Megbüntették a székesfehérvári kórházat, ahol Kásler leváltotta az igazgatót

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 19.

Belpol

A Nemzeti Népegészségügyi Központ bírságot szabott ki a kórházra.

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az NNK a koronavírus-fertőzött betegek egészségügyi ellátásával összefüggésben helyben is kialakult járvány kivizsgálásánál megállapította, hogy

a kórház az adatszolgáltatási kötelezettségének késedelmes teljesítésén túl megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást is.

A közigazgatási eljárásban a jogi felelősség az egészségügyi szolgáltatót terheli, a személyi felelősség megállapítása a munkáltatói jogkör gyakorlójának és a fenntartónak a feladata.

A hatályos jogszabályi előírás szerint a gyógyintézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató. Az NNK a kórházat figyelmeztetésben részesítette - olvasható a közleményben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 12-én közölte az MTI-vel, hogy Kásler Miklós miniszter Bucsi László címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával.

A minisztérium előző nap az Origo hírportál kérdésére azt közölte: a kórház főigazgatója, Csernavölgyi István a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan súlyos mulasztást követett el, amely indokolta, hogy átadja hivatalát. Hat nappal később lemondott a kórház orvos igazgatója is.

A kórház belső vizsgálata ugyanakkor arra jutott, hogy nem hibázott leváltott főigazgató.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.