Miniszterelnöki biztossá nevezte ki Kásler Miklóst Orbán

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 30.

Belpol

Az egészségügyi szakmai továbbképzések átalakításában kell segítenie Pintér Sándor belügyminiszternek.

Kásler Miklós orvosprofesszor urat a licenc képzés továbbfejlesztéséért, valamint az egészségügyi szakmai továbbképzés rendszerével kapcsolatos kormányzati feladatokban való közreműködésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezem ki

– ez áll abban a csütörtök este megjelent miniszterelnöki utasításban, amit Orbán Viktor kormányfő írt alá, amely a Magyar Közlönyben olvasható.

Az előző kormány emberi erőforrás miniszterének az lesz a feladata, hogy áttekintse a  szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok licenc képzési rendszerét, és javaslatot tegyen az egészségügyért felelős miniszternek, vagyis Pintér Sándornak a képzési rendszernek a továbbfejlesztésére.

Emellett Káslernek közre kell múködnie az  orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az  egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező személyek szakmai továbbképzési rendszerét érintő koncepciók kidolgozásában, "amely kiterjed a követelmények tekintetében döntési jogkörrel rendelkező szakmai  testületek működésének áttekintésére és a  vizsgáztatás, illetve a  vizsgakövetelmények normatív rendszerének kialakítására is".

Kásler munkáját a Belügyminisztériumban háromfős titkárság segíti, a fizetését a kormányfő állapítja majd meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.