Megvan, mivel kedvez a kormány a nyugdíjasoknak az Erzsébet-utalvány helyett

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. december 3.

Belpol

Előbb jön a postás a nyugdíjjal.

Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta is megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára mai budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin azt mondta, hogy a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket. A kormány egyébként is mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat.

Novák szerint ezért kötöttek velük 2010-ben megállapodást, amelyben megígérték, hogy a juttatásuk megőrzi a vásárlóértékét. Ezt nem csupán betartották, de túl is teljesítették: a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan 30 százalékkal lett magasabb az összegük.

Januárban nyugdíjemelést hajtottak végre, húsvét előtt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt adtak az időseknek, továbbá a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően novemberben 2,5 millió embernek fizettek nyugdíjprémiumot, másfélszer annyit, mint tavaly: idén legfeljebb 18 ezer forintot.

Novák szerint már 230 ezer nagymamát tudtak "visszaadni a családoknak" a Nők 40-nek köszönhetően. A program lényege, hogy a nők 40 év szolgálati idővel már a korhatár betöltése előtt el tudnak menni nyugdíjba.

Egyre több jel utal arra, hogy az idén karácsonyra nem kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok az Orbán-kormánytól. A Magyar Postának ugyanis legalább egy hónap kellene ahhoz, hogy karácsonyig kivigye a 2,7 millió nyugdíjasnak az Erzsébet-utalványokat, amelyekről a kormány  még nem is döntött. Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök már októberben, az Idősek Tanácsa ülésén bejelentette, hogy decemberben 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok.

Novák Katalin pedig egy szót sem szólt a karácsonyi utalványozásról. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma  a napi.hu megkeresésére már korábban egyértelműsítette: a kormány két, közvetlen a nyugdíjasoknak szóló támogatásról döntött: "Húsvétkor 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt fizettünk ki 29 milliárd forint értékben, most novemberben pedig nyugdíjprémiumot és egyszeri juttatást fizettünk ki 41,3 milliárd forint értékben".

De várhatóan végleg elbúcsúzhatnak az Erzsébet-utalványtól a nyugdíjasok, mivel a jövő évtől ez is bérjövedelemként adózik. Márpedig ebben az esetben a nyugdíjasoknak emiatt adóbevallást kellene benyújtaniuk és megfizetni a 15 százalékos személyi jövedelemadót.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.