Megtagadta dunavecsei világi elnökét a katolikus egyház

Belpol

Ősszel még a helyi katolikus egyházközösség világi elnökeként, megbecsült tagjaként beszélt L. M.-ről a Bese Gergőt váltó új dunavecsei plébános. L. M., aki Besének köszönhetően lett újra világi elnök, azóta viszont utólag is kitörlődött világi vezetői tisztségből. Bese utódja októberben még kiállt L. M. világi elnökségének megtartása mellett, annak ellenére, hogy vele kapcsolatban értelmileg sérült gyerekek bántalmazása miatt nyomoz a rendőrség. Ma már tudomása sincs róla, hogy világi vezetőjük lett volna.

Tavaly novemberben írt arról a Narancs.hu, hogy a dunavecsei katolikus egyházközösség továbbra is ragaszkodik világi elnökéhez, L. M.-hez, jóllehet a férfivel kapcsolatban értelmileg sérült gyerekeket bántalmazása miatt nyomoz a rendőrség. Információink szerint eddig tizenhárom gyermek és hozzátartozó, nevelő tett vallomást. L. M.-et augusztus közepén indított cikksorozatunk közben, szeptember közepén váltotta le a kiskőrösi tankerület a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban éléről. Egy hónappal azután, hogy újabb öt évre kinevezték. Az iskola vezetőjével szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést a nyár elején. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást, amit a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utaltak. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.

L. M. nem csak intézményvezetőként volt a dunavecsei közélet ismert szereplője, hanem a helyi katolikus közösségben viselt tisztsége révén is. A helyi plébánosnak, a melegbotrányai miatt a papi szolgálatából elbocsátott, a sajtóban NER-sztárpapnak aposztrofált Bese Gergőnek köszönhetően lett ismét az egyházközösség képviselő-testületének világi elnöke. A Bese előtti dunavecsei plébános ugyanis összetűzésbe került L. M.-mel, leváltotta világi elnöki pozíciójából. Miután azonban néhány éve a katolikus egyház Besét delegálta a településre, a vele jó viszonyt ápoló L. M. ismét visszakerült a világi elnöki pozícióba. L. M. e tisztsége révén foglalkozott az egyházközösség ügyeivel, egyik feladata a dunavecsei katolikus bál megszervezése volt. A 2024-es ünnepségre a 2016-os bálon készült fotóval invitálta a résztvevőket közösségi oldalán, amikor a gyülekezet férfitagjai női balerinák viseletét imitálva rózsaszín tütüszoknyácskákban adták elő balettprodukciójukat „Vadhattyúk” csoportként definiálva magukat.

Megkérdeztük szeptemberben a Kalocsa-Kecskeméti Katolikus Egyházmegyét L. M. világi elnöki tisztségének megtartásáról. Azt a választ kaptuk, a már kinevezett új dunavecsei plébános hatáskörébe tartozik a döntés. Bábel Balázs érsek türelmet kért, a Bese helyére kinevezett új plébános aztán döntött: nem vonja meg bizalmát az iskolából már menesztett L. M.-től, az egyházközösség kötelékében tartja. Jávorka Lajos atya, aki kunszentmiklósi plébánosként látja el Dunavecse lelkipásztori szolgálatát, október végén azt közölte lapunkkal, tudomása van az L. M.-mel szembeni feljelentésről, de ez nem kellő alap elmozdítani világi elnöki hivatalából. „Meggyőződésem szerint egy feljelentés és vizsgálat alapján nem szabad valakit bűnösnek tekinteni és büntetni, hanem az illetékes hatóság jogerős ítéletéig ragaszkodnunk kell az ártatlanság vélelméhez. L. M. Dunavecse közéletében és a plébániai közösségben is megbecsült ember. Természetesen ha a bíróság jogerős ítélettel bűnösséget állapít meg, megteszem a szükséges intézkedést” – fogalmazott.

L. M. melletti kiállásához képest két hónappal később látványosan ellentétes fordulatot vett L. M. egyházi megítélése. Most újból megkérdeztük a Kalocsa-Kecskeméti Katolikus Egyházmegyét; a válasz határozottan meglepő lett, ugyanis a helyi katolikus közösséget vezető lelkipásztornak már arról sem volt tudomása, hogy L. M.-nek bármilyen tisztsége lett volna, miközben ősszel még elzárkózott a világi elnökkel szembeni intézkedéstől

„L. M. nem elnöke a dunavecsei egyházközségnek, és más tisztsége sincs nálunk.

Tény az, hogy 2013-ban az akkori plébános felterjesztése alapján 5 évre kapott ilyen kinevezést, amely 2018-ban érvényét veszítette. Egy későbbi plébános 2021-ben egy 5 fős gondnokságot kért az egyházközség vezetésére, amelyet a Főpásztor ki is nevezett, de közöttük nem szerepel L. M. neve. Azóta újabb kinevezés nem történt. Megtörténhet, hogy az előttem ott szolgálatot teljesítő plébános, Bese Gergő szóban megbízta valamilyen föladattal L. M-t, de ennek semmi írásos nyomát nem találtam. Többen hivatkoztak arra, hogy őket elődöm fölkérte különböző feladatokra, de erről nem készült jegyzőkönyv vagy az Érsekségre küldött dokumentum.” Az atya azzal zárta válaszát, hogy L. M. időnként jelen van a vasárnapi szentmisén, de ez természetes, hiszen oda bárki betérhet. „E tények alapján nincs aktualitása az Ön által fölvetett kérdésnek” – írta lapunknak Jávorka Lajos.

A dunavecsei plébános szavai azért meghökkentőek, mert októberben még tisztában volt azzal, hogy L. M. a helyi katolikus közösség világi elnöke. 2024. október 29-i, megkeresésünkre küldött válaszlevelének – amelynek második felét már idéztük – felvezetésében ezt írta: „Szeptember óta vagyok dunavecsei plébános. Az eddigi plébániámon, Kunszentmiklóson lakom, oldallagosan látom el Dunavecse és még két, számomra új település lelkipásztori szolgálatát. Emiatt nem ismerek még mindenkit és minden helyzetet. L. M. valóban a dunavecsei egyházközség világi elnöke.

A két ellentétes tartalmú válaszból úgy tűnik, a katolikus egyháznál is betelhetett a pohár, megtagadja, el akarja tüntetni kapcsolatát L. M.-mel, akit ősszel a plébános még a közösségi világi elnökeként ismert, mint „Dunavecse közéletében és a plébániai közösségben is megbecsült embert.”

Mint korábban úgyszintén megírtuk, az L. M. iránti bizalom a Nemzeti Pedagóguskarban is megszűnt, ahol a testület Bács-Kiskun megyei területi etikai bizottságának tagjaként tevékenykedett. A Fidesz-kormány által létrehozott, a köznevelésben dolgozók számára kötelező tagságú pedagógus kamara megkeresésünk után pár nappal L. M.-et törölte a Bács-Kiskun megyei etikai bizottságból.

(Címlapképünk forrása: Dunavecse Katolikus Egyházközség Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.