Megszavazta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Belpol

Egyelőre novemberig tartják fenn a különleges jogrendet.

Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés. Az Ukrajnában fennálló háborús konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt – kivételes eljárásban – 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt.

A jogszabály célja, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a menekülő emberek segítésére, valamint a felmerülő káros gazdasági hatások kivédése érdekében. A törvény megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően.

Az előterjesztő Varga Judit igazságügyi miniszter az indítvány parlamenti ismertetésekor elmondta, a javaslat elfogadásával az Országgyűlés arról dönt, hogy fenntarthatók-e a takarmány- és élelmiszerellátás biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedések, a villamos energiával, a földgáz- és a távhőellátással kapcsolatos rendeletek. Arról is döntenek a képviselők, hogy fennmaradhatnak-e a hatósági árak, kiszélesíthető-e Széchenyi Pihenőkártya felhasználása és megfelelően biztosíthatók-e a humanitárius intézkedések – tette hozzá.

A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, arról az Országgyűlésnek nem kell külön döntenie, azonban korábban is visszavonható. Ez utóbbi esetben a vonatkozó kormányrendeletek még 15 napig érvényesek. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy csupán a kormány egyes intézkedéseit érintően vonja vissza a felhatalmazást.

A kormánynak a veszélyhelyzet fennállása alatt rendszeresen tájékoztatást kell adnia a megtett intézkedésekről.

A jogszabály a kihirdetése napján 21 órakor lép hatályba, hatályvesztésének időpontja pedig 2022. november 1.

A veszélyhelyzeti intézkedésekről korábban ebben a cikkünkben írtunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.