Márki-Zay szerint Karácsonynak minimális esélye sincs a győzelemre

  • narancs.hu
  • 2021. október 6.

Belpol

Ma este még tárgyalna Karácsonnyal, de nem zárja ki, hogy hárman lesznek a második fordulóban.

Facebook-videóban reagált Márki-Zay Péter arra, hogy Karácsony Gergely mai bejelentésében is elzárkózott a visszalépéstől az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt.

Márki-Zay azt mondta, meglepte Karácsony bejelentése, mert a terv az volt, hogy ma este 6-tól még tárgyalnak, és csak holnap véglegesítik, ki lép vissza kettőjük közül.

Márki-Zay úgy érzi, a főpolgármester megpróbálja kész helyzet elé állítani őt, de ettől függetlenül elmegy a ma esti tárgyalásra.

Utalt arra, hogy Karácsony korábban azt mondta, csak akkor lép vissza, ha elüti a villamos. "A villamos most megérkezett jónéhány közvélemény-kutatás formájában" - mondta a Mindeni Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

A Medián és a Závecz kutatásai szerint Márki-Zay jobban áll Karácsonynál a második forduló előtt, és ezt Márki-Zay szerint egy saját felmérésük is megerősíti. Arról is beszélt, hogy saját hétvégi rendezvényén többen voltak, mint Karácsonyén, és a közösségi médiában is több követőt szerzett az elmúlt napokban.

"Kijelenthető, hogy Karácsony Gergelynek most minimális esélye sincs Dobrev Klára és aztán Orbán Viktor legyőzésére" - mondta Márki-Zay.

Saját esetleges visszalépéséről nem fogalmazott egyértelműen, de azt elmondta, hogy ha Karácsony eltökélt "a korábbi megállapodás felrúgásában", akkor annak is áll elébe, hogy hárman induljanak a második fordulóban."

Ugyanakkor továbbra is úgy véli, hogy az ellenzék 2022-es győzelmére leselkedő veszélyt, amit Dobrev Klára sikere jelentene az előválasztáson, a legkönnyebben a közte és Karácsony közötti szövetséggel lehetne megakadályozni. 

Végül a második fordulós részvételre kérte követőit, ismertette, hogy számításaik szerint legalább 500 ezres részvétel kellene ahhoz, hogy ne a DK jelöltje nyerjen. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.