Márki-Zay Péter új párttal készül a 2024-es EP-választásra

  • narancs.hu
  • 2023. január 6.

Belpol

A nevét még nem, de azt már elárulta, hogy az Európai Néppárttal kívánnak együttműködni.

Márki-Zay Péter az Indexnek adott interjújában bejelentette: a 2024-es európai parlamenti választásokon egy új párttal fog indulni.

Hódmezővásárhely polgármestere egyelőre nem kívánja elárulni, milyen néven fut majd az új politikai formáció, amely egyébként már bejegyzés alatt áll. „Csupán annyit mondok, hogy az Európai Néppárttal kívánunk szorosabban együttműködni” – zárta rövidre a kérdést Márki-Zay.

Az EP-választáson való indulás mellett a korábbi miniszterelnök-jelölt arról is beszámolt, mindent megtesznek azért, hogy jövőre az önkormányzati választásokon Hódmezővásárhelyen újrázni tudjanak. „Bár Lázár János miniszter, a Fidesz országgyűlési képviselője mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítson a közéletből és a hódmezővásárhelyi Városházáról, én nem adom fel a küzdelmet” – jelentette ki Márki-Zay Péter. A polgármester szerint, bár erős ellenszélben dolgoztak, választási ígéreteik nagy többségét mégis teljesíteni tudták Hódmezővásárhelyen.

Az ellenzéki összefogás egykori miniszterelnök-jelöltje az interjúban arról is beszélt, hogy a tavaly tavaszi választások bebizonyították, Orbán Viktor rendszerét Orbán szabályai szerint immár nem lehet leváltani. Az összefogásra utalva Márki-Zay Péter megjegyezte: „tavasszal ennél többet nem tudtunk volna kihozni ebből a stratégiából”. Demokratikus választások hiányában a polgármester úgy véli, ma ismét ellenzéki kerekasztalra lenne szükség, ahol a teljes magyar rendszerellenzék együtt követeli az alkotmány, a választási rendszer és a médiaviszonyok megváltoztatását – akár bojkottal, polgári engedetlenséggel is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.