Magyar Narancs: Londonban született, édesanyja brit, apja ghánai, gyermekkorát Ghánában töltötte, jelenleg az Egyesült Államok állampolgára.
Kwame Anthony Appiah: Az Egyesült Államokban lakom, és szeretek a lakóhelyemen szavazni. Bárhol is laksz, jó részt venni a politikai életben. Tehát nem mondanám, hogy morális dokumentumnak tekintem az útlevelemet.
MN: Elképzelhetőnek tartja, hogy másnak azért van szüksége az állampolgárságra, mert egy néphez akar tartozni?
KAA: Különbséget kell tenni nemzetiség és állampolgárság között. Előbbi történelmi és jórészt szubjektív, utóbbi jogi kategória. Nem hiszem, hogy valakinek szüksége lenne állampolgárságra, hogy nemzetisége és identitása legyen. Ehhez nem kell hivatalos papír. Persze ettől még ghánai mellett amerikainak is tartom magamat, és nem csak jogi értelemben, hiszen úgy érzem, felelősséggel tartozom az Egyesült Államok felé.
MN: Mit gondol az olyan kettős állampolgárságról, amiben a második szimbolikus, nem jogosít szavazásra?
KAA: Kicsit furcsa. A modern demokratikus társadalmakban, ha egy állam érdemesnek tart valakit arra, hogy állampolgárának tekintse, akkor engedi részt venni a politikában. Bár valamilyen módon mégis lehetséges, hogy elválasszuk ezt a jogot az állampolgárságtól, és lakóhelyhez kössük, azaz kimondjuk, hogy mindenki, aki jogilag jelen van az állam területén, szavazhat. A jó és értékes emberi élethez hozzátartozik, hogy az emberek beleszólhassanak az életük körülményeibe. Az egyik oka annak, hogy brit állampolgár voltam, az volt, hogy a ghánai jog szerint az ország függetlenedése után a ghánaiaknak nem lehetett második állampolgárságuk. A függetlenség utáni években többször megváltozott az alkotmányunk, mivel egymást követték a puccsok. Hosszú évekig apám volt az ügyvédi kamara elnöke, ezért rákérdeztünk nála, miért nem változtatja meg a törvényt, hiszen így a gyermekeinek sem lehet állampolgárságuk anélkül, hogy feladnák anyjuk állampolgárságát. De ő nem volt hajlandó, ragaszkodott az elveihez, még azon az áron is, hogy a gyermekei esetleg rosszabbul járnak. Ugyanakkor a mai világban elképzelhető, hogy egyes emberek több közösség ügyeiben is érintettek legyenek, mint például a Szerbiában élő magyarok, akik talán nagyon mély kapcsolatot ápolnak Magyarországgal. Ha ennyire kötődnek az országhoz, akkor meg kell nekik engedni, hogy kifejezzék ezt az érzésüket. Főleg akkor, ha részben itt is élnek. Én az év jó részét New Yorkban és New Jerseyben töltöm, mégsem szavazhatok New Yorkban. De miért nem? Szerintem erre nincsen megfelelő indok. Hiszen van ott egy lakásom, ismerem a várost, foglalkozom az ügyeivel, rengeteg időt töltök ott. Nem látom, hogy lenne bármilyen elfogadható teoretikus alapja annak, hogy ne vegyek részt két közösség ügyeiben, ha tényleg két közösségben élek. Az egyedüli állampolgárság elképzelése, ahogy apám nevezte volna, olyasmi, mint az egyedüli szuverenitás. Ha a magyar állam azért adna állampolgárságot a határon túli magyaroknak, mert a Nagy-Magyarországról szóló elképzelések hajtják, azt nem tartanám túl jó ötletnek. De az ellenvetéseim akkor sem lehetnének teoretikus alapúak. Arra a kérdésre, hogy vajon a jelenlegi Európában hasznos lenne-e ilyet tenni, azt mondanám, hogy nem. De hát nem tudok túl sokat Magyarországról. Utóbbi két alkalommal Ghánában engedélyezték, hogy a külföldön élő állampolgárok is szavazzanak. Ezt se csak a hazafias eszmék vezérelték, hanem a kormánypárt úgy gondolta, ezzel növelheti a szavazói számát. És igazuk is volt.
MN: Sokan vélik úgy, ha az ember többfelé lojális, akkor képtelen hazafias érzésekre.
KAA: Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy nem lehetek lojális az Egyesült Államokhoz, mert lojális vagyok a testvéreimhez. Az ütköző lojalitásokról szóló elképzeléssel az a baj, hogy figyelmen kívül hagyja a tényt: mindannyian több identitással bírunk, és ezek mindegyike lojalitással jár, de különböznek egymástól. A családomhoz való viszonyulásomnak nincsenek politikai következményei, ennek ellenére még valós kötődés. Nem hinném, hogy jó lenne valakitől elvárni, hogy csak Magyarországhoz legyen lojális, semmi máshoz. Akik így gondolkodnak, abból indulnak ki, hogy a nemzetállam a központi morális autoritás az életünkben, ami szerintem nagyon is veszélyes. Ez az identitások feletti imperializmus. Apám lojális volt Ashanti tartományhoz, ahol a sógora volt a király, mellette ghánai hazafi volt, részt vett a függetlenségi harcokban, többször is börtönbe került, és lojális pánafrikanista volt, bízott abban, hogy a kontinensen valami olyasmi jöhet létre, mint amilyen az Európai Unió. Mellette ENSZ-nagykövet volt, és kötődött az egyházához is.
MN: Ilyen lenne a kozmopolita ember?
KAA: A kozmopolitizmus etimológiailag a világpolgárság elképzelése. Két fő komponense van: egyik, hogy azzal kell foglalkoznod, ami a világban van, nem ragadhatsz le a saját nemzeted tagjainál. A másik, hogy mindenki számít a világban, de el kell fogadni, hogy az embereknek joguk van különböző módokon élni. A kozmopolita úgy gondolja, teljesen jó, hogy Magyarország különbözik Németországtól vagy Romániától, mivel más emberek és közösségek alkotják, joga van felfedezni a saját helyét a világban.
MN: Mi az, aminek mégis univerzálisnak kell lennie?
KAA: Vannak például emberi jogok, amelyekkel mindenkinek rendelkeznie kell. Ezeket el kell ismernünk. És nemcsak nekünk, hanem az államoknak is. Részben vitatott még, pontosan melyek ezek. Gyakorlatban szükségünk van vitára arról, hogy melyeket kellene elfogadnunk, de az ENSZ emberi jogi nyilatkozata óta globálisan elköteleződtünk számos érték mellett. A világ országai például elkötelezték magukat amellett, hogy egy állam sem kínozhat embereket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyakorlatban nem kínoznak embereket, de jogi szinten legalább elismerik. Van ugyan néhány állam, ami valamely módon engedélyezi a kínzást, Izrael például bírói engedélyhez köti. De hangsúlyozni kell, ők is elismerik, hogy a kínzás egy elítélendő cselekedet, éppen ezért csak különleges helyzetekben, más értékek védelme érdekében alkalmazható. Ugyanígy a legtöbb ország mára elismeri, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak, vagy hogy mindenki maga választhatja meg a vallását, és azt szabadon gyakorolhatja.
MN: Content or Context of "Hate Speech" című tanulmánykötetében a vallások megsértésének tilalma ellen érvel. De miért jó az nekünk, ha engedélyezzük például a Mohamed-karikatúrákat?
KAA: Ez két külön kérdés: egyrészt jó dolog megsérteni a muszlimokat, a melegeket vagy a romákat? A válasz: nem. Másrészt ott a kérdés, hogy ennek illegálisnak kell-e lennie. Számos cselekedet van, ami rossz, mégsem illegális. A szabad véleménynyilvánítás nagyon fontos, és a gyűlöletbeszéd-szabályozások egyik következménye, hogy az embereknek gondolkozniuk kell azon, kimondják-e, amit gondolnak. A fő probléma viszont nem az, hogy az emberek hangot adnak ilyesfajta gondolataiknak, hanem hogy nem tartják tiszteletben embertársaikat. Nem kényszerítheted a dánokat arra, hogy tiszteljék a muszlimokat azzal, hogy megtiltod nekik a karikatúrák rajzolását. Ettől még nem fogják kevésbé utálni a muszlimokat. A valós kérdés inkább az, hogyan tudunk felépíteni egy társadalmat, amelyben muszlim polgártársaink egyenlőek velünk, és úgy érezhetik, hogy elfogadjuk őket.
MN: A szexuális beállítottság lehet annyira meghatározó az identitásban, mint a nemzetiség vagy a vallás?
KAA: A biológiai nem egyszerre fontos a szexuális és a társadalmi életünkben. Alapvető emberi tulajdonság, hogy másképpen viselkedünk női vagy férfitársaságban. A nem mindig látszik. Ezzel szemben napokat tölthetsz együtt valakivel anélkül, hogy tudnád róla, hogy magyar. Sőt anélkül, hogy egyáltalán gondolkodnál rajta, milyen nemzetiségű. A szexuális beállítottság fontos annyiban, hogy vannak aszerint szerveződő szubkultúrák is. Az ezekben részt vevők társadalmi életében is fontos szerepet játszik a szexuális beállítottságuk. Meghatározza, kikkel járnak össze, milyen filmeket néznek, milyen könyveket olvasnak. Az egyik legfontosabb dolog, ami Nyugaton a hatvanas évektől történt, hogy javult a melegekről és leszbikusokról kialakított kép. A szexualitásuk megjelenhetett az életük tágabb területein. Attól, hogy ez látványosabb lett, van értelme melegidentitásról is beszélni. A mostani fiatalok már a szexuális forradalom után nőttek fel. Vannak köztük, akik már nem találkoztak előítéletekkel, ezért nem is érzik szükségességét annak, hogy felszabadítsák őket. Nekem Nagy-Britanniában más volt a helyzetem, amikor ott egyetemre mentem, már teljesen normális volt, hogy meleg vagyok.
MN: Gyakran idézik azt a gondolatát, miszerint rasszok nem léteznek. Mit gondol a magyar ősök genetikai felderítéséről? Fontos lehet ezt tudni a magyar identitás számára?
KAA: Az emberek azt hiszik, hogy ha felfedezik, kik az őseik, az megmutatja nekik, mit kellene tenniük. De a genetika nem veszi le a vállukról a döntéseik miatti felelősséget. A legtöbb nemzeti identitás kapcsolódik egy eredettörténethez. De az ilyen történeteknek számos pontja nonszensz. Ernest Renan francia történész mondta, hogy a nemzetek abból épülnek fel, amire emlékeznek és amit elfelejtettek. A történelem vizsgálata ezért sokszor olyan eredményeket hoz, amelyek ellentétesek a nacionalizmus érdekeivel. Szerintem jó, hogy a magyarok kíváncsiak a történelmükre, de azt kétlem, hogy amit kiderítenek, könnyen leképezhető lesz egy egyszerű történetben, ami boldoggá teszi majd a nacionalistákat. De talán jót tesz nekik, ha rájönnek, hogy a világ bonyolult.
