Mártha Imre miután a Mediaworks utalt neki 5 millió forint sérelemdíjat: Tónikám, köszönöm!

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 5.

Belpol

Az Origo elnézést is kért a valótlan állításokért a vezérigazgatótól. 

5 millió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks Mártha Imrének, a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. vezérigazgatójának – írja a hvg.hu Mártha Imre Facebook-bejegyzése nyomán. „Tónikám, köszönöm” – kommentálta a kifizetést a vezérigazgató, amivel Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökre utalt. 

Az Origo nem csak utalt, hanem helyreigazítást is közzétett, melyben három bekezdésben sorolják, hogy mindent állítottak valótlanul vele kapcsolatban. Egyebek mellett azt, hogy 

  • három, illetve négy ügyben is büntetőeljárás indult ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt;
  • az általa a közösségi oldalára feltöltött egyes fotókon „Home office”, illetőleg „HOMEOFFICE” felirat látható, miközben a cikkben közzétett képekre „a feliratok utólag kerültek elhelyezésre”
  • ;valamint azt is, hogy Mártha Imre munkaidőben úszómedencés posztokat tett közzé a villájából.

„Mindezekért Mártha Imrétől elnézést kérünk” – fogalmaztak. 

Mártha Imre szerint az érintett írások ugyanakkor továbbra is elérhetők, azokat a kiadónak az ítélet szerint el kellene távolítania.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.