Ráadásul a földüzletek jelentős része egyelőre kerüli a nyilvánosságot: a becslések szerint e pillanatban nagyjából az összes művelhető terület ötöde-hatoda, mintegy egymillió hektár van zsebszerződéssel külföldiek birtokában - ami tekintélyes vagyon. Ám hogy pontosan mekkora, azt megmondani nem lehet.
Ha a legtekintélyesebb, kisebb napi ügyekben is részt vevő ingatlancégek szakértőit kérdezzük, akkor konkrét válaszokat ne is reméljünk. "Meg kell nézni, hol van, milyen az állapota, rendezettsége, megközelíthetősége" - ezt halljuk válaszként. Általánosságban annyi leszögezhető, hogy a Dunántúl a maga 1-1,5 millió forintos hektáronkénti átlagárával drágább, mint az Alföld (400-600 ezer forint), Debrecent és környékét, valamint Pest megyét kivéve, ahol gyakori a kétmilliós ár is.
Ezek a legális adásvételek árai, ám az összképet erősen torzítják a zsebszerződések, amik leghamarabb 2011-től tűnhetnek el. A külföldiek hazai termőföldszerzését addig tiltó jogszabályok lejárta
egyetlen éles vonallal
választja majd ketté a hazai termőföldpiac legújabb kori történetét, egymástól gyökeresen eltérő "előtti" és "utáni" árviszonyokkal. A jelenleg is jellemző korlátozott piaci keresletet - s az ebből fakadó nyomott árakat - az elmúlt másfél évtizedben alaposan ki is használta jó néhány tőkeerős külföldi befektető, s kötött illegális földvásárlási előmegállapodást magyar birtokokra; ez a zsebszerződés szebbik neve. Működése egyszerű: mivel e pillanatban hivatalosan nem vehet a külföldi földet, "előleget" ad a magyar tulajdonosnak (néha ez a teljes vételár, megfelelő biztosítékokkal körbevédve), aztán, ha változik a regula, a hivatalban is a nevére írják. Addig eladó és vevő mélyen hallgat. A némaság közös érdek: az eladó most többet kap így, mint amit az átlagszámok szerint érne, a vevő meg olcsóbban jut hozzá, mint amennyit később ér. E szisztéma évek óta megbízhatóan működik.
Eme, a hivatalos megítélés szerint rendívül káros gyakorlat ellen az egymást váltó kormányzatok mindegyike igyekezett fellépni. A leglátványosabb akciót az 1993-ban még a teljes földpiaci liberalizáció meghirdetésével kampányoló Fidesz kabinetje indította 2001-ben. Az eredmény siralmas volt: egyetlen felderített eset, ami ugyan eljutott a bíróságig, de ott tárgyalás nélkül, bizonyítottság hiányában gyorsan le is zárták az egészet. Mindeközben az állam elköltött erre kétmilliárd forintot, külön hivatalnokokat fizetett, vett száz Landrovert a "nehezen megközelíthető külső helyszínek külső helyszíni megközelítéséhez" (idézet a vonatkozó tárca-előterjesztésből), de az Orbán Viktor által "osztrák vircsaftnak" elkeresztelt folyamat vidáman ment tovább, a pénz és az érdek egykedvűen járta (és járja) a maga útját. Lehet vitázni azon, hogy mindez káros-e, és ha igen, mennyire a hazai agrárvilág, a sokat emlegetett "vidék" számára káros. Mi maradjunk annál, amit e lapban többen többször is rögzítettek: a folyamat azért veszélyes, mert a magyar gazdálkodók ezrei szorulnak ki pénztelenségük okán saját alapvető termelőeszközük piacáról - másfelől viszont e pillanatban más hosszú távú megélhetési forrást nemigen kínálhat nekik egyetlen kormányzat sem.
A jelenlegi magyar földüzlet zavarosságával egyetlen rendszerváltozás utáni gazdaságpolitika sem tudott mit kezdeni. Márpedig a közelgő választási kampány egyik leghangosabb területe éppen a magyar termőföld védelme lesz. A jelenlegi kormány részéről Gráf József agrárminiszter megtette az egyetlen lehetséges lépést a piac jelenlegi korlátainak fenntartására: hivatalosan kérte a földliberalizációnak zöld jelzést adó 2011-es dátum kitolását - erre azonban gyakorlatilag semmi esély. A magukat nemzetiként megnevező erők mérsékeltebbje is pontosan tisztában van ezzel, ezért bár jelszavakban bizonnyal erősen ekézi majd emiatt a jelenlegi hatalmat, a piacszabályozó jogrendszerben jelentősebb változást nem kezdeményez, a 2011-es határnyitó dátumot pedig kényszerű tényként kezeli.
Legfeljebb újabb látványos,
a belföldi kereslet élénkítését célzó kedvezményes hitelakciókra számíthatunk, de ezek aligha hoznak majd megoldást: még a 2002-es, húszéves "ingyenkölcsön" lehetőségével is viszonylag kevés családi gazdaság élt. E pillanatban mindenesetre az ebből adódó, jelenleg törlesztendő hitelösszeg alig haladja meg a tízmilliárd forintot. A szélsőjobbal meg a lózungjaival pedig az uniós szabályok ismeretében egyszerűen lehetetlen mit kezdeni: esetleges térnyerésük, netán kormányzati szerepük e szempontból is sötét ló.
Ha azonban az események a ma jósolható normális mederben csordogálnak tovább, akkor a hazai földekkel kapcsolatos minden eddigi értékbecslés mehet a kukába. A legóvatosabb prognózis szerint is a földek mai átlagértékének négy-ötszörösével kell számolni akár már öt év múlva, és különös módon nem elsősorban a nyugati országkaréjban (hiszen a java ott már "foglalt"), hanem a nagy termelőbázisok környékén, az ipari jellegű agrárgazdálkodásra alkalmas területeken. (Bizony, jön majd az a sokat emlegetett flamand és vallon meg a valamivel kevesebb német agrártermelői tőke. A telepeket már most veszik, csak idő kérdése, mikor kerül sor a körülöttük fekvő földekre is. Mindre.) E számítás alapja az uniós átlagértékek és a mi viszonyaink közötti, nagyjából tízszeres értékkülönbség, amelynek felére saccolható a "gyors kiegyenlítődés szakaszának" azonnali áremelő hatása. Ez lesz az az időszak, amikor aránylag hamar kialakulhat a valós kép a magyar föld pénzben kifejezhető értékéről. Addig pedig marad a zavaros.
