Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 6.

Belpol

Az ország egyik leggazdagabb vállalkozóját korábban vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.

Megszüntette Bige László házi őrizetét a Nyíregyházi Törvényszék – tájékoztatta a vállalkozó tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt. csütörtökön az MTI-t. Az ügyészség által vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét december 17-én rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság. A gyanú szerint Bige László egy mezőgazdasági termékeket előállító cég elnök-vezérigazgatójaként 2011 és 2018 között mintegy kétmilliárd forint kárt okozott saját cégének azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait, a társaság termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedőknek.

Arról korábban részletesen írtunk, hogy mi állhat a nagyvállakozó elleni támadások mögött. A látványos hatósági akciókhoz vezető események 2018 novemberében kezdődtek, amikor „a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja” miatt a rendőrség és a katasztrófavédelem 300 fővel vonult ki a Bige Holding szolnoki gyárához. Ezzel párhuzamosan a rendőrség a vállalkozó nyíregyházi otthonában is megjelent. A következő két év során tizenhét alkalommal vonult ki a rendőrség a Bige László tulajdonában lévő szolnoki vegyi üzemhez – számolt be róla 2020 őszén az RTL Klub Híradójának Kubola Imre, a Bige Holding Kft. ügyvezetője.

 

Bige idén márciusban még a házi őrizetből rendelt meg a Závecz Research közvéleménykutató cégtől egy több 10 millió forintba kerülő tanulmányt, amely részletesen foglalkozott a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzettel. A vállalkozó akkor úgy fogalmazott, saját magának csináltatta a kutatást: „Érdekelt, hogy a magyar társadalom a járvány közepén hogy viszonyul a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzethez, és arra is kíváncsi voltam, van-e a mostani ellenzéki összefogásnak reális esélye a győzelemre a Fidesz ellen.”

A Nitrogénművek Zrt. az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta, a védelem március 11-én indítványt nyújtott be a kényszerintézkedés megszüntetésére, és a Nyíregyházi Járásbíróság március 24-én megszüntette a vállalkozó bűnügyi felügyeletét. Az elsőfokú határozat ellen előbb fellebbezést jelentett be az ügyészség, majd a kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítására tett indítványt, ezt azonban a járásbíróság elutasította. Az ismételt ügyészi fellebbezést megvizsgálva a Nyíregyházi Törvényszék helybenhagyta a járásbíróság döntéseit.

A cég közleményében hangsúlyozták, hogy Bige László április 28-ától a törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll.

„A társaság továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben. A döntés eredményeként Bige László semmilyen tekintetben nincs korlátozva abban, hogy kiemelkedő üzleti tevékenységét a továbbiakban eredményesen folytathassa” – fogalmaz a Nitrogénművek Zrt. közleménye.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.