Nem hibázott a székesfehérvári kórház leváltott főigazgatója

  • narancs.hu
  • 2020. május 12.

Belpol

A kórház lezárult belső vizsgálata szerint Csernavölgyi István nem követett el mulasztást, épp az hibázott, akire leváltása után Kásler átmenetileg rábízta az intézményt.

Nem a székesfehérvári Szent György Kórház áprilisban leváltott főigazgatója követte el azt a mulasztást, amelyre hivatkozva azonnali hatállyal leváltotta az emberi erőforrások minisztere – írja a hvg.hu az intézményben lezajlott belső vizsgálatra hivatkozva. A vizsgálatot az új főigazgató, Bucsi László indította, aki megerősítette a lap értesüléseit.

A lap információi szerint az intézmény belső vizsgálata során kiderült, hogy a megbízott igazgatónak kinevezett Reiber István nem szolgáltatott időben és megfelelően adatokat a minisztérium felé, aki mindössze egy napig volt vezető, mert másnap a miniszter a hivatalos pályázat lezárultáig irányító új főigazgatónak, Bucsi Lászlót nevezte ki.

Mint ismert, Kásler Miklós április közepén rúgta ki Csernavölgyi Istvánt, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját, mert miközben a járvánnyal küzdöttek, egyetlen egyszer megcsúsztak egy adatszolgáltatással. A főigazgató elmondása szerint telefonon így is jelentettek, később aztán az első visszajelzésre írásban is pótolták a hiányt. Kásler döntése még Székesfehérvár fideszes polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást is megdöbbentette.

Bucsi László korábban azzal indokolta a belső vizsgálat elindítását, hogy Csernavölgyi István felállításának története "nem kerek”, hozzátette, ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a menesztett igazgató „tiszta”, akkor azt Csernavölgyi István „mellékelheti a további folyamatához, amit indít", és ha ez a rehabilitációjával végződik, akkor ő maga, mármint Bucsi feláll vezetői székéből, és olyan gyorsan távozik, amilyen gyorsan érkezett.

A lap erre vonatkozó kérdésére úgy felelt, "Én eddigi életemben az ígéreteimet mindig betartottam, most sem lesz másként". De ahogy rávilágított, a kérdésről akkor lehet érdeben szólni, ha a volt főigazgató munkajogi pere lezárult. Csernavölgyi István leváltásakor úgy nyilatkozott, az igazság védelmében megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.