Egy nap alatt helyreállt a Rend a Szilágyi Erzsébet fasoron.
Keddre már el is tüntették azokat a falfeliratokat, melyeket hétfőn fotózott olvasónk a Szilágyi Erzsébet fasoron, Budapesten. A dekoratív fehér műkőre ízléssel felfestett gondolatok a közelmúlt közéleti-politikai eseményeire reflektáltak, úgymint:
"Rákay Kálmán egy senki"
"Sulyok, te hazug csicska"
"K. Enre húzz haza a K. anyádba"
Kedd este olvasónk már újra a békességet sugárzó homogén falakat dokumentálhatta:
Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.
Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!
Jó emberek írják jó embereknek!
Eltűnt egy futó egy múlt hétvégi terepfutóversenyen, az utána kutató csapatok már csak a holttestét találták meg. Mit lehet tudni, mi a tanulság, és elkerülhetők-e az ilyen tragédiák?
Az elmúlt hetekben előbb a székesfehérvári kórház, majd egy iskola vezetékrendszerében mutatták ki a Pseudomonas aeruginosa nevű baktériumot. Mindez felveti a kérdést: tényleg csak technikai problémákat jelez a baktérium felbukkanása, ahogy Takács Péter egészségügyi államtitkár állította?
A héten két céges hír is érkezett, ami mellett kár lenne elmenni. Orbán Ráhel eladta a férjének a bababoltját, Matolcsy Ádám köre pedig a bankját Orbán Viktor haverjának.
Ami a fejlett demokráciákban azelőtt elképzelhetetlen volt, majd’ tíz év alatt súlyos problémává nőtte ki magát: az első számú világhatalom vezetője, a világ sorsának egyik alakítója olyan ember, akinek személyisége alighanem a klinikai pszichológia és pszichiátria terrénuma.
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
Hogyan formálódott története során és milyen ma a lengyel karikatúra, hogyan reflektál a múltra és a jelenre, mit vár a jövőtől, milyennek mutatja a nemzeti és a globális jelenségeket?
