Munkacsoporttal vizsgáltatja felül a gólyatáborokat a BME

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 21.

Belpol

A BME létrehozott egy munkacsoportot, és felülvizsgálja a gólyatáborok szabályozását. 

Közleményt adott ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME), miután kiderült, hogy a Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK) augusztus 14. és 17. között megtartott gólyatáborában a diákok beszámolói alapján durván bántak a gólyákkal, a megalázó bánásmód miatt pedig többen hazamentek

A BME ezzel kapcsolatban a közleményében azt írta, hogy "a hallgatók biztonsága mindenekfelett áll", és hogy az egyetem kötelessége nemcsak a hallgatók oktatása, illetve szakmai pályára állítása, hanem minden körülmények között a biztonságuk védelme is, ez a cél pedig a gólyatáborokra kiemelten vonatkozik.

Mint írták, a hallgatók védelme érdekében több évvel ezelőtt készült a – más gólyatáborokban szerzett tapasztalatokat is felhasználó – házirend, amely alapján idén is megszervezték e táborokat, most viszont a Műegyetem az egyetemi vezetés és a hallgatói képviseletek részvételével felállított egy munkacsoportot, amely vizsgálatot indít a gólyatáborok kapcsán, felülvizsgálja az eddigi szabályozást, valamint a tapasztalatok és a kihívások alapján mindenki számára megnyugvást jelentő, biztonságot adó és a méltóságot garantáló szabályokat alakít ki.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk