, elintézik az eredményes pályázatokat, vagy fellebbezés után az eredmény megváltoztatását, pénzért. Ginop-pályázati pénzekről van szó.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.