Sejthető volt, hogy semmitmondó lesz (lásd: Visszametszés, Magyar Narancs, 2006. október 12.), de hogy ennyire, az még a megfigyelők, sőt a pártvezetők egy részét is meglepte. A kongresszus lényege, a kormányfő pártbeli einstandjának terve már korábban megbukott; nem sikerült keresztülvinnie sem a fentről lefelé ívelő tisztújítást, valamint Hiller István is megtagadta, hogy lemondjon az előre hozott elnökválasztás érdekében. Gyurcsány mindenesetre ismét deklarálta a szándékát a pártvezetés átvételére. A parlamenti bizalmi szavazásra hivatkozva a párt és a kormány politikájának egysége mellett érvelt, ám ez az egység már rég a múlté - és inkább megteremtése, mintsem a fenntartása lehet a kormányfő célja az elnöki poszt megszerzésével. A miniszterelnök kongresszusi
beszédének kulcsmondata
("a kormány és a kormányfő nem helyezhető politikai gyámság alá") megvilágítja, hogy mit takarhat belső kritikusainak szándéka az MSZP baloldali néppárttá szervezésének szlogenjével. Ellencsapásként Gyurcsány a múlt héten maga terjesztett elő pártreformjavaslatot, amely az elnökség szűkítésével a szocialista mogulokat megfosztaná kisebb szövetségeseiktől, illetve kontroll alá helyezné magát a testületet is, az eddig csak informális befolyással bíró megyei (esetleg később regionálissá alakítandó) elnökök grémiumának alapszabályba emelésével. A pártalkotmány eme átalakításának bírálóit ugyanakkor eleve azzal vádolta meg, hogy politikai kritikájukat rejtik szervezeti kifogásaik mögé, miközben maga a terv is ki nem mondott hatalmi célokat szolgál.
A szocialisták tartalmi averzióit a kongresszus nyolc szekcióra bontott, még a plenárisnál is mérsékeltebb érdeklődést kiváltó zárt alrendezvényei sem kanalizálták. Pótcselekvésként kritizálták persze a kormányzati kommuniká-ciót (lásd még: szóvivőkirúgások a Medgyessy-érában), követelték a "baloldali értékek felmutatását" - igaz, ez utóbbi már nyílt megkérdőjelezése a liberális ihletésű restrikciós-piacosító gyurcsányi programnak. A koalíciós partner a nyílt válság szeptember közepi kipattanása előtt rendre kapott - a közelgő választás miatt még - név nélküli bírálatot, ám ezúttal ezek is elmaradtak; a szocialisták egyelőre magukkal vannak elfoglalva.
A kormány egyensúlyi és reformprogramjának kritikája a miniszterelnök hatalmi törekvéseinél megállt (mi több, az értelmiségi szekcióban akadt olyan vélemény, hogy Gyurcsánynak nem kellene összekötnie a programot a saját személyével), de a kormányfő felszólítására, miszerint álljon föl, akinek van más elképzelése, csak Szanyi Tibor képviselő vállalkozott egy szociáldemokrata alternatívavázlatra. A miniszterelnök ugyanakkor nem látszik engedni: "egy tapodtat sem hátra, (...) nincs más út, (...) csak előre lehet menni". A Kossuth tér és az Astoria felől fenyegető veszély (amit Gyurcsány is kiindulópontként használt, a kompromisszumos rendszerváltás megkérdőjelezéseként kategorizálva a kormányellenes akciókat - ami kétségtelenül igaz) egyelőre megakadályozta, hogy a törésvonalak nyílt szakadékká szélesedjenek, de legalább három potenciális erőközpont már most jól megfigyelhető a pártban. Az egyik természetesen a miniszterelnök köré tömörül; a másik vezéralakja Szili Katalin házelnök, a harmadik pedig Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter munkaügyi és a hozzájuk csatlakozó Szekeres Imre honvédelmi miniszter körül van létrejövőben, bár utóbbi kettő - legalábbis nyilvánosan - még nem manifesztálódott. Mindkettőnek kimondott célja ugyanakkor Gyurcsány
hatalmi monopóliumának megtörése,
akár személyi ellensúly (Szili esetleges pártelnöki indulása), akár szervezeti ellensúlyok (a korporatív párt- és kormánybeli hatalomgyakorlás megerősítése, illetve beépítése) révén.
A miniszterelnök primátusát az MSZP-n belül egyelőre nyíltan nem kérdőjelezik meg. A pártbeli ellenérzések leszerelésére azonban alighanem engedményekre kényszerül. A dolgok jelenlegi állása szerint februári elnökké választása valószínűnek tűnik akkor is, ha idővel csatározások törnek ki a poszt körül. Sőt, azzal együtt is az ő befutása várható, hogy Gyurcsány nemcsak a pártelit bizalmát veszítette el, de az őt 2004 augusztusában pajzsra emelő és az október utáni helyi pozícióvesztés egyértelmű veszteseinek tekinthető mezei hadak támogatását is.
A múlt szombati kongresszus deklarált célja az önkormányzati választások utáni helyzet, illetve a vereség okainak elemzése volt, ám ezekről érdemi értékelés nem hangzott el. A lényegi kérdésekben - Gyurcsánnyal vagy nélküle, ezt a reformot vagy egy másikat - nem jutottak dűlőre. Az MSZP a politikai mellett vezetési válsággal is küzd: Hiller pártelnök szerepe Gyurcsány mellett csak formális, a miniszterelnök számára viszont a választási szezon végén megszűnt a belső választási bizottsági elnöki poszt, aminek a révén tavaly nyár eleje óta de jure is meghatározta az MSZP-t. A következő néhány hónapban - bár Gyurcsány szerint ő soha nem volt jó a bozótharcban - nyilvánvalóan a függöny mögötti brusztolásé lesz a főszerep, a szocialisták agya a februári tisztújításig az eddig szőnyeg alá söpört problémák körül forog majd. A miniszterelnök mellett egyértelműen kiállni egyelőre mindenkinek zsenánt, Gyurcsány egyedül küzd magáért és a politikájáért. Nincs miért irigyelni: ő maga is csak 2010-re ígéri, hogy a reformok érzékelhető eredményt hoznak, aminek a hatására megfordul a támogatottsági trend. Más kérdés, hogy az MSZP türelemmel vár-e addig.
