„A Föld leghatalmasabb hősei valójában a hétköznapi emberek, akik akkor harcolnak a demokráciáért, amikor az veszélyben van. Washingtontól Budapestig próbálnak megosztani minket a demokrácia ellenségei a félelemmel – olyan emberektől, akik más nyelven beszélnek, más vallásban hisznek vagy más helyről jönnek. Azt szeretnék, ha megrémülnénk és teljhatalmat adnánk nekik, lerombolnák a szabad sajtót, eltérítenék a bíróságokat és ellopnák a közvagyont, hogy magukat gazdagítsák. Ezt csinálja Trump az Egyesült Államokban, és ezt csinálja Orbán is Magyarországon. A demokrácia támogatója vagyok, örömmel látom, hogy Magyarországon összefog az ellenzék és együtt védik meg a demokráciát. Ez üzenet a világ embereinek, akik hallják, és együtt állnak ki mögöttetek” – írta a Facebookon Mark Ruffalo, aki a Marvel-filmekben a Hulkot szokta játszani. A bejegyzést a 24.hu szúrta ki.
Figyelmébe ajánljuk
Hollywood kész ismét keblére ölelni Will Smith-t
A Paramount stúdió több filmre szóló üzletet kötött Will és Jada Pinkett Smith produkciós cégével, a Westbrookkal. Lehet, hogy a leégés után ismét eljött az egykori Fresh Prince ideje?
Kiszáradtak a nyírfák Csongrádon, most a fenyőkön a sor
Nem enged leburkolni több vízelvezető árkot az alföldi város önkormányzata, mert így is alig szivárog be valami a talajba – ám sok a kérelem. Szegeden, Budapesten is új konfliktusokat hozott a klímaváltozás.
Német ifjúságkutató: Az AfD sikeresen használja ki a fiatalok bizonytalanságát
A Microsoft épp most húzza le milliárdokkal a magyar államot és minket is
Október közepétől a Windowst futtató gépek milliói vesztik el a támogatásukat. A cég leginkább a selejtezést támogatja, miközben az e-hulladék a bolygó egyik legégetőbb problémája, plusz nagyon drága is.
Két magyar Oscar-díjas rendező új filmjét is láthatjuk a miskolci CineFesten
Kína megüzente a világnak, hogy katonai szuperhatalom szeretne lenni
Putyin háborúja már nem zavarja Hszi elnököt sem, Trumpot azonban mérhetetlenül idegesítette Kína erőfitogtatása – vagy az, hogy őt nem hívták meg. Sok tanulsága van a pekingi parádénak, amely eddig csak vásári mutatványnak volt jó. Vajon most több ennél?
Ebben a rendszerben a gyerekek, a fiatalok nincsenek biztonságban
A politikusok összecsapnak a gyermekotthonokról kiderült borzalmas esetek miatt, miközben a civilek értelmes követelését az úgynevezett gyermekvédelem hivatalos képviselői lesöprik az asztalról.
Józsefváros saját forrásból ajánl bérlakásokat azoknak, akiktől elvesz az állam
Régóta húzódik a Diószegi utcában és környékén lakók ügye. A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítését tervezi, és einstandolta az önkormányzat bérházait. Pikó András polgármester saját kézbe veszi az ügyet: hamarosan 160 családot kell elszállásolniuk.
Amit csak ők tudnak
A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.
Hová futnál?
- - ts -
Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.
Cserbenhagyás
- - ts -
A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.
Irányított hálózatok
- Molnár T. Eszter
A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.