„Modellváltás” a közoktatásban: a Szinyei Merse Pál Gimnázium az alapítványi működésű Óbudai Egyetem fenntartásába kerülhet
A VI. kerületi gimnázium lenne az első, de nem az utolsó, amely egyetemhez kerülne.
A VI. kerületi gimnázium lenne az első, de nem az utolsó, amely egyetemhez kerülne.
Pedig a vállalat összehúzta a nadrágszíjat.
Orbán Viktor valahogy mégis kiszállt, hogy aztán meglátogassa az Olaszországban tanuló lányát.
A Fidesznek továbbra is minden társadalmi-demográfiai csoportban jelentős az előnye.
A tankerületi vezetőt a bíró az igazmondási kötelezettségére is figyelmeztette.
Vig Dávid feljelentést tett az ügyben. A szervezet vezetőjét több egykori beosztott munkahelyi bántalmazással vádolja.
A kamara szerint ez is azt bizonyítja, hogy a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben.
Az ellenzéki politikus szerint hivatali visszaélés történt, ami legalább 3 millió forintos kárt okozott.
Motivációs elismerésként, míg egy szakképzésben tanító oktató 50 ezret.
A hazai ügyfelek védelmében szorgalmazza, hogy magyarországi leánybankként végezze tevékenységét.