Március 15. Budapesten
A Petõfi téren
a fõvárosi ünnepség elõtt egyfelvonásos, vérbárgyú kis színmû ment, nem fogják kitalálni, Forradalom! címmel, jó színészekkel, de hát mi is jók voltunk az általános iskolában, amikor nov. 7-én meg máj. 1-jén versekkel-dalokkal hódoltunk a kényszeredett emelkedettségnek. A nap fénypontján a színmû-Petõfi után szót kapott a színmû-Rottenbiller vicepolgármester is. Erre beszart a profi kihangosítás. Rottenbiller a következõket közölte a néppel, hangos pátosszal: "Krk! Bork! Krakács, Broáf, Zeb, Töf! Moák, Krcs! Köhécs! Moag brz prokráf!" Liberális minimum tehát.
Ámde sajna rosszul indult a magasztos ünnep, Tõkéczki professzor, egyébként természetesen politológus, vasárnap hajnalban közszolgálatilag elgyûlölködte magát a Koránkelõ Csurkista címû rádióadásban, hogy hát nem kéne feltétlenül engedni, hogy beszéljen ez a Demszky gyerek másnap, különben is, a demokratikus ellenzék a Kádár-rendszerben békésen konyakozgatott a rendõrökkel az idus közepén; míg ellenben õt, Tõkéczki profot nyilván keményen inzultálták, mit inzultálták, mi több, üldözték a khomeinisták, fatvát mondtak ki rá, és bezúzták még az egyetemi indexét is, írmagja se maradjon. Nem mellesleg Tõkéczki prof az újonnan alakult Az Én XX. Századi Történelmem - Az Én Közpénzem Alapítvány jelentõs törzsgárdatagja, amely szerv nem kisebb terhet vállalt be, mint a nemzeti történelem új, eddig kevésbé ismert oldalainak megírását. Dem. ellenzék: duplapluszkínos, átírandó. Szegény kádári kisember hõsiessége: mítosz plusz, még megalkotandó. Ide veled, régi karom, támadok rohanvást a kertek és a szõnyeg alatt. Mi az, hogy milyen szõnyeg? Perzsa. Még szép. A khomeinisták ellen csodafegyver.
Demszky beszédét végül senki sem zavarta meg, de olyannyira nem, hogy neobátor módon maga Tõkéczki prof sem hallatta hangját a beszéd alatt. Hacsak nem otthon, a tévé elõtt. "Anyád!" "Fogjál le, asszony!" - de ez csak találgatás. A beszéd maga megint a régi szép idõket idézte: "hidegen fújnak a szelek; el a kezekkel a Magyar Hírlaptól!"
Demszky sohasem süppedt a történelmi mesketék mocsarába, mindig is aktuálpolitikai élû szózatokat intézett hû városához. Mostani fellépése kiválóan bizonyítja, hogy az ellenzékben töltött években van inkább elemében. A fent idézetteken túl jelen felszólamlásából is marad nyilván néhány szállóige. Ám mielõtt ezekre rátérnénk, ragadjunk le kicsinyt egyéb szálló objektumoknál. Az ünnepség valamelyik magasztos pillanatában a rendezõk eleresztettek egy nagyobb csokor gyorsasági galambot. Verdestek vadul a gerlék, mi meg néztünk utánuk. A MaNcs stábja mellett dekkoló, hajlott korú orvgalambász meg is jegyezte: "Én ezeket ismerem. Tegnapelõtt a BM-tüntetésen szárnyaltak. Az a dagadt ott Józsi, a tarka szárnyú neve Pityuka vagyok, tavaly papagájt játszott egy Jancsó-filmben, a féllábú neve Fedõ." A tárgyilagosság végett tegyük hozzá, ajtó megõl fehér galamb, az õsz bárd erõsen ittas benyomást keltett.
A Demszky-beszéd feljegyzésre méltó elemei közül tán a heti rendszeres parlamenti ülésezés és a miniszterelnök fájó hiányának emlegetése kívánkozik ide. Tényleg, csak Orbán, a galamb hiányzott volna. A polgármester azt is mondta, hogy hála városépítõ eleinknek, a kelet-magyarországi árvíz nem tett kárt gyönyörû fõvárosunkban. Pedig de szép is lett volna, ha a Tisza fölvonul mondjuk Vecsés alatt. Akár el is moshatta volna az egész kócerájt, s azóta, a Lajtával egyesülve, már Bécset is beveszi.
A primátor beszédét dörgõ taps jutalmazta. Kivált a nagy számban felvonuló királyi televíziósok soraiból. Ahogy egyikük találóan megállapította: "Ezért fillérre annyit kapunk, mint az atlétikai Európa-bajnokságért." Ekképp a felzárkózásunk is megoldottnak látszik.
A Dohány utcai zsinagóga
elõtt családias légkörben mintegy 1500 ember rövid és hatékony program keretében ünnepelt, valamint tiltakozott egy korábban kilátásba helyezett Szabó Albert-féle elvonulás ellen; Albertéknek végül megtiltották a zsinagóga elõtti vonulást, így fél óra alatt megvolt a demo. Skinszerû humanoidok mégis felbukkantak a téren, és valahogy mind Tasnádi Péter, khm, vállalkozó körül keringtek orbitális pályán, védeni, ami védhetõ, nyilván. Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök rövid, összeszedett beszédében végre kimondta, amit az összes magyar tévéadó fejébe kéne vésni: a szélsõjobb nem sajátíthat ki egy nemzeti ünnepet.
Mellesleg, ha már a tévé szóba jött. A TV 3-on futó Napkelte Petõfi keresésével ünnepelt. Az utcán gyanútlanul gyaloglók orra alá lökték a mikrofont: na, szép öcsém, who the fuck is Petõfi? Hiszik, nem hiszik, a nép, mert olyan hülye, hogy rögtön nem zavarta õket a francba, többé-kevésbé jól válaszolt. Volt egy-két, inkább vicces tárgyi tévedés, de hangulati alig. Kiderült, helyes és masszív Petõfi-kép a miénk, úgyszólván álmunkból fölzavarva is. A tévé meg hörgött, hogy jaj, de csuda bunkók is vagyunk mi, és ehhez pár pártpolitikai protagonista ostobán kontrázott is. Kicsi napkeltéseink tudják aztán, hogy kik is a bunkók, mégis talán, ha otthon, a kredenc mögött mérnék a magyarságteljesítményt lófejes vonalzóval.
Ha õk így, hát mi miért ne. Magyarságteljesítményt mérni még mindig
a Hõsök terén
lehet. Leginkább azért, mert Hülyék tere még nincsen, az Angol utca parkosítása egyébként is csak még egy Angolparkot szülne.
A MIÉP-demonstráción, ahogy minden évben, idén is nagyobb létszámban jelentek meg skinheadek és nyugdíjas korú testvéreik, a generációs társadalmi szerzõdés jegyében. Mint ahogy egyre aggasztóbb számban tûnnek fel teljesen konszolidált, jó arcú városlakók is. Csinos csajok, ami azért mégis túlzás. Tán a Feró szólhatott: "Gyere kislány, gyere!"
A közel tízezer MIÉP-es (vagy több: "56 után már nem vagyunk egyedül. Itt vannak velünk a magyar temetõk" - mondta Csurka) a MaNcs tudósítójának még akkor is felejthetelen élmény, ha nem szúrták volna ki a tömegben már az akció legelején - ahogy minden évben mindig kiszúrják - riportereinket és fotósainkat; na, ide se jövünk többet. De kiszúrták ("ez meg mit keres itt mellettünk?"), így a következõ pillanatban ezerrel húztunk kifelé, nyomunkban egy tucat élnemzeti-futurokonzervatív érzelmû fiatal bõrpolgár. A "Rövid az idõtök, mert feltámadunk!" feliratú tábla alatt már úgy tûnt, elfogy orrhossznyi elõnyünk (és ez nem akármilyen orr), ám ekkor segítségünkre sietett a magyarok istene: felcsendült a Himnusz. Osztály, vigyázz! Balsors, aki régen tép. Ezerrel.
A tér túloldalán visszalopódzó, majd egy kérdésre önmagát a Repülj, Iramturul! magazin munkatársának kiadó, kalandor természetû MaNcs-tudósító végül mégiscsak testközelbõl figyelhette a "tisztelt ünneplõ sokadalmat", ahogy DJ Gyõri (most MIÉP, régen Magyar Rádió, MSZMP, Béla) szólította a tömeget. A sokadalom ekkor már túlesett az üdvözléseken, két versen, négy népdalon, valamint Balczó frakcióvezetõ-helyettes minden eddigi homályt elködösítõ beszédén, úgyhogy kicsit már nyûgös volt, hol marad Csurka. Tényleg, az István.
Csurka persze meglett, közel egy órát nyomott fejbõl, amivel eléggé lemaradt a verhetetlen Fidel Castro mögött. Meglehet, öregszik. Ha eltekintünk néhány olyan fordulatától, mint "ezt a nyelvet nem hagyjuk kisajátítani, nem hagyjuk szétbeszélni, nem hagyjuk szétroncsolni", meg "igenis szembe kell fordulnunk ellenségeinkkel", meg attól, hogy az elõtte szétszórt cédulán az ellenség "megsemmisítésérõl" volt szó, akkor az egész beszéd a szokott szolid, hétköznapi csurkizmus volt. Alapvetõen elégedettek a kormánnyal, legfeljebb kicsit erélyesebbet kívánnának, csak a Nemzeti Bankot meg az egyoldalú sajtót szeretnék kitakarítani, saját portájukkal már meglévén úgy, ahogy. "Viktor! Tudjátok, meritek; tegyétek!" - virított az egyik transzparensen, tisztázandó mégis: ki kivel van.
Egyébiránt kerestük mi is Petõfit vadul, de megint hiába. Lepsénynél még megvolt, de Budaörsnél befordult a konyhára.
Jellasics-Metternich család
