Navracsics a miniszterségről: Folynak a tárgyalások

  • narancs.hu
  • 2022. április 22.

Belpol

Van, ami az egykori miniszerelnök-helyettest is meglepte a kormányalakításról szóló hírekben.

Azt még nem tudja megmondani, kap-e miniszteri tisztséget a következő Orbán-kormányban, de arról folynak a tárgyalások, milyen feladatok tartozzanak hozzá – ez derül ki Navracsics Tibor szavaiból.  A korábbi miniszerelnök-helyettest, minisztert, uniós biztost és „veszprémi polgárt” Fiala János kérdezte a Keljfeljancsi című műsorában pénteken reggel. 

Navracsics Tibor (Fidesz–KDNP) az országgyűlési választáson Veszprém megye 3., tapolcai központú választókerületében lett egyéni képviselő, 23 ezer 685 szavazattal, megelőzve az ellenzéki összefogás jelöltjét, Rig Lajost, aki 20 ezer 797 voksot kapott.  

A 168 óra online felületén elérhető interjúban Navracsics Tibor többek között arról beszélt, hogy bár 2010-ben és négy évvel később is befutó helyen szerepelt a listán, most kifejezetten kérte pártjától, hogy csak egyéni választókerületben indulhasson.

A kérdésre, miniszter lesz-e, azt felelte, ezt még nem tudja megmondani. Fiala érdeklődésére, szeretne-e egy olyan minisztériumot vezetni, amely az Európai Unióval való politikai kapcsolattartásért felel, Navracsics Tibor azt mondta, tárgyalnak arról, mi tartozzon hozzá, mit vállaljon, ez még képlékeny dolog. Az meglepte, hogy egy sajtóhír szerint a május 16-án kezdődő héten megalakul az új kormány, mert eddig úgy tudta, május végén, június elején fejeződik be ez a folyamat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.