Interjú

"Nem valami zöld nyavalygás"

Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje

  • Rényi Pál Dániel
  • 2010. szeptember 2.

Belpol

Csak a határidő lejárta, szeptember 3. után kapunk választ arra, meglett-e az LMP-nek a főpolgármester-jelölt indításához szükséges 28 ezer érvényes (nagyjából bruttó 30 ezer) budapesti cédula. Jávor Benedek a fővárosban hét közgyűlési mandátummal (vagyis egy 20 százalékos listás eredménnyel) és a fideszes többség megakadályozásával már elégedett lenne.

Magyar Narancs: Hétfőn, öt nappal a cédulagyűjtés határidejének lejárta előtt még a szükséges cetlik közel fele hiányzik. Mennyire roppantja meg a kampányt, ha a párt nem tud főpolgármester-jelöltet állítani?

Jávor Benedek: Ha nem jön össze a 28 ezer cédula, akkor nyilván le kell ülni, és ki kell elemezni, milyen objektív okok vezethettek idáig, és mit rontottunk el a felkészülés során. De egyelőre ezzel nem foglalkozunk; nehéz, de nem reménytelen a helyzet. Most úgy fest, hogy a kerületi listák nem lesznek veszélyben, de sajnos egy-két budapesti kerületben nem lesz polgármester-jelöltünk, és több megyei lista is kevésen múlik majd. Nem lehet elégszer elmondani, az új önkormányzati törvény súlyosan antidemokratikus módon korlátozza a jelölő szervezetek mozgásterét: tavaszhoz képest négyszer annyi cédulát kell összeszedni fele idő alatt, ráadásul egy olyan periódusban, amikor a szavazópolgárok jelentős része a szabadságát tölti. Fővárosi aktivistáink komplett bérházakat találtak majdnem üresen, így most abban bízunk, hogy a befutó előtti napokra sokan hazatérnek a vakációról. Áprilisban Budapesten kb. 120 ezer szavazatot kaptunk, tehát minden negyedik akkori szavazónk kopogtatójára szükségünk volna. A Fidesz mindezt elegánsan megfejelte azzal, hogy milliós nagyságrendű cédula összegyűjtését jelölte meg céljaként. Nem kifogás, de tény, hogy a tavaszi menetelés a tagságot és az aktivistákat is megviselte: sokan hónapokon keresztül, egzisztenciájukat sem kímélve dolgoztak a sikerért. És persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy idén több kisebb jelölő szervezet is komolynak tűnő szándékkal kezdett neki a kopogtatók összegyűjtéséhez. Ez önmagában egyébként örömteli fejlemény, ami nyilván összefügg azzal is - és ez az, amit az MSZP nem tud vagy nem akar tudomásul venni -, hogy kiforróban van egy merőben új pártpolitikai struktúra Magyarországon. Az elmúlt egy-két évben összedőlt az eddig megszokott kétpólusú berendezkedés, amiben minden szereplő kényszeredetten az MSZP-Fidesz-szembenálláshoz viszonyulva próbálta meghatározni magát. E folyamat kezdetén még nem látszik, miként konszolidálódnak a szavazóbázisok a következő négy évben; még azt is problémás megbecsülni, hogy az intézményesülés és a hálózatkiépítés mely szintjén tartanak az egyes szereplők. Most sem tudjuk, hány jelölttel számolhatunk: lehet, hogy öt-hat, de elképzelhető, hogy csak két főpolgármester-jelölt közül választhat Budapest.

MN: Hiába tiltakozott az LMP az új önkormányzati választási törvény elfogadása ellen; a közvéleményhez inkább az jutott el, hogy a Fidesz egyedül az LMP-vel egyezkedett a kopogtatócédulák begyűjtésének határidejéről.

JB: Demokratikus játékszabályok között nincs annál határozottabb tiltakozás, mint amikor egy frakció a nem gomb lenyomására sem hajlandó, sárga lapot mutat a kormánypártoknak, és kivonul az ülésteremből. Miután a Fidesz beterjesztette a kilencnapos törvényjavaslatot, ahol lehetett - plenáris ülésen, szakbizottsági üléseken - elmondtuk, hogy ez elfogadhatatlan, a demokrácia alapelveit is súlyosan sértő tervezet. Ennek nyomására puhult a Fidesz, és végül felmentek 15 napig, de szó sem volt pártvezetők között történt titkos egyeztetésekről. Kilencnapos kampányt folytattunk a törvényjavaslat ellen, kitelepültünk a Kossuth térre és a nagyobb városok főtereire is, és - egyedül a parlamenti ellenzéki pártok közül - személyesen is elmagyaráztuk az embereknek, mennyire súlyosan korlátozza az új törvény az egyenlő verseny feltételeit. Franciaországban egy negyedennyire korlátozó törvény nyomán a fél ország megbénulna, annyian mennének az utcára. Sajnos a magyar politikai társadalom nem reagált elég érzékenyen ezekre a módosításokra.

MN: De reális esély akkor sem lesz a győzelemre, ha sikerül elindulni a főpolgármesteri székért. Mi a megfogalmazható cél Budapesten?

JB: Már a kampány előkészületei óta hangsúlyozzuk, hogy az LMP számára a voksolás fő politikai célja a Fidesz fővárosi közgyűlési többségének megakadályozása, minél több helyet szerezni a kerületi képviselő-testületekben, és jelenlétünkkel garantálni ezeknek az intézményeknek az átlátható működését. De egyes belvárosi kerületekben, ahol tavasszal 15 százalék felett teljesítettünk, a győzelemre sem vagyunk esélytelenek. Egyébiránt a fővárosi közgyűlésben a kormánypárti többség meggátolására az ellenzéki pártoknak még akkor is jó esélyük van, ha nem mindenki tud főpolgármester-jelöltet állítani - hiszen a területi lista az egyéni képviselőjelöltek számától függ. Ez azért is kardinális kérdés, mert bár a kampányok jellemzően a főpolgármester-jelöltekről szólnak, valójában a közgyűlés kezében a személyi vezetéshez képest is nagyon erős jogosultságok összpontosulnak. A parlament után ez az egyik legnagyobb jogalkotói kompetenciával rendelkező közjogi intézmény. Döntési pozícióba akarunk kerülni a Fővárosi Közgyűlésben, és rákényszeríteni a Fideszt az ésszerű kompromisszumokra. Hét közgyűlési képviselő már sikernek számítana, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy mi adjuk a legnagyobb ellenzéki frakciót. Az ellenzéki pártoknak - és itt most elsősorban az MSZP-re gondolok - azt kell megérteniük, hogy ellenzéki többség kialakítására csak akkor van sansz, ha mindenki a saját táborát mobilizálja. A tavaszi eredmények is azt mutatták, hogy ahol a szocialisták egyoldalúan visszaléptek az LMP részére, ott sem történt egyértelmű átszavazás. Az MSZP-vel való együttműködésnek - az elvi megfontoláson túl - már csak azért sem lett volna értelme, mert egy "közös civil jelölt" sem ér semmit, ha mögötte nincs egy koalícióra kész közgyűlési többség - márpedig ezt végképp nem tudtuk és nem akartuk volna garantálni.

MN: A Fidesz várhatóan válogathat az ellenzéki pártok között, és eldöntheti, hogy adott ügyet kinek a segítségével próbálja keresztülvinni a közgyűlésen. Viszont nem lehet nem észrevenni: Tarlós nyilatkozatai és a parlamenti ülésszak tapasztalata alapján a kormánypártok leginkább az LMP-t tekintik a nyilvánosság előtt vállalható ellenzéki partnernek.

JB: Szerintünk a politikának épp arról kellene szólnia, hogy az erre kijelölt fórumokon értelmes vitával elfogadható kompromisszumokat próbálunk kiharcolni. Épp ez a cél, hogy együttműködésre kényszerítsük a Fideszt. Ez egy működő felállás lehet: a legvégén Demszky is vezette a várost közgyűlési kisebbségben, nem beszélve Tarlósról, aki Óbudán már hozzászokhatott ahhoz, hogy egyezkedni kényszerül az ellenzékkel. Koalíció természetesen szóba sem jön. Olvastam a Fidesz Budapest-programját, van benne egy-két olyan elképzelés, amiről mi is beszélünk az Élhető Budapest programunkban, de ezek annyira kontúrtalanok még, hogy nehéz előre látni, hol lehet esélye az együttműködésnek. Azzal egyetértünk, hogy a stratégiai jellegű városrendezési koncepciókat a fővárosi önkormányzat szintjén kell elfogadtatni, újra kell gondolni a kerületek és a városvezetés közötti kompetenciák rendszerét, és világos jövőképet kell vázolni Budapest és térsége számára, a fővárost és az agglomerációt egységben kezelve. Budapest problémáira nem lehet megoldást találni kizárólag a városhatáron belül: a legtöbb működési probléma csak az agglomerációs területekhez való viszony újragondolásával kezelhető. Ha a Fidesz a fővárosban is a hatalmi centrumok lassú felszámolására és az irányítás centralizálására tör, az ellen továbbra is tiltakozni fogunk, és nem hagyjuk, hogy a közgyűlés kiszolgáltatottá váljon a kormánynak.

MN: Budapest, illetve a mindenkori főpolgármester kiszolgáltatott helyzetben van a kormánnyal és a központi költségvetéssel szemben. Elég, ha csak a BKV-ra gondolunk: éves költségvetésének kb. 40 százalékát - tehát a totális csőd elkerülését - állami források garantálják, miközben az önkormányzat a működés csupán 6-7 százalékát finanszírozza. Egy kormánypárti jelölt győzelme mennyiben jelenthet veszélyt a város autonómiájára?

JB: Valóban kirajzolódik egy ilyen kép, ahol a főváros függ a kormánytól, sőt utóbbi akár könnyen ki tud alakítani magának zsarolási pozíciót. De én azt látom, hogy ez visszafele is igaz, Budapest politikailag és gazdaságilag is nagyon erős és autonóm entitás. Az már ezen túlmutató probléma, hogy általában az önkormányzatoknak mennyire van meg a gazdasági, politikai önállóságuk. Ebben az elmúlt húsz évben folyamatos visszalépés tapasztalható. Az 1990-ben felállt önkormányzati rendszer ténylegesen a helyi önkormányzatok autonómiájára épült, de ez a függetlenség fokozatosan oldódott fel, politikai és finanszírozhatósági szempontból egyaránt. Emlékszünk, 1990-ben az szja-bevételek döntő része az önkormányzatoknál landolt, mára gyakorlatilag elhanyagolhatóvá vált a helyi adóbevételek között az aránya - ezzel pedig a települési önkormányzatok kiszolgáltatottá váltak a központi költségvetéssel szemben. Semmi jel nem mutat arra, hogy ez a tendencia megfordulna, sőt. Pedig az önkormányzatok központi költségvetésből való támogatásának lehetne egyfajta egyensúlyozó szerepe is, szükség volna arra, hogy adott esetben a jobb helyzetben lévő önkormányzatok részt vállaljanak a nehezebb sorsú helyhatóságok kisegítéséből is. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető jelenség, ahogy az országos politika fokozatosan, de egyre világosabban megszállta az önkormányzatokat. A kilencvenes években az önkormányzatokban, nagyvárosokban a helyi kezdeményezések, független civil erők nagyon komoly hatalmat birtokoltak, ez mára visszaszorult, főleg a nagyvárosokban.

MN: Az LMP fővárosi programja a részvételi költségvetés intézményét kiterjesztené az önkormányzati rendszeren belül. Mi a cél? Átlátható gazdálkodást biztosító civil kontroll, vagy a civil szerveződések politikai szerepének a megteremtése?

JB: Mindkettőre szükség van. Ne elsősorban jogszabályi módosításokra, inkább egy új szemléletre gondoljunk. A civil kontroll segítségével elérhetővé válna az, hogy az önkormányzatok ténylegesen betartsák azokat az alapvető jogszabályokat, amikre egyébként most is kötelezve vannak, csak épp mindenféle külső nyomás és ellenőrzés nélkül. Az adatvédelmi törvény közérdekű információk nyilvánosságára vonatkozó paszszusai, az elektronikus információszabadságról szóló törvény és az aarhusi egyezmény is kötelezi a helyhatósági szerveket arra, hogy gazdálkodási adataikat átlátható formában és rendszeresen közzétegyék. Ennek önkormányzatok tömegei nem tesznek eleget. A részvételi költségvetés esetében nem közgyűlési mandátumról, nem döntési kompetenciáról, hanem egy akár az önkormányzattal párhuzamosan, akár az önkormányzat felépítéséhez hasonlóan működő civil fórumról beszélünk, amely ajánlásokat, véleményeket fogalmaz meg, segíti az önkormányzatot abban, hogy jobban megismerje a helyben lakók véleményét, elképzeléseit, és velük együttműködve, közösen valósítsák meg a közösen elhatározott projekteket. Mindezt természetesen önálló módon, politikai résztvevők nélkül: elég volt a lakossági fórumok felolvasóestekhez hasonlatos hangulatából. De miközben az embereket is fel kell készíteni az ilyen folyamatokban való részvételre, a dolog nem működhet a helyi közgyűlések politikai akaratával szemben sem. Ennek csak akkor van értelme, ha az önkormányzat támogatja ezeknek a struktúráknak a kialakulását, és egészséges szimbiózisra törekszik.

MN: A program a Margit híd felújítása körüli anomáliákat is említi példaként. A szándék érthető, de a gyakorlatban végleg lebéníthatja ezeket az amúgy is végtelenül belassult óriási beruházásokat, ha a tervezőknek és kivitelezőknek újabb érdekvédelmi fórumokkal kellene megállapodnia.

JB: Meglehet, az állampolgári igények és elképzelések becsatornázása eleinte forrás- és időigényes folyamat, de már középtávon kifizetődő lehet, ha a helyben élő érintettekkel kialakuló társadalmi konfliktusokat megelőzzük. Ezek az ügyek sok esetben éveken át tartó pereskedésbe torkollanak, és - elég, ha csak a zengői NATO-lokátor ügyére gondolunk - a helyi érdekvédelemmel folytatott egyeztetések hiánya akár megaprojektek bedőléséhez vezethet. Az LMP egyáltalán nem azt mondja, hogy ne legyenek nagyberuházások a fővárosban, de ami most zajlik, az egyszerűen tűrhetetlen. A kerületi szabályozási terveket, helyi építési szabályzatokat be kell tartani, és a jelek szerint ezt a politika önmagában nem képes biztosítani. Ma rendre az történik, hogy ha egy tőkeerős befektető kinéz magának egy akár természetvédelmi előírások által védett, vagy zöldfelületként megőrizni szándékozott területet, akkor szorgos jogi munka kezdődik az önkormányzatban, miként lehetne megkerülni az előírásokat, felülírni az eredeti koncepciókat. Sukoró a mintaterméke annak a rendszernek, ami egyre mélyebb gyökereket eresztett az elmúlt évtizedekben Magyarországon. Ahol egyes nagy beruházók gyakorlatilag olyan területrendezési törvényt, jogszabály-módosításokat vásárolnak maguknak, úgy cserélgetik és olyan áron az állami tulajdonú ingatlanokat, ahogy akarják. Ezek az esetek mind ki voltak vonva az engedélyezési eljárások normál ügymenete alól, hogy minél kisebb külső, civil kontrollt lehessen gyakorolni a beruházások folyamataira. Említhetnénk Pátyot, vagy az Audi győri gyárbővítését is. Utóbbit a németek konkrétan egy Natura 2000-es területen szeretnék megvalósítani, ami ellenkezik az uniós jogszabályokkal. Itt sem azt mondjuk, hogy az Audi ne bővítsen, de ne adjon el egyetlen önkormányzat sem egy uniós jog által is védelmet élvező, természetvédelem alá eső területet. Nem valami zöld nyavalygásról van szó; látványosan és nyilvánvalóan jogsértő módon figyelmen kívül hagyják ezeket a szempontokat.

MN: Az állampolgári igények becsatornázásával orvosolhatók lennének ezek az ügyek? Milyen konkrét fejlesztéseket kínál az LMP a budapestieknek, és milyen forrásokból?

JB: Természetesen önmagában a civil részvétel kevés, szükség van egy átfogó városrendezési koncepcióra, és az annak betartatására vonatkozó garanciákra. Meg kell jelölni azokat a területeket, amelyek környezetvédelmi és lakossági szempontból alkalmasak az ilyen fejlesztésekre. Budapesten rengeteg elhagyott gyárépület, kiterjedt rozsdaövezet van - ezeknek a beépítése már csak egy élhetőbb városkép miatt is kívánatos volna, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy adókedvezményekkel segítsük a hasznosításukat. Budapest folyamatosan nagyberuházásokat valósít meg, de nem a megfelelő beruházásokat. A négyes metróról úgy gondoljuk, hogy a második és harmadik szakasza jelen formájában a költségigényéhez képest aránytalanul pazarló megoldás. Sokkal olcsóbb és jobb elképzeléseket lehetne megvalósítani felszíni tömegközlekedési fejlesztésekkel: a metró, az elővárosi vasút és a villamospályák kapcsolatainak megteremtésével, mondjuk a Keleti pályaudvar-Rákospalota, vagy a Kelenföldi pályaudvar és a nyugati agglomerációs övezet közlekedési ellátására. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy iszonyatos menynyiségű vasúti pályát kell építeni. Budapestet keresztbe-kasul átszövik a vasútvonalak, a meglevő pályák kis átalakításával, felújításával, új megállók létesítésével töredék pénzből létre lehetne hozni egy a német S-Bahnhoz hasonlatos elővárosi vasútforgalmat. Ugyanígy meg kell teremteni a rendszerszerűen használható dunai tömegközlekedés lehetőségét is. További források volnának felszabadíthatók a most futó nagyberuházások felülvizsgálásával, nem beszélve arról, hogy jelentős uniós források állnak rendelkezésre. A 2013-ig terjedő időszakra is több száz milliárd, még lekötetlen forint hívható le Brüsszeltől, amelyeket ilyen projektekre lehet fordítani. Már most lobbiznunk kéne annak érdekében, hogy a 2013 után kezdődő uniós tervezési időszakban olyan önálló energetikai operatív program legyen az uniós fejlesztési pénzekre elkülönítve, ami például energiahatékonysági beruházásokra fordítható - ezt aztán költhetnénk a korhadozó lakásállomány energiatakarékos felújításának finanszírozására is. Nemcsak a négyes metrónál, a csepeli szennyvíztisztítónál is sok tízmilliárd forint uniós támogatást buktunk el csak amiatt, mert vagy ügyetlenségből, vagy korrupcióból kifolyólag nem megfelelő közbeszerzési eljárásokat bonyolítottak le az illetékesek. Ha ennek gátat tudunk vetni, és csupán annyit megteszünk, hogy szigorúan betartjuk a vonatkozó jogszabályokat, már tízmilliárdokat nyertünk.

MN: Valószínűleg nem ez az önkormányzati választás emeli egy szinttel magasabbra az LMP-t. Cél-e, s ha igen, miként lehet az LMP-ből stabil bázissal rendelkező középpárt?

JB: Ehhez mindenekelőtt idő kell. Jelenleg az LMP a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban a legerősebb, s ez részben azzal van összefüggésben, hogy az urbánus környezetben koncentráltan vannak jelen a közélet terei. Ott az ember kiül a főtérre a szórólapjaival, egy performansszal, és gyorsan tud egyszerre sok választópolgárt megszólítani. A hálózatfejlesztés szempontjából a tízezer lélekszám alatti települések szerepe kulcsfontosságú; a falvak, kisebb települések helyi szervezeteinek kiépítése, illetve azok integrálása viszont pénzt és persze hosszan tartó szisztematikus építkezést igényel. Magyarországon egy országos párt vidéki bázis nélkül nem tud kitörni a rétegpárt szerepéből, erre az SZDSZ remek példa. Márpedig az LMP nem egy pusztán városi párt, ezt az általunk elképzelt önkormányzati rendszer vázlata, de már a tavaszi kampányban bemutatott vidékfejlesztési koncepciónk is mutatja. Hogy milyen lehetőségeink lesznek 2014-re, az egyelőre a már emlegetett politikai átrendeződések miatt sem látszik pontosan: elképzelhető, hogy kifejlődnek vagy megerősödnek más baloldali és liberális politikai kezdeményezések, amelyek adott esetben az LMP konkurenciáját is képezhetik a következő parlamenti választásokon. Azt gondolom, hogy ezek csak az MSZP-től független entitásként tudnának megmaradni a magyar politikai életben, de ezt majd az idő eldönti. Mi mindenesetre kormányképes alternatívát akarunk nyújtani a Fidesszel szemben 2014-ben is.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.