Mindent a nyaralókért: elmarad a hajnali harangszó

  • narancs.hu
  • 2021. július 17.

Belpol

Balatonberényben engedtek a nyaralók kérésének. A kakasokkal viszont nem lehet mit kezdeni.

Először 5 helyett 6 órára tették át a hajnali harangszó időpontját Balatonberényben, most pedig a nyaralók kérését elfogadva nyárra megszüntetik a 6 órai harangozást is – derült ki az ATV Híradójának balatoni riportjából. 

Az összeállításból kiderült, hogy a nyaralók petíciót juttattak el az ügyben Horváth László polgármesterhez. Ez nem önkormányzati hatáskör, a helyhatóság azonban egyeztetett az egyházzal, és megállapodtak: a településnek bevételt hozó vendégek kényelme érdekében nyár végéig nem harangoznak hajnalban.

Ez a döntés felháborította azokat a helybelieket, akik hozzászoktak ahhoz, hogy harangszóra ébrednek. A riport idézi Kiss Ferencet, aki már azt is furcsállta, amikor az ötös harangszót áttették hatra. Azt, hogy  „egy-két ember kénye-kedve szerint” ezt is megszüntetik, döbbenetesnek tartja. Ezzel az erővel a déli és az este nyolcas harangszót is el lehet töröltetni – mondta. 

A hírek szerint most olyan kérés érkezett a polgármesterhez, hogy kezdjen valamit a kakaskukorékolással is, mert az is zavarja egyesek nyugalmát.

Horváth László polgármesternek viszont az a véleménye, a kakasoknak nem lehet megtiltani, hogy kukorékoljanak. 

A harangügy szóba került az 1600 tagú Balatonberény Szeretlek Facebook-csoportban is, ahol az az általános vélemény, hogy aki oda jár pihenni, tartsa tiszteletben azoknak az életét, hagyományait, akik ott élnek. Akinek nem tetszik a kakaskukorékolás vagy a harangszó, az pihenjen lakatlan szigeten. 

Az egyik hozzászóló kíváncsi, hogy vajon a harangszó elmaradásáért cserébe megérik-e a helyiek azt, hogy a nyaralók legkésőbb este 9-kor befejezik a dorbézolást, hogy az is tudjon pihenni, aki reggel dolgozni indul.

 

Az ezer lakosú Somogy megyei, déli parti település műemléki védelem alatt álló templomát különleges építményként tartják számon, mert egyes részei még 14. századi, gótikus stílusúak. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.