Meglett az újabb kétharmad, felszámolná az igazságszolgáltatás maradék függetlenségét a kormány

  • narancs.hu
  • 2018. április 20.

Belpol

Minisztériumi irányítás alá rendelnék a bíróságokat.

Komoly átszervezésre, a maradék függetlenség felszámolására készül a Fidesz a bíróságok kapcsán – írja reggeli cikkében a 444.hu.

A hírportál korábban is írt hasonló tervről, most bírósági forrásokra hivatkozva állítják, hogy „lassan kész tény, hogy az OBH megszűnik, és az Igazságügyi Minisztérium alá tagozódunk be”.

Az Országos Bírósági Hivatalt Handó Tünde vezeti, és azért kulcsfontosságú szerv, mert ez lényegében az igazságszolgáltatás irányító szerve, itt döntenek például a bírák kinevezéséről és a bíróságok ügyelosztási rendjéről is. Azaz itt lehet akár befolyásolni azt is, hogy melyik ügy melyik bíróhoz kerüljön.

Handó Tünde

Handó Tünde

Fotó: MTI

A szándék mögött a kormány mindent leuraló ambícióján kívül még az is áll, hogy a Fideszben többen elégedetlenek egyes ügyekben hozott döntéssel, és a további befolyásnöveléssel ilyeneket szeretnének a jövőben „megelőzni”.

A 444 azt is írja továbbá, hogy az átszervezés ugyanakkor nem lefutott tény, korábban például német nyomásgyakorlásra nem valósult meg, ti. a Magyarországon működő német cégek azt szeretnék, hogyha „jogvitájuk támad a magyar kormánnyal, akkor tisztességes bírósági eljárásban döntenek majd az ügyükben, ezért ellenezték a politikailag elfogultnak gondolt különbíróságok létrehozását, és lobbijuknak szerepe is volt benne, hogy a Fidesz akkor elengedte az ötletet”. Jelenleg állítólag Handó nagyon harcol az elképzelés ellen, és ebben kapóra jön neki a Lévai Anikóhoz fűződő jó viszonya.

Bírósági források egyúttal Gulyás Gergely igazságügyi miniszteri kinevezését is várják.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.