Belpol
„Megittuk, kifürödtük a vizet előlük” – megmentik egy ritka csigafaj egyik utolsó élőhelyét a Bükkben
A Bükk déli lábánál egy borsodi zsákfalu végén, patakmeder mélyén éldegél a fekete bödöncsiga. Miután a jégkorszakot sikerült átvészelnie, a szakemberek napjainkban azon dolgoznak, hogy egyik utolsó magyarországi élőhelyét megmentsék. Ehhez most 600 millió forint uniós pályázati pénz áll rendelkezésre.
Tekinthető-e személyi kultusznak, ami Orbán Viktor körül van?
Mindent háttérbe szorít a váteszként fellépő miniszterelnök alakja: imázsában már nemcsak a párt lett ő maga, de az egész magyar nemzet is, miközben valamiféle kegyként mutatja be, ahogy kezet fog egy szavazójával. Történészekkel próbáltuk megfejteni a jelenséget.
A főváros tett keresztbe a NER-befektető újpalotai lakóparképítésének, amit a DK-s vezetésű kerület támogat
Jelentős munkát végeznek, mégis önkéntes alapon, kevés pénzből működnek a tanodák
Fontos szerepet töltenek be a hazai közoktatásban a tanodák a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban jellemzően szűkös keretek között működnek. Az Európai Unió támogatja az intézményeket, ugyanakkor irreálisan nagy adminisztrációs terheket rak a szervezetekre.
Hogy emelheti a gázár az inflációt, ha egyszer rezsicsökkentés van?
Egy autista fiú hányattatásai a szakszerű segítséget ígérő középiskolában
Gyermekvédelem ma: „Nem az összeomlás szélén állunk, mert már a romokon lépkedünk”
Az online politikai hirdetések tiltása után is támadna a virtuális térben a Fidesz
Hogyan tereljük vissza az iskolapadba a csellengőket?
Bukott, halmozottan hátrányos helyzetű diákoknak adtak második esélyt pedagógusok egy Tolna megyei technikumban. Egyéni fejlesztéseken vettek részt, és a szülőkkel is bizalmi kapcsolatot alakítottak ki. Az eredmény: a fiataloknak javultak a tanulmányi eredményeik.
A Fidesz-szavazók harmada is szeretne Orbán-Magyar vitát
A magyar társadalom többsége, 56 százaléka szeretne Orbán Viktor és Magyar Péter közötti vitát, ezt leginkább a fiatalabb korosztályok és a városiak támogatják – derül ki az aHang által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek részleteiről Szalóki Viktor, a civilszervezet politikai igazgatója beszélt a Narancsnak.