Az orvosok lázadása immáron a kamarát is elérheti

Belpol

Mi a baj az Orvosi Kamarával az orvosok szerint? És mit akarnak tenni, hogy jobb legyen?

Idén tavasszal lezajlott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldötteinek választása, az ősszel várhatóak a területi szervezetek tisztújításai, november végén pedig az országos elnökség és az elnök választása.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Éger István, a MOK jelenlegi elnöke újraindul-e, van viszont a kamarán belül egy csoport, akik egy jobb orvosi kamarát szeretnének. Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagjai már négy éve beszélgetnek az egészségügy legnagyobb problémáiról a közös gondolkodásból pedig végül megszületett az Újratervezés csoport. Az ő elnökjelöltjük Kincses Gyula.

Éger István, a MOK jelenlegi elnöke

Éger István, a MOK jelenlegi elnöke

Fotó: Bielik István / 24.hu

 

És hogy mi a baja az orvosoknak a MOK-kal?

"2005-ben végeztem, 14 éve vagyok a szakmában, vagyis 14 éve vagyok kamarai tag (külföldi tartózkodás miatt kicsit megszakítva), és bevallom, az idén először szavaztam. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy az elnökség tesz értem valamit, ezért azt gondoltam, semmi jelentősége nincs annak, hogy részt veszek-e a választáson vagy sem. Most azonban más a légkör" – mondja Lovas András aneszteziológus és intenzívterápiás orvos, aki az 1001 orvos hálapénz nélkül egyik adminja, és tagja az Újratervezés csoportnak is.

Nagy Marcellnek, aki foglalkozás-orvostan szakorvosként korábban a Magyar Honvédség állományában, jelenleg egy magánegészségügyi cég orvosigazgatójaként és szakorvosaként dolgozik, hasonló tapasztalatai vannak. „A kamarába kötelező volt belépni, így minden évben kifizettem a tagdíjat, de ezen kívül más kapcsolatom nem volt vele. Sosem próbáltak elérni, de tény, hogy én sem érdeklődtem irántuk. Aztán láttam az Újratervezés felhívását, hogy újítsuk meg a MOK-ot és elkezdett érdekelni, hogy miért van erre szükség.” (...)

„A kamarát most leginkább úgy lehet jellemezni, hogy se nem látszik, se nem hallatszik. Akkor érzékelem, hogy van, ha be kell fizetnem a tagdíjat. Azt is utólag tudtuk meg, hogy kötöttek ránk biztosítást” – ezt már Svéd Tamás aneszteziológus mondja, aki eddig is érdeklődött ugyan az egészségügyi reformok iránt, részt vett demonstrációkon is, de aktív kamarai szerepet nem vállalt.

A csütörtökön megjelenő Narancsban annak jártunk utána, hogy mit szeretnének az Újratervezés csoport tagjai, mi várható a novemberi elnökválasztáson és hogyan tudna egy erősebb MOK javítani az egészségügy óriási problémáin.

A lapot csütörtöktől árulják a standokon vagy előfizethet rá itt:

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.