„Kampányunk célja felhívni a döntéshozók és az állampolgárok figyelmét a jelenlegi embertelen helyzetre. Azt tapasztaljuk, hogy kevesen tudják, ma Magyarországon a gyerekeket gyakran a családok szegénysége miatt emelik ki. Sokan kérik rajtunk számon, hogy miért nem azokkal az esetekkel foglalkozunk, ahol bántalmazás és tragédia történik és ahol egyébként szerintünk is indokolt a kiemelés. Itt valójában ugyanarról a problémáról beszélünk: a jelzőrendszert és a gyermekjóléti alapellátást (mely a gyermekjóléti szolgáltatásból, gyermekek napközbeni ellátásából és átmeneti gondozásából áll – F. Zs.) meg kell erősítenünk ahhoz, hogy a benne dolgozók észrevegyék, mikor van baj, mikor kell kiemelni és mikor kell egyben tartani a családot” – mondta kérdésünkre Boros Ilona, a TASZ romaprogramjának jogásza, a Hiányzó emlékek egyik munkatársa.
A kampány a TASZ-hoz jogi segítségért forduló családok történeteiből indult ki: folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a gyerekeket anyagi okok miatt emelik ki a családból, holott ez ellentétes a magyar gyermekvédelmi törvénnyel, az ENSZ gyermekjogi egyezményével, melyet Magyarország 1991-ben ratifikált. „A legtipikusabb eset a kiemelésnél a lakhatási probléma, például nem saját tulajdonú lakásban (értsd: albérlet) élnek a szülők a gyerekekkel, esetleg a nagyszülőkkel együtt, ami azért lássuk be, egy vidéki kis faluban elég tipikusnak mondható” – mondja Boros Ilona és hozzáteszi, azt már egy ombudsmani jelentés is megállapította, hogy a lakhatási probléma definíciószerűen anyagi ok, ami miatt nem lenne szabad kiemelni a gyereket a családból. (Erről írott cikkünket itt olvashatják.) „De gyakori indok szokott lenni a védőoltás elmaradása, a kimaradt védőnői tanácsadás vagy orvosi vizsgálat is, ami sok esetben nem is érhető el a szülő lakhelyén, az pedig könnyen elképzelhető, hogy nincs pénze beutazni a közeli városba. Esetleg az, hogy az anya nem vett magzatvédő vitamint, ami szintén igen drága, 5-6 ezer forint. Hogy is telne rá a 22 ezer forintból (ennyi a foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege – F. Zs.)?”
| ||
A Hiányzó emlékek a gyerekkiemelés érzelmi oldalát domborítja ki, azt, hogy az elszakított családok nem tudnak közösen megélni olyan történéseket, melyek később fontos emlékekké válhatnak. Ezért is kértek fel neves művészeket és közszereplőket (mint például Mácsai Pál, Jordán Adél, Bombera Krisztina), hogy egy-egy rövid videóban meséljenek a saját gyerekükhöz fűződő meghatározó élményeikről. Ezzel éles kontrasztban állítva pedig a TASZ által képviselt családok fotóalbumait mutatják be, és az onnan hiányzó emlékeket. A kampány során Budapesten és több vidéki nagyvárosban (Eger, Szeged, Pécs, Miskolc) is megfordulnak a munkatársak, ahol a projekt bemutatása és a szakmai beszélgetések mellett aláírást is gyűjtenek petíciójukhoz (mely online is elérhető). Mindemellett egy szakmai javaslatcsomagot is készítettek.
„Fontos kiemelni, hogy mi nem a gyermekvédelemben dolgozókat és a szociális munkásokat hibáztatjuk, mert ez egy rendszerszintű probléma. Az államtól követeljük, hogy biztosítsa a feltételeket az érdemi munka elvégzéséhez. Egy szociális munkás ugyanis nem tudja egyedül felszámolni a szegénységet. Az a gond, hogy az önkormányzat nem érdekelt a magas szintű gyermekjóléti alapellátás biztosításában, hiszen alig kap rá támogatást, a családjuktól elszakított gyerek viszont már szakellátásba kerül, így nem az ő feladata a gyerek ellátása.” A TASZ álláspontja szerint nem marad más, mint az átfogó szociálpolitikai segítség, ami nem a szegények üldözésén alapszik, hanem a valós támogatáson, legyen szó a bérlakásrendszer kiépítéséről, az átmeneti megoldások biztosításáról (például családok átmeneti otthona) vagy a gyermekvédelmi szakemberek (tovább)képzéséről, érzékenyítő tréningjeiről (ez már csak azért is fontos, mert kutatások szerint a rendszer durván diszkriminatív, a kiemeléseknél felülreprezentáltak a roma családok), pedagógusokat is integráló képzéseiről. „Tudjuk, hogy a jó minőségű alapellátás fenntartása drága, ezért is követeljük, hogy a döntéshozók üljenek le a szakemberekkel, kezdődjön el a párbeszéd. Hosszú távon csak ez az egyetlen megoldás” – véli Boros Ilona, aki szerint az államnak is ez lenne az érdeke, hiszen ha az állami gondozásban egy gyerekre fordított havi nagyjából 200 ezer forintot a családoknak adnák, nagyon sok probléma megoldható és kiküszöbölhető lenne.
„A jogi eszközök egyébként most is rendelkezésünkre állnak, több nyertes ügyünk is volt, ahol a bíróság mondta ki, hogy jogtalanul emelték ki anyagi okokra hivatkozva a gyereket a családból és az ítélet alapján haza is gondozták őket, visszakerülhettek a családba. Vannak sikerek és ez jó hír, de a legtöbb szülő mögött nincs jogászcsapat, így sokszor azt sem tudják, hogy jogellenes a kiemelés.” Az országjárás ebben is segíthet, illetve a kampány záróeseménye is, mely szeptember 20-án, a gyermekjogi világnapon lesz, ahol az Emmi épülete előtt az érintett anyák, családok és a kampányban részt vevők mondják el történeteiket, tapasztalataikat. Majd a tervek szerint átadják petíciójukat és szakmai javaslatcsomagjukat Balog Zoltán miniszternek.
