Már tizenhárom gyermek iskolaigazgatói bántalmazása miatt nyomoznak Dunavecsén

Kis-Magyarország

A cikksorozatunk közben az iskolából eltávolított igazgatóval kapcsolatban július óta nyomoz a kecskeméti rendőrség értelmileg sérült gyerekek ellen elkövetett bántalmazások gyanújával.

A Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban az elmúlt fél év során egymás után tettek vallomást a fizikai és verbális bántalmazást elszenvedett diákok és hozzátartozóik, nevelőik. A nyomozás indulásáról augusztus közepén számoltunk be először, néhány nappal azelőtt, hogy L. M. igazgató átvehette megbízólevelét a Belügyminisztériumtól. Ekkor úgy tűnt, hogy 2029-ig tovább vezetheti az értelmileg akadályozott gyerekeket nevelő iskolát. Újbóli kinevezését az intézményt felügyelő kiskőrösi tankerület is támogatta, függetlenül a júliusban indult nyomozástól. Akkor még szilárd volt a bizalmuk L. M. iránt, nem készültek sem felfüggeszteni, elbocsátani, sem belső vizsgálatot indítani. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket” – válaszolták akkor kérdéseinkre.

A gyermekek bántalmazását feltáró cikksorozatunk közben azonban a tankerület elbocsátotta az igazgatót, tanárként sem maradhatott az iskolában. A tankerület egy hónappal később megerősítette az igazgató menesztéséről szóló információnkat, nem várták meg, hogy a rendőrség meggyanúsítsa, megszüntették a munkaviszonyát. Az iskola udvarán a diákok tapssal fogadták a távozásáról szóló bejelentést.

Az iskola vezetőjével szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést a nyáron. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást júniusban, amit a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utaltak. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.

A gyermekek gyámja a nevelőszülők bejelentését követően fordult a rendőrséghez. A nevelőszülőknek feltűnt a gyerekek viselkedésének változása, ami abban is megnyilvánult, hogy hétvége után nem akartak visszatérni az intézménybe. A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7–16 éves gyermekek ellen követték el az iskolában, amiről egymástól független vallomásokból értesültek a rendőrök. Volt, aki arról számolt be, hogy az iskola vezetője az egyik 7 éves gyermeket az osztályteremből rángatta fel a vezetői irodába, ahol verést kapott, más gyereket az igazgatói iroda előtti folyosón térdepeltetett büntetésbőlLapunknak sikerült hozzájutnia egy hangfelvételhez is, amelyen a volt vezető verbális bántalmazást alkalmazott egy kiskorú gyermekkel szemben. Az egypercnyi felvételen L. M. az irodájába vitt gyereket szidalmazza, becsmérli, fenyegeti. Olyan hangerővel, hogy a párnázott ajtón át is kivehetőek voltak szavai. Novemberre a kezdeti háromról 8 főre növekedett a bántalmazásukról beszámoló gyerekek száma, tanúvallomást tíznél többen tettek. Azóta újabb tanúkat hallgattak meg,

úgy tudjuk, már 13 diák vallott az L. M. által elkövetet bántalmazásokról, amiket pedagógusok, a gyerekek szülei, nevelőszülői, gyámjai is megerősítettek tanúvallomásiakban.

Megkérdeztük Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányságot arról, van-e már gyanúsítottja a nyomozásnak, de ismét elhárították a válaszadást. „Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

L. M. a Nemzeti Pedagóguskarban, a Bács-Kiskun megyei területi etikai bizottságának tagjaként is tevékenykedett. A Fidesz-kormány által létrehozott, a köznevelésben dolgozók számára kötelező tagságú pedagógus kamara megkeresésünk után pár nappal L. M.-t törölte a megyei etikai bizottságból.

Megkérdeztük a még hivatalában dolgozó iskolaigazgatót is, aki azt közölte, bosszúhadjárat részének tekinti a nyomozást: „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye” – közölte lapunkkal augusztusban.

Mint megírtuk, annak ellenére, hogy az iskolából és a pedagógus karból menesztették, a helyi katolikus közösség bizalma nem fogyott el L. M. iránt. A Bese Gergő utódjául kinevezett dunavecsei plébános megtartotta a helyi katolikus egyházközösség világi elnöki tisztében. L. M. a helyi plébánosnak, a melegbotrányai miatt a papi szolgálatából elbocsátott, a sajtóban NER-sztárpapnak aposztrofált Bese Gergőnek köszönhetően lett az egyházközösség képviselő-testületének világi elnöke. Az előző dunavecsei plébános összetűzésbe került L. M.-mel és leváltotta, ám miután néhány éve a katolikus egyház Besét delegálta a településre, az iskolaigazgató visszakerült a világi elnöki pozícióba.

L. M. e tisztsége révén foglalkozott az egyházközösség ügyeivel, egyik feladata a dunavecsei katolikus bál megszervezése, amelyre idén is február elején kerül sor. A tavalyi bálra az iskolától néhány méterre található művelődési házban került sor. Az ünnepi eseményre a 2016-os bálon készült fotóval invitálta a résztvevőket közösségi oldalán, amikor a gyülekezet férfitagjai női balerinák viseletét imitálva rózsaszín tütüszoknyácskákban adták elő balettprodukciójukat „Vadhattyúk” csoportként definiálva magukat.

Megkérdeztük  a Kalocsa-Kecskeméti Katolikus Egyházmegyét L. M. világi elnöki tisztségének megtartásáról. Jávorka Lajos atya, aki kunszentmiklósi plébánosként látja el Dunavecse lelkipásztori szolgálatát, a Narancs.hu-val azt közölte, tudomása van a feljelentésről, de ez alapján nem mozdítja el az elbocsátott iskolaigazgatót a világi elnöki hivatalából. „ L. M. valóban a dunavecsei egyházközség világi elnöke. Tudomásom van a följelentésről. Meggyőződésem szerint egy feljelentés és vizsgálat alapján nem szabad valakit bűnösnek tekinteni és büntetni, hanem az illetékes hatóság jogerős ítéletéig ragaszkodnunk kell az ártatlanság vélelméhez. L. M. Dunavecse közéletében és a plébániai közösségben is megbecsült ember. Természetesen, ha a bíróság jogerős ítélettel bűnösséget állapít meg, megteszem a szükséges intézkedést” – írta október 29-én küldött levelében.

(Címlapképünkön a dunavecsei iskola)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.