Meglepő fordulat: Orbán főtanácsadója kiáll az SZFE-s diákok mellett

  • narancs.hu
  • 2020. október 22.

Belpol

Hegedüs Zsuzsa szerint a kormánynak tárgyalnia kell az egyetem oktatóival és hallgatóival.

A miniszterelnök főtanácsadója ma az egyik oktatón keresztül üzente meg, hogy az SZFE-s diákokkal van az intézmény függetlenségéért folytatott harcban – írja a 444.hu. A portál megkeresésére Hegedüs elmondta, hogy hisz a párbeszédben és szerinte a kormánynak le kellene ülnie tárgyalni az SZFE oktatóival és hallgatóival. „A sokszor hosszú évekig tartó konfliktus megoldási folyamat első lépése mindig a dialógus kiprovokálása, aminek feltételeit az SZFE hallgatói és oktatói által indított akció példaértékűen a maga részéről meg is tett. A konfliktus feloldásának második feltétele természetesen a vitatott döntést meghozók párbeszédre való hajlandósága” – nyilatkozta a lapnak Hegedüs.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktorral is beszélt-e az SZFE-t érintő hozzáállásáról, azt mondta, erről a miniszterelnököt kell megkérdezni, de hozzátette, hogy 2004 óta tartó együttműködésükből és barátságukból az következik, hogy kevés téma van, amiben Orbán ne ismerné Hegedüs véleményét.

 

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.