Müller: „Bizonyára Wass Albert és Márai Sándor megbocsát a botlásomért”

  • narancs.hu
  • 2020. április 11.

Belpol

Megtartotta napi rendes sajtótájékoztatóját az operatív törzs.

Az országos tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a fővárosi Pesti úti idősotthon lakói – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília ismertette: a jogszabály szerint a kétszáz embernél többet gondozó intézményekben teljes, nyolcórás főmunkaidőben dolgozó orvost kell biztosítani. A kisebb intézményben heti bontás szerint rendelkezik a jogszabály az orvosi ellátásról. Ez a minimum – közölte, megjegyezve, hogy a járvány ideje alatt fokozott ellátásra van szükség. Azt is közölte, hogy a honvédség bevonásával teljes fertőtlenítést rendelt el a Pesti úti idősotthonban.

Elmondta, hogy az otthonban az első igazolt eset egy dolgozó volt. Megjegyezte azt is, hogy problémák voltak az orvosi ellátással, ez is hozzájárulhatott a tömeges megbetegedéshez. Hozzátette, ellenőrizni fogják, hogy a fenntartó fővárosi önkormányzat végrehajtja-e az azonnali rendelkezéseket.

„Bizonyára Wass Albert és Márai Sándor megbocsát a botlásomért” – mondta Müller a sajtótájékoztatón. Mint ismeretes az országos tisztifőorvos csütörtökön Wass Alberttől akart idézni, amit olyan szabadon tett, hogy végül Máraitól idézett.

Müller Cecília túlságosan szabadon idézte Wass Albertet

Annyira, hogy egy Márai idézetet adott a szájába. „A húsvéti készülődés jegyében én szeretnék néhány gondolatot azért Önökkel megosztani. Azt mondja a híres költőnk, Wass Albert, hogyha elérkezik az ünnep, akkor ünnepelj egészen. És tisztuljunk meg. Bocsánat, hogy szabadon idézem. Tisztuljunk meg egy kicsit kívülről és belülről is."

Engedély nélkül hagyta el a kórházat egy beteg

Több mint tízezer szabálysértést észlelt a rendőrség a kijárási korlátozás megszegésével kapcsolatban. Kiss Róbert elmondta: 6451 esetben figyelmeztetéssel éltek, 2062 helyszíni bírságot szabtak ki, 2082 feljelentést tettek.

Budapesten pénteken 941 szabálysértést észleltek. 663 esetben figyelmeztették a szabályszegőket (eddig ez a legtöbb egy nap alatt), 183 helyszíni bírságot szabtak ki, 95 feljelentés tettek.

Beszámolt arról is, hogy egy koronavírus-fertőzött beteg pénteken engedély nélkül elhagyta az Uzsoki kórházat, majd visszament; a XIV. kerületi rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellene.

MTI

Figyelmébe ajánljuk