Maruzsa Zoltán szerint az iskolában nincs helye az erőszaknak, ezért rendeltek iskolaőröket az intézményekbe

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 2.

Belpol

Az őrök sajátos jogokkal vannak felruházva, és rendelkeznek kényszerítő eszközzel, így bilinccsel, gumibottal és könnygáz spray-vel is.

A szeptemberi tanévkezdéskor 423 köznevelési feladatellátási helyen léptek szolgálatba iskolaőrök – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, ahol egy sor ellentmondásos információt is közölt.

Maruzsa kijelentette: az iskolában nincs helye az erőszaknak. Sőt nemcsak kijelentette, hanem azt is hozzátette, ez volt a kormány mottója, amikor a kabinet ülésén döntés született arról, hogy iskolaőröket vezényelnek az intézményekbe.

Majd azt is kifejtte, hogy az iskolaőr olyan személy, aki sokkal több mint egy portás, de nem rendőr, akiket speciális képzésen arra készítették fel, hogy az iskolai közegben fegyverhasználat nélkül pusztán a jelenlétükkel fenn tudják tartani a rendet.

Megtudhattuk azt is, hogy az iskolaőrök tanítási időben teljesítenek szolgálatot, sajátos jogokkal vannak felruházva, és rendelkeznek kényszerítő eszközzel, így bilinccsel, gumibottal és könnygáz spray-vel. Utóbbiak használatára csak kiemelten indokolt esetben kerülhet sor.

Bár az iskolaőrök egyenruhában végzik a munkájukat, szolgálati igazolványuk, jelvényük van, nem tekinthetők rendőrnek, mert nem állítanak elő, nem fognak el, nem hallgatnak ki – indokolt az államtitkár.

Fő feladatuk  a pedagógusok, nevelők, oktatók munkájának biztosítása, a személyüket érő támadások megelőzése. Elmondása szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nevelési-oktatási kérdésekben javaslatot nem fogalmazhatnak meg, kizárólag a biztonsági kérdésekbe szólhatnak bele.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.